-+=
Olvasási idő: 6 perc

(a képen Füzi Krisztina, fitnesz lányunk van, akit nagyon szeretünk)

Az L-karnitin a legnépszerűbb táplálékkiegészítők közé tartozik és elsősorban zsírégetőként ismert, pedig a zsíranyagcserében betöltött szerepén kívül rengeteg más hasznos tulajdonsága van. Általában kapszulás és folyékony formában találkozhatsz vele önmagában, vagy más hatóanyagokkal kiegészítve. Cikkemből számos érdekesség mellet kiderül, miért nem csak diétában és edzés előtt érdemes az L-karnitint használnod.

Mi az L-karnitin

Egy hidroxi-aminosav, amit a szervezet két másik aminosavból, a lizinből és a metioninból szintetizál. Ehhez a bioszintézishez szükség van C-vitaminra, niacinra, vasra és B6 vitamira is. Ha valamelyik nem áll rendelkezésére a szervezetednek elegendő mennyiségben, akkor képtelen lesz az L-karnitin előállítására. A folyamat egyébként az agyban, a vesében és a májban játszódik és a szervezeted karnitin készlete átlagosan 20 g, melynek nagy része a vázizomzatban található.

Melyek a karnitin forrásai?

Mint fentebb említettem, maga az emberi szervezet is képes L-karnitint előállítani, ezen kívül pedig táplálkozással, külső forrásból is be tudod azt vinni, bár nagyon kis mennyiségben. 100 g vörös hús átlagosan 30-90 mg karnitint tartalmaz, a fehér húsokban és a tejtermékekben is előfordul, azonban ennél jóval kisebb koncentrációban.

Nagyobb, a sportteljesítményre, zsírégetésre is hatást gyakorló mennyiségben csak étrend-kiegészítőkkel tudjuk szervezetedbe juttatni.

eur. ing. Jakóczi Iván, gyógyszerkutató mérnök az egyik kedvenc partnerem. Ő mit mond, hol dől el a videó címében szereplő kérdés?

Mennyi L-karnitinre van szükséged?

A napi szükséglet 200-500 mg, aktív sportolás, stressz, egészségügyi problémák, terhesség esetén ennél jóval több. Több forrás eltérő mennyiségű L-karnitint tart hatásosnak: az alsó határ 500 mg, míg már tanulmányok 1000-2000, vagy akár 4000 mg-ot is ajánlanak. Káros mellékhatása nem ismert, túladagolni nem tudod, hiszen amire szervezetednek nincs szüksége, az kiürül. Tartós, napi szintű 3-4 g-os adagok használata azonban okozhat kellemetlenséget; hal szagot okoz, amit a bélbaktériumok karnitin bontása idéz elő. Ilyenkor csökkenteni kell az adagot.

Mik az L-karnitin edzés előtti használatának előnyei? Azaz mi a hatása a zsírégetésben?

Edzés előtt kb. fél órával, éhgyomorra alkalmazva az L-karnitin segít a zsírégetésben, javítja az állóképességet és késlelteti a fáradtságérzet kialakulását. Mindez úgy történik, hogy az L-karnitin segít a zsírokat a mitokondriumba, azaz a sejtek energiaközpontjába szállítani. Mivel így a zsírokból több energiához jut a szervezeted, később jelentkezik a fáradtságérzet sportolás során. Emellett javítja az izmok oxigénellátását és segít megakadályozni a tejsav felhalmozódását.

Állóképességi sporttevékenység előtt koffeinnel és szénhidráttal kiegészítve fokozhatod teljesítményjavító hatását. Ezen tulajdonságai miatt elsősorban edzés előtti energizálók és zsírégetők összetevőiként találkozhatsz az L-karnitinnel.

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Miért jó edzés után és pihenőnapon is?

A karnitin egyik kevésbé ismert, mégis nagyon jó tulajdonsága, hogy segít a regenerálódásban, hiszen mérsékelni tudja az izmok mikrosérüléseit és hatékony az izomláz csökkentésében. Mindemellett antikatabolikus hatású, tehát védi az izomfehérjéket a leépüléstől és a glikogénraktárakat is megóvja.

Tehát: mikor és miben tud Neked segíteni a Carnitine?

— Ha szeretnéd maximalizálni a zsírégetést. Diéta és mozgás mellett segít a zsírsavak elszállításában az „elégetési” helyükre, ezáltal az energiatermelő folyamatokat a zsírégetős irányába tolja.

