-+=
Olvasási idő: 4 perc

A tesztoszteron egy, a szervezetedben termelődő hormonok közül. Férfiaknál a hímivarsejtek termeléséért, a nemi vágy fenntartásáért, valamint az izomépítésért és a csontozat sűrűségért felelős.

A kor előrehaladtával a szervezeted tesztoszteron-termelése csökken. Van egy bizonyos határ, ami a természetes öregedési folyamatoknak tudható be, és van egy drasztikusabb szint, ami már kóros szövődményekkel jár. Gyakran összetéveszthető a két állapot, legtöbb esetben azonban nem kell a legrosszabbra gondolnod, egész egyszerűen csak elfogadnod, hogy múlik az idő.

Árulkodó tényadatok az alacsony tesztoszteronszintről

Hivatalos adatok szerint, amikor 300 ng/dl szint alá esik az érték. Ezt egy egyszerű vérkép kimutatja.

Bármennyire is vonzó a párod, Te magad sem érted, miért nincs kedved a szexhez

A tesztoszteron hormonnak igen fontos szerepe van a libidód meghatározásában, azaz a nemi vágyad is nagyban függ tőle. A nemi vágy csökkenése az egyik leginkább árulkodó jel arról, hogy alacsony a tesztoszteron hormon szintje a véredben.

Nem vagy elég kemény a helyzetekhez

A tesztoszteron serkenti az agyban kialakuló nemi vágy érzetét, ami egyben magát az erekciót is segíti. A tesztoszteron nem közvetlenül felelős az erekcióért, de serkenti az agyban azokat a nitrogén-monoxid molekulák termelődését, amely az erekciót kiváltja. Ezzel összefüggésben tehát az alacsony tesztoszteronszint számlájára írhatóak a merevedési zavarok is.

Egyre kevesebbet kell fodrászhoz járnod

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

A tesztoszteron szerepet játszik számos testi funkcióban, beleértve a haj növekedését is. A kopaszodás az öregedéssel együtt járó folyamat, ahogyan az alacsony hormonszint miatt is aggódhatsz érte.

Erőtlen és fáradt vagy

Ha mindennapos fáradtságérzet gyötör, egyszerűen nincs erőd semmihez sem. Hiába alszod ki magad, ha a fáradtságtól mégsem vagy képes lemenni az edzőterembe, akkor érdemes elgondolkodnod rajta, hogy nem csak egy szezonális depresszió vonul át rajtad.

Bármennyire is küzdesz, nem vagy képes izmot építeni

Mivel a tesztoszteron szerepet játszik az izomépítésben, ezért alacsony szint esetén hiába erőlteted, mégsem úgy tudsz izmot építeni, ahogyan szeretnéd. Egyszerűen elmarad a fejlődés. Sőt, a már meglévő izomzatod is jelentősen leépülésnek indul alacsony hormonszinted miatt.

Egyre könnyebben eresztesz pocakot

Ha nem lenne elég az, hogy az izomzatod leépülésnek indul, ezzel párhuzamosan a testzsírod százaléka is egyre magasabb lesz. Értetlenül állsz a dolog előtt, hiszen semmit nem változtattál, ugyanúgy étkezel, ugyanannyit edzel, az úszógumi a derekad körül mégis egyre vastagabb. Bizony, ez is az alacsony tesztoszteronszint számlájára írható.

“Öreg csontjaim”

Életkorod alapján lehet, hogy nincs okod erre a kijelentésre, viszont, ha tested tesztoszteron szintje túl alacsony, akkor az bizony csontritkuláshoz, gyengeséghez vezethet.

Gyakrabban hisztizel, mint a párod?!

A gyakori hangulatingadozás bár leginkább nőkre jellemző, viszont, ha apadásnak indul a férfiasságért felelős hormonszintje a testedben, akkor egyre többet veheted észre magadon, hogy olyan dolgokon kapod fel a vizet, amit korábban teljesen könnyedén kezeltél.

Gyanakodni kezdtél? 

