-+=
Olvasási idő: 2 perc

Bőröd feszessége, rugalmassága fiatalságod záloga. Jó lenne hát minél tovább megőrizni, és nyilván tudod, hogy ez a kötőszöveted minőségétől függ.

Kötő- és támasztószöveteinknek sok fajtája van. Bár ezt a fogalmat általában a bőrrel kapcsolatban emlegetjük, de ide tartoznak például a csontjaink, az izmaink és még a zsírszövetünk is. Legáltalánosabb funkciójukat a nevük határozza meg: összekötik és támasztják szöveteinket.

Bőrfeszesítő

A kötőszövet fő feladata még, hogy védjen a mechanikai behatásoktól, körülvegye a vérereket és az idegvégződéseket. A bőr kötőszövete egy zselészerű állományból, rostokból és sejtekből épül fel. A rostos állomány háromféle rostot tartalmaz: a sokat emlegetett kollagént, a fibrillint és az elasztint. A kötőszövet lazasága vagy épp rugalmassága elsősorban genetikailag meghatározott.

„Otthonról hozott” adottságaidat a megfelelő életmóddal tudod csak korrigálni. Köztudott például, hogy a csontritkulás megelőzésében fontos szerepet játszik a rendszeres testedzés, ami ugyanakkor az izmokra is nagyon jó hatással van. Egy szép tónusos izomzaton pedig a bőr is feszesebbnek látszik. Ráadásul a rendszeres mozgással és kiegyensúlyozott- egészséges étkezéssel a testzsír mennyisége is visszaszorítható, így a sport tulajdonképpen minden kötő- és támasztószövetedre pozitív hatással van. Tehát ha azt gondolod, hogy a bőröd petyhüdtebb a kelleténél, akkor jó lesz, ha elkezdesz rendszeresen mozogni, de mellette az is nagyon fontos, hogy száműzd az étrendedből a cukrot, tartósítószert, élelmiszer-adalékot, illetve más, a szervezet számára hasznosíthatatlan, nehezen feldolgozható anyagot. Ezeket ugyanis a keringési rendszer idővel egyre nehezebben szállítja és üríti ki a szervezetedből. A káros anyag pedig, amely nem képes kiürülni a nyirokereken keresztül, lerakódik a szövetekben. Így idővel megjelenhet a rettegett narancsbőr is.

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Mivel tudod még segíteni a bőröd rugalmasságát, egészségét?

Ha az étrended rendben van, és rendszeresen mozogsz, végzed a súlyzós edzéseket és némi kardiót is beiktatsz, akkor már jó úton haladsz. A folyamatot még tudod támogatni egyéb növényi segítséggel is, bár önmagában csak a krémezés, és/vagy masszázs nem lesz elegendő!

Természetes bőrfeszesítő

Így feszesítsd a bőrödet természetes úton, növényi eredetű hatóanyagokkal!

A ginkgo, más néven a páfrányfenyő, erősíti a bőrszövet ellenálló képességét. A fenyő leveleiből nyerik az értékes hatóanyagokat. Fokozza a vérkeringést, élénkíti a bőrszövetek anyagcseréjét. Segítségedre lehet még az avokádó és a gyömbér is. Az avokádó magas lecitin- és zsírsavtartalma feszesíti a petyhüdt bőrt. Külsőleg alkalmazható a magjából készült olajos masszázsokhoz. A gyömbér pedig segíti a bőrszövetek megújulását és a bőr regenerációját fokozza.

Egyéb, a bőr és kötőszövet egészségét serkentő gyógynövények: cserszömörce levele, diófalevél, orvosi zsálya levele, árnika, szemvidítófű.

Természetesen az tudatos táplálkozás a kulcs bőröd feszességéhez is, de egy kis plusz segítséggel még inkább javítani tudsz az állapotodon.

Neked mi vált be leginkább?

borfeszesito-termeszetes-megoldasok

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!