-+=
Olvasási idő: 3 perc

A Spartan Race nem egy női sport! Erre az állításra bizony tökéletesen rácáfol Lukács Lilla, aki egyszerre tölti be a családanya és az elit versenyző szerepét. Miért pont a Spartan Race és milyen viszonya fűzi ehhez a sporthoz? Ismerkedj meg Lillával egy kicsit jobban.

Spartan race

Tudod, mi az a Spartan Race?

Tulajdonképpen egy kemény állóképességi versenysorozat, amit  ultra-maratonisták hoztak létre 2010-ben. Egy terepversenyről van szó, ahol a versenyzők a legszélsőségesebb természetes akadályokon szó szerint átküzdik magukat. Földön, vízen, sárban, semmi nem lehet akadály számukra. 

Ezek után jogosan teheted fel a kérdést, hogy mi ösztökél egy nőt arra, hogy ilyen sportot űzzön. Szeretné felidézni a gyermekkorát és egyfajta játszótérnek éli meg a versenyt? Lilla bevallása szerint tényleg ezért vágott bele, úgymond újra gyermek lehessen, jól érezze magát és kikapcsolódjon egy kicsit. Mióta a világbajnokság kérdése szóba jött, már kicsit nagyobb a nyomás Lillán is, de ezzel nem szeretné elveszteni a sporthoz való hozzáállását.

Ő egyébként lelkes amatőrnek számít, hivatását tekintve pedig radiológus orvosként dolgozik MH EK „Honvéd Kórházban”. Sőt, hogy teljes legyen a kép, jelenleg még GYES-en is van 2,5 éves kislányával. Nehéz is lenne egyszerre három területen maximálisan teljesíteni segítség nélkül. Lilla számára a legnagyobb támogatást férje jelenti, aki megpróbál mindenben segíteni a sportolónő és családanya számára.

Hogyan lehet felkészülni a világbajnokságra egy teljes embert igénylő családfenntartás mellett?

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Lilla is szépen lassan az alapoktól kezdte. Először Kempelen Zita funkcionális edzéseire járt, majd edzőtáborához csatlakozott, ahol újra elkezdett futni és végül a Spartan is megfertőzte. Nagyon fontos a fokozatosság, ezt neked is szem előtt kell tartanod, ha bármilyen nagyobb célkitűzés lebeg a szemed előtt.

“Ahogy időm engedi, terepen futok, fokozatosan növelve a távot és az emelkedőket.”

Nem csak a fokozatosság, de a kellő elővigyázatosság sem elhanyagolható. Az izmok bemelegítése mellett figyelni kell a verseny közbeni sérülések elkerülésére, éppen ezért Lilláék már előző nap kivonulnak az aktuális verseny helyszínére, hogy szó szerint felmérjék a terepet, és minél kevesebb váratlan helyzet érje őket. Ez teljesen legális. A start előtt fél órával már látványosan eltűnnek a versenyzők egy kis bemelegítő futásra. A vállöv izmait ugyanúgy fontos bemelegíteni, mint a lábat, mert nagy igénybevételnek lesznek kitéve az akadályokon való átjutás alkalmával.

“Most kombinált porcvédő vitamint szedek, de ezt megelőzte egy 3 hónapos szelektív glukóz-amin porcerősítő kúra, mivel gyakran voltak ízületi panaszaim a sportolástól függetlenül is.”

Az előforduló sérülések és az esetleges túlterhelések a lökéshullám-terápia és Dr. Hargitai Gergely, ortopéd-traumatológus kollégám segítségével sokkal gyorsabban, látványosan gyógyult. A versenyek előtt pedig gyógytornász ismerősöm, Gergely-Köllőd Júlia kinesiotape-et szokott feltenni a bizonytalanabb ízületekre. 

Spartan race nőknek

Kezdőként milyen távokat érdemes célként kitűznöd, ha a Spartan Race mellett döntesz?

Bármelyik távval el lehet kezdeni a Spartan Race-t, amelyik éppen a versenynaptárban következik. Ha egy hosszú túrán végig tudsz menni, akkor a “Beast-et” (20+ km) is végig tudod sétálni. Azért is jó a Spartan, mert ha az útközben lévő akadályokat nem tudod teljesíteni (például nem tudsz átugrani egy 3 m-es palánkon), elég, ha 30 db négyütemű fekvőtámaszt (burpee) csinálsz és futhatsz is tovább.

spartan_race_sport_szepsegei

Milyen felszerelésben vágj neki a versenynek?

Arra azonban mindenképp készülj fel, hogy már a verseny elején vizes lehetsz, és úgy kell majd végigfutnod a távot. Ne próbálkozz vízálló cipővel, mert felül úgyis belemegy a víz, viszont ki már nem jön belőle. A kesztyű is csak hátráltathat, mert csúszik, bár bizonyos akadályokon, amikor egy vödröt kell telepakolnod kővel, jól jöhet. A szögesdrótnál minden megesik, itt-ott lejön a bőröd, kiszakad a ruhád, ivózsákod, ezért minél kevesebb és szorosabb öltözéket viselj, a hajviseletre ugyanaz vonatkozik. Ijesztően hangzik, de a Spartan Race-nek ez a szépsége, mint ahogy nagyon sok más dolog is 🙂

spartan_race_akadalyverseny_kezdoknek

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!