A csökkenés szinte elkerülhetetlen, mely fizikai teljesítőképességed csökkenésében, a szexuális életed lanyhulásában és az izomzat is egyre petyhüdtebbé válásában is megmutatkozik. Ezért jöttek létre a tesztoszteronszint fokozó táplálék-kiegészítők, melyek a tested saját tesztoszteron termelődését optimalizálják. Negatív visszahatás nincs – ezek erős növényi kivonatok, melyek nem összehasonlíthatóak a gyógyszerekkel.

Milyen étrend-kiegészítők segítenek a tesztoszteron szint növelésében, ha az étrended már rendben van?

  • az A vitamin szabályozza a plazma tesztoszteronszinted (az A vitamin hiány alacsony plazma tesztoszteron szinthez vezet)
  • C vitamin szabályozza a tesztoszteronszinted
  • D vitamin szabályozza a tesztoszteron termelődésed
  • az E vitamin elősegíti a herédiben lévő Leydig sejtek tesztoszteron termelését (mert antioxidáns, és a Leydig sejtekben, a szabad gyökök által okozott csökkent működést állítja vissza
  • magas fehérjefogyasztás szabályozza a tesztoszteronszinted (a szabad és a kötött tesztoszteronszinted egyaránt). Az alacsony fehérjebevitel növeli az SHBG, azaz a szexhormon megkötő glikoprotein szinted, amely leköti a tesztoszteront a véredben. Ezzel ez a tesztoszteron már nem felvehető a tesztoszteron receptoraidon a szervezetedben. Egyértelmű tehát, hogy a magas fehérjebevitel, ezt a folyamatot akadályozza, és több szabad tesztoszteron maradhat a véredben.
  • magnézium fokozhatja a tesztoszteronszinted
  • kálium szabályozza a tesztoszteronszinted
  • az alacsony tesztoszteronszint a szelén ásványanyag hiányod miatt alakulhat ki
  • cink NÉLKÜLÖZHETETLEN segédanyag a tesztoszteron termelődésedhez. Ha hiányod van, csökken a tesztoszteronszinted
  • a bór emelheti a szérum tesztoszteronszintet
  •  zsírok nélkül nem megy! A kutatók 25-35% között határozták meg azt a zsírbevitelt, amely a napi étrendedben ahhoz szükséges, hogy a tesztoszteron termelődésed optimális legyen. Fogyassz zsírokat, normális mértékben az ételeiddel, nem ettől leszel kövér. Ha túlsúlyod van, mindig a szénhidrátfogyasztás az amely a problémádat okozza, nem pedig a zsírok!
  • az omega 3 zsírsavak nélkül semmi sem működik jól. Ezek a zsírok az előbb említett Leydig sejteket stimulálják arra, hogy több tesztoszteront szintetizáljanak a herékben.
  • néhány aminosav közvetlenül folyásolja be a tesztoszintedet. Ilyen az acetil-L-karnitin, amely az acetil-cholin neurotranszmitter ingerületátvivő képességét segíti elő az agyadban. És ilyen az aszpartinsav, amely a tesztoszterontermelődésed képes fokozni.
  • fenugreek mag kivonata emelheti a tesztoszteronszinted, mert természetes növényi szteroid szaponinokat tartalmaz, amely stimulálja a luteinizáló hormon kiválasztásod. Ez a hormon az agyalapi mirigyedben és a here Leydig sejtjeire hatva a tesztoszteron termelődését szabályozza.
  • a gyömbér fokozhatja a tesztoszteronszinted
  • a koreai ginzeng fokozhatja a teljes tesztoszterontermelésed.
  • fenugreek magok diosgenin tartalmuk miatt a gyógyszeriparban alapanyagban használják szterodi gyógyszerek előállítására. Egy természetes segítség, amely az egészségedet őrzi, ám felér egy gyógyszer hatékonyságával!
  • Biztos vagyok benne, hogy nem tudtad, hogy a zab vagy a zabpehely a szervezetedben lévő kötött (SHBG) tesztoszteron hormon egy részét képes szabad tesztoszteronná alakítani.
  • Egy a Nápolyi Egyetem által elvégzett friss kutatás bizonyította, hogy a DAA képes növelni a tesztoszteron szintet. 12 napon belül 40%-kal emelkedett a férfi nemi hormon szint, míg ugyanennyi idő alatt a luteinzing hormon (LH hormon) szintje 25%-kal növekedett.

Tesztoszteron

Tesztoszteron fokozó

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!