-+=
Olvasási idő: < 1 perc

Hihetetlenül hangzik, de úgy tűnik, hogy van benne valami. Egy kanadai kutatás során olyan vegyületeket találtak a vörösborban, amely ugyanazt a hatást váltotta ki egy pohár ital elfogyasztása után, mint 1 óra konditermi edzés!

Vörösbor

Ennek a felvetésnek az alapját egy különleges vegyület, a rezveratrol adja, amely a szőlő héjában található meg. Eleinte mintegy 10 évig vizsgálták a rezveratrol hatását a tudósok, mégsem tapasztaltak ilyen pozitív előnyöket. A Kanadában végzett kísérletek során a rezveratrolt olyan mennyiségben juttatták az alanyok szervezetébe, ami esetében már több pozitív élettani hatás is észlelhető volt! Fizikai teljesítmény és izomerő növekedés, valamint a szívműködés javulása. A legérdekesebb felismerés azonban az volt, hogy ez a három élettani hatás együttese pont olyan mértékű volt, mint egy órás konditermi edzés utóhatása.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Vörösbor rezveratrol

Azért butaság lenne azt gondolni, hogy egy kényelmes borozgatással ki tudod váltani az edzéseidet, de egy-egy elmaradt alkalom pótlásához jól jöhet a pohár fenekére nézni.

Te milyen gyakori vörösbor fogyasztó vagy?

resveratrol

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!