Így néz ki Verrasztó Evelyn egy napja az Olimpiára készülve!

Evelyn a NLCafé oldalának betekintést engedett a mindennapjaiba, ami valljuk be elég zsúfolt így, az Olimpia nagy drukkjában. Napi hat óra edzés. 10-12 kilométer úszás, másfél óra kondi, egyéb alternatív edzéstechnikák. Mindezt már csökkentett terheléssel!

Verrasztó Evelyn

7 órakor indul a mandula (csúcsterhelések időszakában reggel 6-kor). Napi kezdés egy kis erőnléti edzéssel a konditeremben. Egy úszónak évente kétszer kell csúcsformában lennie, ebből egy idén természetesen az olimpia. Mint a versenyek legtöbbje esetén az utolsó szakasz ilyenkor már a végső “forma” csiszolására, a regenerálódásra is időt kell szorítani. Addig viszont meló van. A csúcsterhelés a magaslati edzőtáborban kezdődött, azóta fokozatosan csökken a terhelés intenzitása. Mit jelent ez? Napi 3, háromnegyed órás edzést, illetve heti két alkalom Power Plate edzéstechnikát a mélyizmok stimulálására.

verraszto-evelyn-konditerem

verraszto-evelyn-plank

verraszto-evelyn-guggolas

verraszto-evelyn-hasazas

Természetesen mit ér egy felkészülés edző nélkül? A Verrasztó tesók két edzővel dolgoznak, édesapjukkal, illetve a velük egyidős Molnár Ákossal, aki nemrég maga is profi úszó volt. Amellett, hogy szakmailag, barátilag is támogatják egymást, így leginkább egy klassz csapatmunkáról van szó, mintsem edző és edzett viszonyról. A nagy fizikai terhelés mellett elengedhetetlen egy kis lelki frissítő, Evelyn számára a sportpszichológusa a legjobb partner, hogy ne csak testileg, de lelkileg is a legjobb formáját hozhassa a legfontosabb megmérettetéséken.

verraszto-evelyn-edzovel

verraszto-evelyn-piheno

Verrasztó Evelyn olimpia

Végeztünk a kondiban, irány az uszoda, teljesíteni a napi 5-6 kilométer távot. Az ellenállás fokozása miatt plusz súllyal terhelt úszóedzések is színesítik a gyakorlatokat. “Hűsítőként” pedig irány jeges terápia, ami az izomregenerálódást segíti elő.

 

verraszto-evelyn-medence

verraszto-evelyn-uszas

verraszto-evelyn-uszas-edzes

verraszto-evelyn-gyakorlas

A délelőtti blokknak ezzel vége, egy kis szieszta, pihenés után délután 5 órától pedig folytatódik az edzés az uszodában, szintén 5-6 kilométerrel távval. Bár időben rövidebb edzésről beszélünk, mégis nehezebb a terhelés a hosszú iramúszások miatt. Ezért is nagyon fontos egy kis alvás a délutáni edzés előtt.

verraszto-evelyn-kavezas

verraszto-evelyn-medence-szelen

Evelyn 8 óra körül ér haza, amikor is már túl sok mindenre nincs idő.  Nagy kilengések nem férnek bele a felkészülésbe, de nem is érné meg. Persze egy-egy baráti beszélgetésre mindig szorítani kell pár percet, ami egyfajta feltöltésként szolgál.

verraszto-evelyn-vacsora

Néha azért szerencsére Evelynnek és Dávidnak ránk is jut idejük, ha másra nem is, legalább személyesen beszaladnak hozzánk helyzetjelentésre, illetve  a felkészülésüket segítő táplálék-kiegészítőkért.

verraszto-tesok

Mi a kilátása Evelynnek a riói olimpiára?

„Külföldön hatalmas csapat van minden profi úszó mögött, mi itthon gyakorlatilag hárman vagyunk apával és Ákossal. Orvosok, masszőrök, dietetikusok, sokan még egy állandó operatőrt is foglalkoztatnak, aki minden fontos mozdulatot felvesz egy kamerával. Mi abba nőttünk bele, ami itthon van, nehéz lenne már megszokni egy tíztagú stábot. Az eredmények egyelőre minket, magyarokat igazolnak, tény, hogy elsősorban a hosszabb távú számokban vagyunk jók. Sokan azt gondolják, hogy a siker egyedül érmekben mérhető, de ez tévedés. Az a legnagyobb siker – bármilyen közhelyes is – ha legyőzzük saját magunkat. Van abban igazság, amit Dávid mond, hogy tulajdonképpen azért a négy percért csináljuk 16 éve, amit a versenyeken úszunk. De ehhez kell az odaadás is. Ha nem imádnánk az úszást, nem tudnánk ennyit dolgozni. Érmekkel kapcsolatban nem szoktunk találgatni, idén ráadásul nagyon sűrű lesz a mezőny. A lényeg, hogy sikerüljön javítani az időmön.” – Verrasztó Evelyn

Hajrá!

verraszto-evelyn-keszul

 

Forrás: http://www.nlcafe.hu/

 

Nagy Csilla

Nagy Csilla

A Peak főszerkesztője vagyok. Fitnesz modellként indultam versenyeken, részt veszek a termékfejlesztésekben, és a Peak különböző projektjeiben, mint projekt vezető.
Nagy Csilla
Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Így néz ki Verrasztó Evelyn egy napja az Olimpiára készülve!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Így néz ki Verrasztó Evelyn egy napja az Olimpiára készülve!
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)
1460
Blog, Tudatos táplálkozás
, ,