-+=
Olvasási idő: 5 perc

Az alábbiakban az összes elérhető konditermi edzéstervet összeszedtük Neked. Az interneten megtalálható étrendekkel és edzéstervekkel az a probléma, hogy NEM tudod, hogy ki írta őket. Így hogyan használhatnád jós zívvel? Ne felejtsd azt sem, hogy a külsőd 70%-ban az étrendeden múlik. Szívesen étkeznél egy névtelen szerző étrendje szerint?

Több szakember azt nyilatkozta, hogy ahhoz hogy kialakíts egy szokást, már 3 hét is elegendő, és ezt igazolják az évek során elvégzett átalakító programjaink is. A programokban szereplő lányok 3 hét után gyors átalakuláson mentek keresztül, 3 hét alatt megszokták az új életmódot, sőt 3 hét alatt annyit fogytak, hogy az eredmények láttán a továbbiakban sem adták már fel a diétát. Ha ezeket a szokásokat az első 3 hétben kialakítod, eljársz edzeni hetente legalább 3-4 alkalommal, akkor már megszokod, megszereted, végigcsinálod.

Más szavakkal: ha az alábbi edzésterveket 3 hétig csinálod, már motivált leszel ahhoz, hogy folytasd! CSAK 3 hét! 3 hetet bárhogy kibírsz, csak erre gondolj.

Alább minden étrendet megtalálsz, ám előtte egy fontos alapot beszéljünk meg. Ez egy meglehetősen erőteljes trükk, amely szó szerint SOKKAL hatékonyabbá tesz bármilyen edzéstervet, vagy étrendet.

A tény az, hogy a Harvard Egyetem kutatói, egy kis cselt alkalmaztak hotelekben dolgozó szobalányokon, amelynek nyomán 4 héten belül több zsírt égettek el, valamint csökkent a vérnyomásuk. Ezt a módszert Te is használhatod. Erről az érdekes vizsgáltatról, Richard Wiseman: 59 másodperc című könyvében olvastam.

A könyv alapján a vizsgálatok eredményei a következőket állapították meg:

A Harvard kutatói 7 különböző hotel 80 takarítóját vonták be a vizsgálatokba. Biztosan láttál már ilyen szobalányt te is. Gyorsan kell kitakarítania akár nagyobb szobákat is. Az ilyen dolgozók természetes módon jutnak mozgáshoz és edzéshez a napi munkájuk során. A vizsgálatban átlagosan 15 szobát kellett naponta kitakarítani, általában 25 perc/szoba idő alatt. Az ilyen munka egy edzés, sport, hiszen a nők cipekednek, tárgyakat emelgetnek, porszívóznak, súrolnak, stb…

A tudósok tudták, hogy a szobalányok munkája egy aktív életformát eredményezett az életükben, de azzal is tisztában voltak, hogy a takarítók nem voltak annak tudatában, hogy a munkájuk jót tesz az egészségüknek. A kísérletben azt vizsgálták az Egyetem kutatói, hogy amennyiben a szobalányok tisztában vannak azzal, hogy a napi rutinjuk egészséges és jót tesz az egészségüknek, vajon változik-e a takarítás során kapott fizikai terhelés kimenetele.

Nagyon érdekes kérdés! Röviden tehát… Azok a takarítók, akik tudják, hogy a munkájuk egy edzés, amely akár a testük egészségét is szolgálhatja, csökkentheti a vérnyomásukat, fogyhatnak általa, ezzel jobb, vagy megváltozott eredményeket érnek-e el a testükön, szemben azokkal a takarítókkal, akik továbbra sem tudják ezt?

A hotelekben dolgozó munkatársakat 2 csoportra osztották:

1. Ez a csoport tájékoztatást kapott arról, hogy a napi takarítási rutin sport és mozgás a testük számára. A kutatók megmondták nekik, hogy mennyi kalóriát égettek el minden egyes nap a takarítás után. Pontos információkat kaptak óránként, hogy mennyi energia égett el amikor lepedőt cseréltek, porszívóztak, vagy éppen felsúrolták a padlót a fürdőszobában. Az volt a tudósok célja, hogy ezek az adatok a szobalányok fejében maradjanak és foglalkoztassa őket. Ezért kaptak egy kartont is, amelyen ezeket a számokat láthatták. Minden nap, minden adatot tehát vizualizálhattak az előző nap eredményeiről.

2.  A kontroll csoport is kapott információt arról, hogy az edzés egészséges, és hogy milyen egyéb hatása van a szervezetre. De nem mondták meg nekik, hogy mennyi kalóriát égettek el, és azt sem tudták, hogy a takarítás is tekinthető sportnak.

Természetesen az összes résztvevőn lefuttatták a szükséges egészségügyi teszteket, testsúly méréseket és a munkájukon kívül töltött időt is megvizsgálták, hogy minden takarító hasonló életformát éljen (munkán kívüli sport és extra diéta nélkül).

A teljes vizsgálat 4 hétig tartott. Fontos volt, hogy a 4 hét alatt egyik szobalány életmódja se változzon meg, ne tornázzanak otthon, vagy ne kezdjen el diétázni. A hotelek vezetői biztosították, hogy mindkét csoport ugyanazt a szobamennyiséget kapja a 4 hét alatt.

Íme, a NAGYON érdekes eredmény: 

Kiderült, hogy a takarítás=sport tudatú csoport szignifikánsan többet fogyott, csökkent a testtömeg indexük, a váll-csípő arányuk és még a vérnyomás értékeik is javultak!

