-+=
Olvasási idő: 4 perc

Fogadd szeretettel Timi történetét, aki bebizonyította azt, hogy a kényszerevés betegség ellenére is meg lehet csinálni a fitnesz modell anyuka versenyt, át tudod lépni a korlátaidat, bizony 3 gyermek mellett is!

Farkas-Földi Timi 3 gyermek édesanyja, wellness-fitness-életmód tanácsadó, aerobik és piloxing oktató is egyben. 2006-ban kezdte el foglalkoztatni a fogyás témaköre, hobbi szinten sportolt is, azonban sok hibát is elkövetett, például a 6 óra után nem evés, amivel le is fogyott 10 kilót, de az eredmény nem maradt tartós. Bár annyi előnye volt, hogy Timi megtapasztalta, hogy bizony 68-72 kilótól is tud kevesebb lenni, tévhit, hogy ilyen a genetikája és erős csontozatú alkata van. 

„2008-ban született első kisfiam. A terhesség alatt nem híztam, szülés után se zavart a 68 kilós testsúlyom, boldog voltam, jól éreztem magam. Néha mozogtam, de még mindig nem volt rendszeres.

2010-ben kezdtem el wellness-fitness szakon tanulni, mert szeretek több lábon állni. Az akkori munkahelyemen egyre több negatív kritika ért a súlyommal kapcsolatosan (70 kiló voltam, 168 centimhez), ami először nem érdekelt, mert engem nem zavart 6-8-10 kiló plusz. Egy idő után már rosszul esett, így elkezdtem újra mozogni. A táplálkozásom nem volt teljesen rendben, tanulmányaim alatt, nem is tanultam túl sokat erről, így kipróbáltam két híres diétát, amit a szervezetem nem bírt, 3. napon összeestem. Régebben is tudtam, hogy a diétázás nem egészséges, nem léteznek csodaszerek, amivel fogyni lehet, de szerettem volna kipróbálni, hogy milyen is, mit történik ilyenkor? Tanulmányaimhoz egy teszt volt, ami rosszabbul is végződhetett volna.

Más módszert kellett kitalálnom, így próbáltam egészségesebben táplálkozni, kevesebbet enni, elhagyni a rossz szokásokat, többet mozogni, melynek mégis lett az eredménye, 6 kilót sikerült leadni, amit nem folytattam tovább, és nem azért, mert nem bírtam vagy feladtam, hanem azért, mert állapotos lettem második gyermekemmel. Nagyon boldog voltam

„64 kilóval kezdtem a terhességet, 9 hónapos terhes voltam, amikor eljöttem a munkahelyről, amit megkívántam megettem, nem éreztem úgy, hogy kettő helyett eszek, de valami megváltozott, minden másabb volt, és ez a testsúlyomon is látszódott, közel 90 kilóval mentem szülni.”

timi-kenyszereves-anyuka

Kényszerevés

„A terhességem alatt mintegy 25 kg-ot sikerült felszednem, és szülés után ezt még nehezítette, hogy kényszerevő lettem a szülési depresszió miatt. Mit jelent ez? Azt hogy mindig eszel, amikor boldog vagy, amikor szomorú, egyszerűen csak eszel és eszel. Napi 1 liter jégkrém, nasi hegyek, hatalmas adagok, ez általánossá vált sajnos. Számokban ez kb. 4-5 ezer kalóriát jelenthetett napi szinten. Ilyenkor lelkileg teljesen mélypontra kerülsz. Egyedül a párom volt az, aki nem tett szemrehányást nekem. Majd helyrejön minden, ha már nem szoptatod a gyereket. De szerencsére a testem is jelezte, hogy ez az állapot nem maradhat tovább, egyre több enyhe epegörcsöm volt. 

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Csupán egy döntés – eldöntöd, hogy igenis változtatsz! Timi ezt a döntését 2012-ben meghozta és akkor el is döntötte, hogy mindent megtesz a siker érdekében.

„Lecseréltem mindent, ami egészségtelen, elhagytam rossz szokásaimat, saját észjárásom alapján összeírtam étrendem, étkezési naplót vezettem, kalóriát számoltam. Mozgás terén Katus Attila nőnapi alakformálás című edzését töltöttem le az internetről. 80 kilósan 10 percet se bírtam mozogni, de nem adtam fel, napról-napra egyre többet és többet bírtam.