— Ha növelni akarod az edzés alatti teljesítményed: javíthatja a vérkeringést, amellyel késleltetni a „savas érzést” és csökkenteni a fáradtságot. Megnövelheti a vörösvértest termelődés mértékét, ami az oxigént szállítja a szervezetben az izmokhoz.

— Gyorsabb regeneráció, kevesebb izomláz: hatalmas érdeme, hogy segítheti az edzés utáni regenerációt, csökkentheti az edzés utáni izomfájdalmakat, izomlázat.

— Késlelteti a fáradságot: L-karnitin bevitelével az energiaellátást még hatékonyabban tudja a szervezet a zsírsavak oxidációjából fedezni, így a fáradtság és a kimerültség érzése később fog jelentkezni. A fáradság kitolásával pedig a fizikai teljesítőképesség növekedéséhez járulunk hozzá.

Végülis ha megnézed, akkkor a fenti tényezők pedig ismét visszacsatolnak a zsírégetéshez: ha tovább bírod az edzéseket, még több kalóriát tudsz elégetni, ami elsődleges szempont, ha fogyni szeretnél.

Érdekességek az L-karnitin hatása kapcsán:

  • Régi neve: BT-vitamin
  • Hozzájárul az egészséges szívműködéshez, szívbetegségek kezelésében is alkalmazzák
  • Az időskori demencia kezelésében is hatékony
  • Légzési nehézségek és elégtelenségek esetében is jótékony hatása van
  • A férfiakra termékenységfokozó hatással van
  • Késlelteti a sejtek öregedési folyamatát
  • A bőr kezelésére is használják: elsősorban hidratálásra, hiszen nagyon jó nedvszívó anyag, másrészt hámlasztásra

A karnitin már elég ismert hatóanyag, és talán a legelterjedtebb zsírégető a nők körében. Mi is szeretjük, mert egészséges is, ha alkalmazod. Néhány dolgot tudnod kell ahhoz azonban róla, hogy sikeres legyen a  diétád vele. Egyáltalán nem mindegy a karnitin esetében, hogyan használod!

Talán a karnitin az egyetlen zsírégető hatású anyag, amelytől ma már egyetlen nő sem ódzkodik. Ez annak is köszönhető, hogy több mint 20 éve a táplálék kiegészítő piacon van.

Mi az, amit viszont csak a l-karnitin tud neked nyújtani?

A karnitin saját szépségei is megvannak. A l-karnitin maga egy dipeptid, azaz a lysin és a methionin aminosav együttese. A Te testedben is termelődik ebben a pillanatban is, a májban és a vesében.

Sajnos, az öregedési folyamatok előrehaladtával, a karnitin mennyisége is csökken a szervezetedben, így mindenképpen mondhatjuk, hogy a szépséged megtartásáért folytatott küzdelmedben is a segítségedre lehet.

Ha vegetáriánus vagy, akkor szinte biztos, hogy a karnitin után sóvárog a tested, hiszen lysint és ezáltal karnitint, szinte egyik növény sem tartalmaz.

Hogyan működik a l-karnitin a testedben? Egyedülálló funkcióra képes, amire más nem!

A karnitin a hosszú láncú, telített zsírsavak szállítódását segíti elő a mitokondriumokba a sejtjeidben. Ezzel ezeknek a zsíroknak az elégetését elősegítve, és ezzel a számodra több energiát biztosítva. A folyamat végén, többet tudsz edzeni, kevesebb kalóriával, és nem csak a szénhidrát raktáraidból égeted el a felesleget, hanem azokból a zsírokból, amelyeket nehéz megcélozni.

A pontos folyamat tehát, hogy megértsd:

  • a karnitin a citoplazmában, a sejtjeid belsejében az ételeidből származó, vagy a tested által létrehozott zsírsavakkal egyesül. Létrejön egy új molekula az acetyl koenzim A. Enélkül az átalakulás nélkül ezek a nagy molekulájú zsírsavak, nem jutnak be a lebontás végző sejtszervekbe.
  • ez a koenzim már át tud hatolni a mitokondriumok falain, amelyek a sejtjeiden belül megtalálható pici szervek. A mitokondriumok végzik az összes sejtedben, az energia előállításához és annak elraktározásához szükséges folyamatokat. Az előállított energiát makromolekulák formájában tárolja ez a kis szervecske. Ezeket a makromolekulákat pedig már el tudod égetni az edzésed közben!
  • a csoda ebben az, hogy a mitokondiumok belsejében, a lekötött karnitin felszabadul, leadja a zsírsav tartalmát, és útjára bocsájtva, újra a citoplazmában köthet meg zsírsavakat, azokat újra az energia felhasználási helyére szállítva azokat. Ebből is láthatjuk, hogy csodálatos az emberi szervezet!

