Folyadékszükséglet és folyadékpótlás – itt a jó idő! Hidratáld magad!

viz_csilla_1A víz elengedhetetlen az életedhez, valamint a fizikai- és szellemi teljesítőképességed szempontjából is fontos a hidratáció fenntartása. Az emberi test főként vízből áll, több mint 70%-át alkotja. Nyáron főleg oda kell figyelned, hogy elegendő vizet igyál, mert a dehidratációt okozó tényezők még inkább jelen vannak, mint a hidegebb időszakban.

Folyadékszükséglet

A víz szállítja sejtjeid számára a tápanyagokat, valamint elszállítja szervezetedből a keletkező salakanyagot. Részt vesz a légzésed és a hőszabályozásod folyamatában, valamint a sav-bázis egyensúlyod megtartásában, hozzásegít bőröd hidratálásához és segítséget nyújhat fogyásodban.

Gyakran összetévesztheted az éhséget a szomjúsággal, ezért előfordul, hogy harapnivaló után nyúlsz, pedig szervezetednek csak folyadékra van szüksége. Segít a telítettségérzés kialalkulásban és ezáltal csökkenti éhségedet.

A víz a testedből bőrödön, légzésed során, valamint az anyagcseréd következtében állandó jelleggel távozik. Az edzés, hőmérsékletemelkedés hatására megnövekedő verejtékezéssel, vízvesztéssel megnő vízszükségleted. A dehidratáció fejfájást, koncentráció vesztést, valamint fáradtságot okozhat. Eleget kell innod ahhoz, hogy ellensúlyozd a folyadékveszteségedet. A legmegfelelőbb a szénsavmentes ásványvíz, forrásvíz, vagy tisztított víz. De minden víztartalmú ital hozzájárul a hidratációd szükséges mennyiségéhez. Egy csésze kávé, tea, vagy más koffeintartalmú üdítő még nincs dehidratáló hatással, viszont vigyáznod kell azokkal az italokkal, amelynek alkoholtartalma meghaladja a 10%ot, mert ezek valóban folyadékvesztést eredményeznek. Ezért a fesztiválok idején törekedj inkább az alkoholmentes folyadék fogyasztására.

Napi vízszükségleted a következőkből tevődik össze:

  • folyadékok
  • szilárd tápanyagok víztartalma
  • az anyagcsere folyamán keletkezett oxidációs víz

Folyadékszükséglet nyáron

Rekkenő hőségben rendkívül nagy, óránként több liternyi vízveszteség is bekövetkezhet, ezért vigyáznod kell, hogy ugyanolyan mennyiségű folyadékot pótolj vissza.

Normál esetben szervezeted jelzi folyadékigényét, de erre nem minden estben hagyatkozhatsz, mert idősebb korban csökken szomjúságérzeted. Folyadékszükségleted befolyásolhatja még a táplálkozásod, fizikai aktivitásod, a levegő páratartalma, a hőmérséklet, stb. Átlagosan 2-3 liter folyadékot kell fogyasztanod, ami a meleg hónapokban akár 4-5 liter is lehet, de ennek mennyéségét, nagyban befolyásolják az imént felsorolt tényezők.

Verejtékezés során nemcsak folyadék, hanem nátrium (só) is távozik a szervezetedből, ezért  ennek pótlására is ügyelned kell, hogy helyreálljon a vértérfogatod. Nátrium hozzáadásával az italok serkentik a szénhidrátok felszívódását, ami fokozza vízfelvételedet. Ha egy forróságban végzett hosszas edzés alatt, valamint után nagy mennyiségű vizet folyasztassz el önmagában, ez a testfolyadékod higulását okozhatja, mely nagy mennyiségű vizelet formájában távozik, így a hidratáció nem áll helyre, az alacsony nátriummennyiség görcsöket és kimerültséget is okozhat. Lényeges tehát, hogy nátrium tartalmú italokat is fogyassz.

A vélemények arról, hogy vezetékes vagy ásványvizet igyál megoszlanak. Egyesek szerint a csapvíz káros, mivel nagyon sok káros anyagot is felvesz, nagy részét pedig nem tudják kiszűrni. Erre megoldás lehet az otthoni vízszűrők felszerelése, melyből létezik külön egységre felszerelhető, mint példaul a konyhai csapra, vagy az egész ház vízrendszerére is van már megoldás.

Ásványvizek területén én is a szénsavmenteset fogyasztom leginkább, de váltogatom, nem ragadok le egy terméknél, mindegyiknek más az ásványianyag összetétel. Én a növénykéimet is mentes ásványvízzel gondozom, mert sajnos egyáltalán nem szeretik a vezetékes vizet, nagyon megsínylették, és ha nekik nem jó biztos nekem se a legjobb.

Természetesen előfordul, hogy nem tudok ellenállni a jéghideg burborékok csábításának, főleg nyári napokon, egy kis mentával, lime-al:)

hidratacio_folyadekpotlas

Peak Girls – Olvasói bejegyzés – Borcsik Odett

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Folyadékszükséglet és folyadékpótlás – itt a jó idő! Hidratáld magad!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Folyadékszükséglet és folyadékpótlás – itt a jó idő! Hidratáld magad!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)
689
Egészség
, ,