-+=
Olvasási idő: 4 perc

A szülés utáni “szétnyílt” hasizom gyakori jelenség a kismamáknál, ez azt jelenti, hogy nem záródnak össze az egyenes hasizmok, azaz rés marad közöttük. Különösen sokszor fordul ez elő olyan kismamáknál, akik császármetszéssel szültek, genetikájukból adódóan gyenge kötőszövettel rendelkeznek, esetlegesen saját alkatukhoz képest nagy babát hoztak világra, illetve ikerterhesség esetén.

A szétnyílt hasizom problémája nem esztétikai kérdés – bár tökéletesen megértem, ha zavarnak a megjegyzések, és hogy nem ér össze a nadrág cipzárja. Hogy normális-e szülés után a megmaradt kis has? Az, hogy szétnyílt a hasizom, normális, senki nem tehet róla. A terhesség előtti életvitellel pusztán 30-40 százalékban tudjuk megelőzni a problémát.

szétnyílt hasizom

A megnyúlt kötőszövet – ugyanis nem az izom nyúlik, hanem az egyenes hasizom közepén húzódó „fehér vonal” – tehát általános jelenség szülés után, viszont komoly mozgásszervi panaszokat, sérveket okozhat, ha nem törődünk vele, illetve nem rehabilitáljuk megfelelően. Azzal, hogy nem tart az egyenes hasizom, a belső szerveink sem tudnak a helyükön maradni, illetve az ágyéki gerincszakasznak és a medencének sem lesz megfelelő támasza elölről. Ezekből pedig egyenesen következik a köldöksérv és a gerincsérv kialakulása. Na, de ennyit az ijesztgetésből, hiszen van megoldás! Meg kell tudnod, hogy milyen mértékű a szétnyílásod és megtanulni, hogy ennek megfelelően milyen gyakorlatokat végezhetsz.

Honnan tudod, hogy szétnyílt-e a hasizmod?

Feküdj le a hátadra és emeld fel a fejedet és a vállaidat a földről, mintha egy kis hasprést végeznél. Most egy ujjadat helyezd a köldököd tájékán a hasadra, és a köldököd felett és alatt is figyeld meg, mennyire süllyed bele a kezed a hasfaladba. A mélységből meg tudod állapítani, hogy hol van szétválva a hasizmod. Szülés után pár héttel már kétujjnyinál kisebbnek kellene lennie. Ha ennél nagyobb, akkor szétnyílva maradt a hasizom. 6 hetes kontrollon ezt az orvosnak ellenőriznie kellene.

szetnyilt-hasizom-ellenorzese

Mi a teendőd szétnyílt hasizom esetén?

Szülést követően, figyelembe véve a regenerálódási időt, speciális gyógytornára van szükséged, a statikus hasizom gyakorlatok, fokozatosan, mértékkel végezhetőek. Ha olyan edződ volt, ami sosem magyarázta el, hogy kellene hasizom gyakorlatot végezni, ne adj Isten, maga is rosszul végezte, figyelj a következőkre: alap hasizomnál térdek felhúzva, talp a talajon, és csak a lapockád legalsó részééig emelkedsz el a talajtól, nem lendületből ülsz fel sosem, és nem a nyakadból rángatod magadat. Felső holtponton 2-3 mp-ig megtartod magadat, aztán fekszel vissza.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Ne végezz hirtelen, nagy intenzitású hasizom gyakorlatokat!

Hangsúly a fokozatosságon van. Figyelj oda arra is, hogy nem elég a hasizmodat edzeni, hanem ugyanannyi gyakorlatot kell végezni például homorításból is, mint amennyi hasat, illetve a a medencefenék izmokat is erősíteni kell. És még valami, a helyes légzés. Miközben feszül a hasizom, hangosan kifújod a levegőt. A fekvésben végezhető gyakorlatok két fő csoportja az alulról (pl. törzs rögzítésével páros láb emelése / felhúzása), illetve a felülről indított gyakorlatok (pl. hagyományos felülés).

Egyiket sem javaslom. A páros láb emeléséhez már olyan szintű testtudatosság kell, hogy ne a derekadat terheld vele. A ferde/haránt hasizmok erősítését egyes szakemberek szerint addig kerüljük, amíg a belső, mély hasizmok nem erősödtek meg. Ezzel nem értek egyet, éppen ezek megerősítésével tudjuk elérni azt, hogy a többi izom az egyenes hasizmot középre húzza. Az izom tréning mellett hatékony segítség lehet Tape ragasztószalag alkalmazása, mivel direkt úton segíti a szétvált rostok regenerálódását, az új izmok építését.

Kiegészítőnek kifejezetten ajánlatos plusz glutamint szedni. A glutamin az egyik legfontosabb alapanyag az izomszövet építéséhez, regenerálódásához.  A glutamin az egyik legfontosabb tápanyag akkor, ha orvosi beavatkozás előtt vagy után vagy közvetlenül. Gyorsabban felépülsz, és jobban érzed magad. Akár egy szépészeti műtét előtti napon, vagy egy baleset után, használd!

Viszont tényleg van olyan eset, amikor csak a műtéti beavatkozás segíthet. De ez a ritkább.

Hogyan fogyhatsz szülés után, szétnyílt hasizommal?

Elég a testedre figyelni és kitapasztalni mit mikor hogyan egyél, de mindenre lehet találni alternatívát. Már sokat tehetsz, ha betartod például ezt az 5+1 apró-praktikát a konyhában! Kis lépések, de annál több kalória spórolás!

1. Fehér liszt kuka. Helyette zabpehelyliszt vagy manapság nagyon sok szénhidrát csökkentett liszt fut a piacon! Nem lőhetsz mellé, nincs mellékízük!

2. Cukor helyett használj természetes, kalóriamentes édesítőt!

3. A fehérjeport a sütibe is használhatod! A krémeket ízesítheted vele, de a lisztes cucc 30%-át is kiválthatod vele! De akár egy egészséges vacsorára is tökéletes egy fehérjeporral elkevert túró!

4. Zsírszegényen süss – főzz! Egészséges zsírok kellenek, de a zsírban annyi kalória van, hogy nagyon el tudsz vele szaladni! Az egyik kedvenc a nulla kalóriás EZ Coat olajspray!

5. Ha bármikor is rád tör az édesség vágy – amit nem lehet egy müzlivel, zöldséggel kiváltani, akkor legyen otthon egészségesebb, cukormentes opció, ami az inzulinod nem emeli meg, így nem fog zsírraktározó üzemmódban lenni a tested. Erre kiváló ötlet a Peak cukormentes Wheytella csokis mogyikrém, vagy épp a fehérjés zabpalacsinta por!

5+1. Manapság szinte tényleg mindenből van diétásabb, cukormentes, szénhidrát vagy zsírszegényebb opció. A csaló kajáknál is. Ha még kezdő vagy, nincs ötleted, vagy csak sok hasznos és kifejezetten könnyen elkészíthető, diétás ételekkel bővítenég a recepttárad, akkor meleg szívvel ajánlom a Peak Szakácskönyvet, ahol rengeteg recept mellett étrend, útmutató és akciós kuponok is segíteni fognak Neked!

Ilyen finomságokkal van tele a Szakácskönyv!

Szétnyílt hasizom

Szétnyílt hasizom gyakorlatok

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!