A kontroll csoport NEM mutatott semmilyen változást.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Wow… érdekes, nem? Ne felejtsd el, hogy mindkét csoport ugyanazt csinálta, ugyanannyit edzett, ugyanannyit evett. Az egyetlen különbség a sport előnyeinek tudatosítása volt, és hogy minden nap információt kaptak arról, mennyi kalóriát égettek el, azaz az elméjük kénytelen volt elhinni, hogy a takarítás égeti a zsírt, és jót tesz a szervezetüknek.

Hogyan használd Te is ezt a módszert a mindennapjaidban?

Ha erősen hiszel abban, hogy az edzés, amelyet csinálsz látványosan javítja a tested, ez drasztikusan fogja az eredményeid fokozni!

– Tehát, ha zsírt égetnél, eddz intenzíven, valamint fontos, hogy mentálisan vizualizáld az eredményeket, amelyeket kapsz közben. Lásd magad előtt a testzsírt amint ég, és erősen hidd, hogy az étrended és az edzésprogramod iszonyúan hatékony számodra.
– Ha izomzatot építesz, higgy abban, hogy az edzésterved/étrended/kiegészítőid fantasztikusan segítik az izomsejtjeid épülését.
– Ugyanígy használd ezt a módszert az étrended esetében is. Higgy a helyes étkezésedben.

Mi változtatja még rakétává az átalakulásod?

A Harvard Egyetem kutatásában a szobalányok egy kartonon kapták és látták a napi eredményeiket. Az összes magas szintű fitnesz modell és sportoló, edzés és étrendi naplót vezet felkészüléskor. A Peak girl átalakítás erről szól: nyilvánosan naplózzuk a fogyásod. Szerinted miért?

Írd le az eredményeid minden nap, mit ettél, mit edzettél, mennyi a súlyod, mik a méreteid. Minden SZÁM, amelyre koncentrálsz, hamarosan meg fog változni!

Palatinus Tünde, fitnesz világbajnok és felsőfokú szakedző edzéstervei és étrendjei:

0. Női, kezdő edzésterv

1. Női, 6 napos erősítő edzésterv

2. Női, 5 napos szálkásító edzésterv

3. Női, 5 napos erősítő edzésterv

4. Női, 4 napos szálkásító edzésterv

5. Női, 4 napos erősítő edzésterv

6. Női, 3 napos szálkásító edzésterv

7. Női, 3 napos erősítő edzésterv

8. Köredzés nőknek – iszonyúan hatásos, és időkímélő!

9. Női, 3 napos, kezdő edzésterv

11. Női, kardió, alakformáló edzésterv

12. Bemelegítés és levezetés

A 2012-es Peak girl átalakítás edzéstervei és étrendjei:

1. Fitnesz modell tervezet, izmos lányoknak
A képes cikket itt éred el.
2. Fitnesz modell tervezet, nagyobb túlsúllyal rendelkező nőknek
A képes cikket itt éred el.
3. Fitnesz modell tervezet, anyukáknak

A képes cikket itt éred el.
4. Fitnesz modell tervezet, esküvőre való felkészüléshez
A képes cikket itt éred el.

A 2014-es Peak girl átalakítás edzéstervei és étrendjei:

5. Étrend és edzésterv 20 év feletti nőknek
6. Étrend és edzésterv 30 feletti nőknek
7. Étrend és edzésterv 40 feletti nőknek
8. Étrend és edzésterv 50 feletti nőknek

A 2015-s Peak girl átalakítás edzéstervei és étrendjei itt elérhetőek, nagyobb túlsúllyal rendelkező nőknek!

A 2015-ös terveket, Losánszky Csilla személyi edző és 7 Peak-es szakember állította össze.

A 2016-os, Fitnesz Anyuka edzésterve és étrend itt tölthető le!

46 éves kor felett is van esélyünk, arra hogy egészségesebb tegyük a testünket. ÍGY csináld, töltsd le, ingyenes:

Miért van étrend és edzésterv egyszerre a legtöbb tervezetben?

Bármennyire is furcsállod, az étkezésed és az edzésterved erősítik, vagy gyengítik egymást. Az étrended 70%-ban, az edzésterved 30%-ban felelős a külsődért. Ha túl sokat eszel és nem diétázol, szinte alig fog változni az alakod. Ha nem edzel, de szigorúan diétázol az izmaid válnak petyhüdtté.

Ha jó az edződ, étrendet, edzéstervet és étrend-kiegészítő tervezetet is kapsz tőle. Ebben mások a fenti, komplett tervezetek, 3 kulcsot adnak a kezedbe, melyet csak 3 hétig csinálj rendesen.
Megdöbbentő eredményeket fogsz elérni!

Miért az edzőtermi edzést javasoljuk? Melyik edzésforma az igazi?

Valójában teljesen mindegy mit edzel, hiszen elsősorban az étrended határozza meg a külsőd. Mégis az a tapasztalat, hogy a nőkön kevés, vagy elhanyagolt az izomzat. Edzhetsz otthon is, ha azt szereted, járhatsz futni, vagy biciklizni. A lényeg az, hogy szeresd. Ha megtalálod azt a sportot, amelyet szeretsz, soha nem fogod abbahagyni, és ez a kulcs ahhoz, hogy az alakod egész életed folyamán királynői maradjon.
(a képen Füzi krisztina, fitnesz versenyzőnk, akit nagyon szeretünk)

fuzi-krisztina-edzes-orvossag

Edzésterv nőknek

Edzésterv nőknek alakformáláshoz

Források:

Peak
Palatinus Tünde
Mező Mónika
Nagy Csilla
Füzi Krisztina
Losánszky Csilla

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!