-+=
Olvasási idő: 3 perc

Jelen korunk életmódja szerint sajnos már fiatalkorban, sőt gyerekeknél is egyre gyakoribb az elhízás. Ennek a jelenségnek számos oka lehet, a mozgásszegény életmód – ugyanis a fiatalok egyre több időt töltenek számítógép vagy televízió előtt – de ugyanolyan nagy szerepe van a rossz táplálkozási szokásoknak is. Sőt, akár pszichológiai problémák is vezethetnek elhízáshoz.

edessegfuggoseg_csomagElhízás fiatalkorban

Nem elég arról beszélni, hogy a fiatalkori elhízásnak milyen egészségügyi kockázatai lehetnek felnőtt korban. A teljesség igénye nélkül a cukorbetegség, szívproblémák kialakulásának sokkal nagyobb az esélye, ha már huszonévesen jelentős túlsúly van rajtad. Emellett lelki problémák, önértékelési zavarok is kialakulhatnak, amelyek kihatással lesznek életed minden területére, beleértve a munkahelyedet és a családodat is. Most még nincs késő, hogy időben cselekedj!

Brigi még csak 21 éves, és bár korábban csinos és vékony alkatú lány volt, az utóbbi években viszont nagyon elengedte magát. Mi lett a következménye? Jelentős túlsúly! Szerencsére Brigi még időben feleszmélt a problémára és megtette a lépést, hogy visszaszerezze régi alakját.

brigi-fiatalkori-elhizas

8 hét neked is elegendő arra, hogy akár 9 kilótól meg tudj szabadulni! Kérd el Brigi étrendjét, és alapozd meg a jövődet egészséged szempontjából is!

brigi_0_nap_meresi_adatok

33% OFF a stressz elleni termékekre!

brigi_8_het_meresi_adatok

Elhízás fiatalkorban diéta

Hogyan működik a tökéletes diéta fiatalkorban?

Ahogyan Briginél is, valószínűleg nálad is az lesz az első lépés, hogy izomzatodat fejleszd. Se erőd, se energiád, ez pedig az izomtalan testalkatnak is köszönhető. Sajnos a fiatalok egyre jobban kerülnek mindenféle testmozgást, ami egy kicsit is fejlesztő hatással lenne testükre, állóképességükre egyaránt. Valld be őszintén, hányszor kérted meg otthon édesanyádat, hogy írjon neked felmentést testnevelés óra alól? Volt rá példa, nem igaz?

Brigi tippje a diétához: “A BCAA segít, hogy ne haljak meg diéta közben. A kapszula nem segített, nehezen is tudtam lenyelni és az étvágyamat sem csökkentette annyira. A BCAA TST viszont nagyon jó, ha úgy érzem, hogy két étkezés között felfalnám a hűtőt vagy édességet kívánok, akkor a BCAA a mentsvár számomra.”

Peak_alakformalo_csapatBrigi már az elején rögtön rájött arra, hogy mennyire nincs hozzászokva a mozgáshoz, nagy nehézséget is jelentett számára, hogy még a könnyed edzésprogramot is teljesíteni tudja. Nulla izomzattal neked sem fog menni! Ne félj attól, hogy az erősítő edzésektől túl izmos leszel, ha nem alapozod meg tested formáját izomzatod fejlesztésével, akkor bármilyen szigorú diétát is folytatsz, a végeredmény közel sem lesz szép!

Brigi nagyon szép eredményt ért el 8 hét alatt bebizonyítva, hogy képes a változásra. Ezért most vele egy újabb irányt veszünk és még jobban belehúzunk az utolsó 6 hétbe. Brigi mostantól Palatinus Tündével – rengeteg lányból fitnesz modellt varázsoló szakedzővel – folytatja tovább a közös munkát. Mi nagyon kíváncsiak vagyunk, hogy mire képes még Brigi, de egy biztos, hogy pár hét múlva ismét egy önbizalommal teli, vékony csajszi néz majd vissza magára a tükörből!

Te is elégedetlen vagy magaddal? Akkor még időben vagy, hogy változtass ezen!

brigi-gyors-dieta

 

all_you_can_move

 

A programban résztvevő lányok sportolási lehetőségét az All You Can Move Sportpass biztosítja, mellyel több mint 400 különböző sportlétesítményt látogathatnak.

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!