A kilók szépen mentek lefelé, motiváltabb lettem, lelkileg is erősebb, kényszerevésem csillapodott. Életmódváltásom 3. hónapjától itthon súlyzós edzéseket is beiktattam, és végre rendszeres lett a testmozgás az életembe, nem csak időszakos. A tudatos táplálkozás is egyre jobban ment. Fél év alatt 23 kilót adtam le. Egyre több ember keresett meg, hogyan sikerült fogynom , ez még nagyobb motivációt jelentett számomra. Azóta segítek másoknak is a fogyásban, népszerű oldalt vezetek, életmódváltó programjaim vannak.

Kényszerevés leküzdése

„Nincs csoda, titok az életmódváltásban, csakis tudatos táplálkozás, rendszeres testmozgás, kitartás!”

„Szerettem volna csoportos órákat is tartani, így 2013 ősszén beiratkoztam Bibarc Tünde Fitness iskolájába, aerobik szakra. Fantasztikus élmény volt számomra és igazi profiktól tanulhattam! 2014-ben az első magyarországi Piloxing képzésen vettem részt, ahol hivatalos piloxing instruktor lettem.”

A harmadik terhességem fantasztikus volt!

A párom mindig mellettem állt, számíthattam rá, így itt is támaszt nyújtott, egy kis szervezést igényelt az egész, boldog voltam, hogy tudom folytatni, támogatást kapok. Kitűztem célnak, hogy nem hízok újra közel 30 kilót, jobban figyelek a táplálkozásomra, de amit megkívánok, azt megeszem, továbbra is órákat tartok, de kímélően. 39 hetesen még órát tartottam, ez egy hétfői nap volt, szerdán szültem. Nagyon jó terhességem volt, a szülés is fantasztikusan ment. Elértem a célomat, 70 kg voltam szülés után, nem pedig 90!” 

timi-anyuka-kenyszereves

Elhatároztam, hogy elindulok a Fitnesz modell Anyuka versenyen!

A versenyre kb. 2,5 hónapom volt felkészülni, ami őszintén, nem volt könnyű. Itt is saját észjárásom, tudásom alapján kezdtem hozzá a dolgoknak, szponzorom, felkészítő edzőm nem volt, jelenleg sincs! Számomra a legnehezebb a napi 100-50-0 g szénhidrát bevitel volt, kényszerevési tüneteim nagyon erősek voltak, nehéz volt kezelni, de nem adtam fel! 61,5 kilóról indultam, 54 kilóra sikerült lefogynom, de a versenyforma nem 2-3 hónapos munka! Úgy készültem, hogy önmagamtól szeretnék jobb lenni, amit sikerült is elérni! „A verseny számomra fantasztikus élmény volt, nagyon sokat köszönhetek az eseménynek! A 2014-es gondolat teljesült, kipróbálhattam a fitnesz modell versenyt, anyuka kategóriában. Csodálatos anyukákat ismerhettem meg, akikkel mai napig tartjuk a kapcsolatot. Felkészülés alatt feszegettem a határaimat, többet tudhattam meg a szervezetem működésére, mire hogy reagál, mennyit bírok. Ez nagyon fontos.”

Te is be tudod illeszteni a mindennapokba az edzéseket, ha szeretnéd. Timi 3 gyermek mellett is megoldja. Hogyan?

„A mindennapjaimba, a napi teendőimbe az edzéseket úgy illesztem be, hogy senki se lássa kárát, a házimunka se maradjon le. Reggeli órákban szokott lenni a kardió edzésem (HIIT), kora délután a súlyzós, amikor a fiúk még oviba vannak, Zselyke alszik, játszik. Előfordul, hogy velük edzek. A rendszeres testmozgás beépült teljesen az életünkbe. Természetesen nehéz volt anno elkezdeni, de napról-napra, hétről-hétre, hónapról-hónapra egyre könnyebb, és könnyebb lett minden. Szervezés kérdése az egész, de az egész legjobban azon múlik, hogy valóban mozogni akar az anyuka, vagy nem? Kifogásokat én is tudnék sorolni, mert 3 gyerek mellett bőven van teendő, megelégedhetnék az óráimmal, de az nem az én edzéseim, megszokta a szervezetem. A párom, amiben tud segít, de mivel ő is dolgozik, így nincs itthon non-stop.”

„Hinni kell önmagadban, és nem másoktól kell jobbnak lenned, hanem saját magadtól!”

Az életmódváltás nem arról szól, hogy kizsigereld a szervezetedet, tönkre tedd az anyagcserédet. Fokozatosan, ésszel mindent! Az életmódváltásban első és legfontosabb az egészség, és nem létezik olyan étel, amit ne lehetne egészségesen elkészíteni!”

timi-anyuka-fitnesz-modell

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!