-+=
Olvasási idő: 2 perc

relax_bogiNem tudom Te hogy vagy vele, de én nagyon sokáig nem szakítottam elég időt a lazításra, sőt néha még az alvásidőből is lecsíptem egy kicsit. Aztán persze ingerült voltam, a vége pedig az lett hogy megmakacsoltam magam, és “ma nem csinálok semmit” napot tartottam. Ez általában több órás TV előtti fetrengést jelentett, és ilyenkor követtem el mindenféle diéta bűnt is. Aztán persze óriási lelkiismeret furdalás gyötört a semmittevés miatt némi hiszti kíséretében – amit igyekeztem nem újabb csokival csillapítani -. Ez mindennek nevezhető, de pihenésnek semmiképp sem.

Pihenés

Ma már tudatosan figyelek arra, hogy minden héten legalább egyszer, de inkább kétszer pár órát lazítsak. Nem lehet mindig csak rohanni. Te is tudod, a tennivalók valahogy sosem fogynak el. Mi nők valahogy mindig találunk valamit. 🙂

Én a lazítós napokat általában edzéshez kötöm. A súlyzós edzést követő kardió engem teljesen kikapcsol, így ez egy relax napból semmiképpen sem maradhat ki. Kardiózás közben számomra tényleg megszűnik a külvilág. Utána csak egy gyors zuhany és irány a szauna. Általában 4×5 percet vagyok bent. A szünetekben pedig langyos-hideg zuhanyt veszek. Testnek és léleknek egyaránt jót tesz. Én nagyon szeretem.
Ha párom is velem tud tartani, akkor a jakuzziban is eltöltünk egy kis időt. Ha egyedül vagyok akkor ezt kihagyom. Utána befújom magam a kedvenc olajos hidratálómmal, ami nagyon gyorsan beszívódik, és azonnal pihe-puha lesz tőle a bőröm.

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Regeneráló pihenés

Erre a napra szoktam a fodrászt, kozmetikust vagy bármilyen szépítkezős programot is időzíteni. Ha éppen egyik sem aktuális akkor a barátnőkkel ülünk be valahova egy salátára vagy egy kávéra. A nap végére teljesen feltöltődöm és a bűntudatnak sincs helye. Hiszen egy csomó mindent elintéztem:)

Viszont úgy gondolom hogy nem csak a többórás kikapcsolódásnak van értelme. Egy pár perces lazítás a munkahelyen vagy szabad 20 perc otthon is hasznos lehet.
Munkahelyen egy kis nyújtózkodás, karkörzés, néhány lábemelés és új energiával folytatódhat a munka.
Otthon pedig egy-egy uborkaszelettel a szemeken, hátradőlve, halk zenét hallgatva 10 perc alatt újjá lehet születni. Jó időben elég pár perc is a napsütésben.

Te hogyan szoktál lazítani?

relax_bogi_timi

Peak Girls – Olvasói bejegyzés – Molnár Viki

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!