-+=
Olvasási idő: 3 perc

Eláruljak két titkot? Nem, én sem így születtem… És nem, nekem sem könnyű elérni azt, hogy így nézzek ki, csak azért, mert edző és versenyző is vagyok. Edzőként, jó néhányszor találkoztam már azzal a kijelentéssel, hogy:

„Persze neked könnyű, ez a munkád. „Állandóan mozogsz, nem csoda, hogy így nézel ki!” vagy: „Az a dolgod, hogy jól nézz ki!”

Ilyenkor általában csak mosolygok egyet magamban. Mert bizony nekem is meg kell mozdulnom a szabadidőmben, és keményen meg kell dolgoztatnom az izmaimat, sőt kardióznom is kell. Hiszen az edzések, amiket nektek tartok, azok nem az „én edzéseim”, ott értetek vagyok.

És bizony, ami ennél is fontosabb, oda kell figyelnem az étkezésemre. Ha eredményt szeretnél, akkor pedig jobb, ha Te is belátod, hogy nőként nem fér bele a : „Majd holnaptól diétázom, ez az utolsó fánk!” Miért dolgozol olyan keményen a teremben, ha az étkezésedre nem figyelsz oda? Ja, hogy úgyis lemozogtad, és ezért ehetsz is akár? Ha nem szeretnél szálkás-feszes testet, csupán csak a mozgás öröméért jársz le, akkor persze nyugodtan. 😉 Viszont, ha a várva várt eredmény elmarad, akkor olvass tovább, adok egy-két ötletet.

Nincs semmiféle csoda vagy varázslat egy sikeres diétában, inkább csak oda kell figyelned arra, hogy mit és mennyit eszel.

Mellette fontos az is, hogy az étkezésed rendszeres legyen. Legyen meg a napi öt étkezés, reggeli, tízórai, ebéd, uzsonna és vacsora is. Ehhez adok neked most egy mankót.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Reggeli alternatívák:

  • 2 szelet magvas, rozsos, teljes kiőrlésű kenyér tetejére csirkemell sonka, mellé tetszés szerint uborka, retek. Ha nem szeretnél rozsos kenyeret enni, akkor pufi rizzsel is helyettesítheted. 2 szelet pufi rizs, a tetején csirkemell sonka és mellé zöldségek.
  • Ha édesebb reggelire vágysz, akkor keverj ki 1-2 adag fehérjét kevés vízzel (én csokis Slim Secretet szoktam) és kend rá 2 szelet pufi rizsre.
  • Reggelire tökéletes választás lehet még a zabpehely vízzel kifőzve. Édesítsd természetes édesítővel, ha gondolod, keverj bele 1-2 adag csokis fehérjét és szórd meg fahéjjal. Mennyei! A zabpehelyből 30 grammot főzz ki.

Tízórai alternatívák:

  • 2 db alma, vagy narancs, vagy bármilyen idény gyümölcs. A banánnal viszont óvatosan bánj, abból elég csak 1 darabot fogyasztanod.
  • 1 müzli szelet
  • 2 db pufi rizs
  • 1 adag fehérje turmix

Ezek mind elférnek a táskádban, és munka közben is gyorsan meg tudod enni.

Ebéd alternatívák:

Én a szárnyasokat részesítem előnyben, a csirke-, pulykamell filét. Sokszor eszem tengeri halat is. Ízesítheted zöldfűszerekkel, és teflonos edényben könnyedén ki tudod sütni, zsiradék nélkül is.

  • 150 gramm csirkemell –vagy pulykamell filé roston vagy grillezve, mellé natúr saláta zöldsalátából, uborkából, de mehet bele brokkoli, karfiol, kelbimbó, vagy amit csak szeretnél. A borsót, babot és kukoricát azonban jó, ha diéta alatt elhagyod.
  • 150 gramm tengeri halfilé roston zöldkörettel. Köretnek rakhatsz 1 zacskó rizst, vagy 1-2 szem főtt burgonyát. Vagy akár kísérletezhetsz kölessel, bulgurral, édesburgonyával és csicsókával is. Ha nem eszel húst, akkor helyettesítheted a fehérjét szójával, vagy egyéb táplálék kiegészítőkkel is.

Uzsonnára választhatsz például a következőkből:

  • 1 adag fehérjeturmix vízzel
  • 1 szál répa, vagy uborka, vagy karalábé.
  • Készíthetsz fehérje pudingot, ehhez 1-2 adag fehérjét keverj ki kevés vízzel puding állagúra.
  • De süthetsz fehérje palacsintát is. 1 egész tojást, 1 tojásfehérjével, természetes édesítővel, és a kedvenc fehérje poroddal verj fel, és süsd ki!
  • Zsírszegény túró hagymával, zöldséggel.

Vacsora alternatívák

Én legtöbbször vacsorára is csirkét szoktam enni, úgy, mint ebédre, salátával. A salátát feldobhatod magvakkal is. Szórd meg a tetejét pici lenmaggal, vagy pici napraforgó maggal. Persze készíthetsz tonhal salátát is. Jó, ha tudod, hogy lehet kapni tonhal konzervet vizes lében is, s akkor nem kell aggódnod az olaj miatt sem. Ha mégse találnál, akkor öntsd le róla az olajat, és úgy tedd a salátádba.

A folyadékfogyasztásról se feledkezz meg, igyál meg naponta legalább 2-3 liter ásványvizet! A cukros üdítőket pedig hagyd el.

Látod, hogy nem is olyan bonyolult? Te hogyan étkezel?

szalkasito_etrend_noknek_fitnesz_modell

Szálkásító étrend nőknek

Eredményes szálkásító étrend nőknek

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!

Referenciák:

Várszegi Lilla