-+=
Olvasási idő: 2 perc

Dávid idén többet akar kihozni magából, ezért, hogy felkészülése se a megszokott ütemben menjen, Spanyolországba utazott edzőtáborba. Rögtön nehezítő tényezőként hatott, hogy a felkészülésnek helyet adó sportkomplexum mintegy 3000 méter magas területen fekszik, ami viszont nem túl oxigéndús környezetet jelent a sportolók számára . Dávid tisztában volt vele, hogy ebből a kis problémából később csak profitálni fog majd.

Verrasztó Dávid

verraszto_david_uszobajnok3 hét után Svájca utazott első versenyére, ahol 3 számban is sikerült nyernie! De ez csak a bemelegítés volt a sportoló számára a következő heti francia versenysorozatot megelőzően. A 4 állomásból álló úszóversenyen Európa elitje vett részt, néhány nevet említve; Hosszú Katinka, Florent Manadou, Yannick Agnel, Marco Koch.

A versenysorozat első állomásán Nizzában – Dávid második otthona – meglehetősen jól teljesített, 3 számban az első helyet zsebelte be, amit még pár dobogós helyezéssel kiegészített. A legnagyobb meglepetést Dávid számára az összetett pontverseny megnyerése jelentette.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Egy kis hazai pihenő után jöhetett is a második állomás, Amiens. Dávid újabb sikerként könyvelhette el ezt a hétvégét is, 2 aranyérem és ezen kívül még 3 dobogós hely mellett 800 gyorson egyedi csúcsot úszott, megdöntve ezzel a 4 éves rekordját, valamint elégedetten megnyerte a pontversenyt is!

Dávid jelenleg is edz, tovább készül a nyárra, különösen az idei főversenyére, a kazáni világbajnokságra.

Verrasztó Dávid étrend

Egy élsportoló rengeteget utazik, egy hónapban akár több országban is megfordul. Dávid elmondása szerint ilyen körülmények között nagyon nehéz a szigorú étrendjének betartása, hiszen eltérő kultúrák étkezési szokásaik is másak.

“A sok utazás alatt nem olyan egyszerű szigorúan betartani az étrendet. Szerencsére manapság itthon, Európában sokkal könnyebb jó minőségű ételhez jutni, még a reptereken, repülőkön egyaránt. A legtöbb esetben ismerős helyre megyek, és Európán belül is csak olyan edzőtábort választok, ahol tudom, hogy maximálisan oda tudok figyelni mindenre! Végülis az étkezésem mindennap az alapja! Az étrend-kiegészítők rengeteget segítenek nekem, amelyekből előre betárazok, hogy mindig magammal tudjam vinni azt, amire szükségem van.” – Verrasztó Dávid

verraszto_david_etrend

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!