Dióhéjban: A karnitin működteti azt a szállítórendszert, mely a zsírsavmolekulákat a sejtjeid energiaraktárába szállítja. Tehát a zsírfelhasználásod teljesen a karnitin mennyiségétől függhet.

Két fontos dolgot azonban tarts észben a l-karnitin és hatása kapcsán!

Ismerd meg az ÖSSZES TERMÉSZETES (azaz nem pörgető, hanem egészséges) zsírégetőt ide kattintva!

Mi az amit még tudnod kell a l-karnitin hatása során?

A szíved izomzata meglehetősen nagy koncentrációban tartalmaz karnitint. A szívbeteg betegek többnyire karnitin hiányban szenvednek. A karnitin növeli a szíved izomzatának teljesítményét, javítja az erőnlétét, és közben segíti az öregedési folyamatokat is lassítani.  A nagymamád vagy a nagypapád szívére nagyon nagy segítséget jelenthet a karnitin.

Hogyan hat a szervezetedre a l-karnitin tudományos megközelítésben?

  • a karnitin kiegészítőként való szedése hosszabbíthatja az emberi élettartamot
  • a karnitin lassítja az öregedési folyamatokat!
  • A szív izomzata meglehetősen nagy koncentrációban tartalmaz carnitint. A szívbeteg páciensek többnyire karnitin hiányban szenvednek. A karnitin növeli a szív izomzatának teljesítményét, javítja az erőnlétét.
  • a karnitin májvédő funkciót lát el (máj alul működéses betegek általában karnitin hiányban szenvednek)
  • a karnitint HIV fertőzött betegek tüneteinek enyhítésére használják, a HIV fertőzöttek általában karnitin hiányban szenvednek
  • a karnitin jótékony hatással van a koleszterin szintre (helyreállítja azt), a cukorbetegségek kialakulásának veszélyét is mérsékli, mert csökkenti az inzulin rezisztenciát, és csökkenti a trigliceridek szintjét a vérben
  • a karnitin állóképesség-javító, növeli az izmok energiáját, erejét, segíti az izomzat növekedését.
  • az izomzat gyengeségét a karnitin hiánya is okozhatja, a karnitin a szervezetben az izomzatban is koncentrálódik a szív, és az agy mellett
  • a karnitin a férfiak nemzőképességét javítja
  • a karnitin jótékony, emberi szervezetre gyakorolt hatásainak e felsorolás csak a töredéke

Nőként ezeket a kiegészítőket fontold meg!

L-karnitin

L-karnitin hatása

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!

Referenciák:

Sinatra, S. T., et al. L-Carnitine and the Heart. Keats Publishing. Los Angeles, USA. 1999:8.
Mate, A., et al. Systemic antioxidant properties of L-carnitine in two different models of arterial hypertension. J Physiol Biochem. 2010.
Arduini, A. Carnitine and its acyl esters as secondary antioxidants? American Heart Journal. 123(6):1726-1727, 1992.
Arenas, J., et al. Effects of L-carnitine on the pyruvate dehydrogenase complex and carnitine palmitoyl transferase activities in muscle of endurance athletes. FEBS Lett. 341(1):91-93, 1994.
Cerretelli, P., et al. L-carnitine supplementation in humans. The effects on physical performance. Int J Sports Med. 11(1):1-14, 1990.
Dragan, I. G., et al. Studies concerning chronic and acute effects of L-carnitine in elite athletes. Physiologie. 26(2):111-29, 1989.
Dragan, A. M., et al. Studies concerning some acute, biological changes after exogenous administration of 1g L-carnitine in elite athletes. Physiologie. 24(4):231-234, 1987.Malaguarnera, M., et al. Effect of L-carnitine on the size of low-density lipoprotein particles in type 2 diabetes mellitus patients treated with simvastatin. Metabolism. 58(11):1618-1623, 2009.
Kraemer, W. J., et al. The effects of L-carnitine L-tartrate supplementation on hormonal responses to resistance exercise and recovery. J Strength Cond Res. 17(3):455-462, 2003.
Gunal, A. I., et al. The effect of L-carnitine on insulin resistance in hemodialysed patients with chronic renal failure. J Nephrol. 12(1):38-40, 1999.