-+=
Olvasási idő: 6 perc

Számos kutatás szól arról, hogy mi történik a szervezeteddel, ha végre nem gyújtasz rá többé. A kutatásokat a Healthline készítette, szépen sorra veszik, mi is történik a szervezetedben, attól a perctől kezdve, ahogy letetted a cigit. Mi történik ezután?

  • 20 perccel később – csökken a vérnyomás és a szívritmus. De sokaknál ennyi idő simán eltelik két szál között.
  • 2 óra múlva – A fent említett két érték, már közelíti a normális értéket. De pontosan ennyi idő szükséges ahhoz is, hogy a nikotinhiány első tünetei megjelenjenek.
  • 12 óra múlva – a vérben lévő szén-monoxid, és a véroxigén is nagyjából a normális szintre áll be.
  • 48 óra múlva – az érzékszervi idegvégződések elkezdenek újra nőni. Észrevehetően javul a szaglás és az ízlelés.
  • 72 óra után – ennyi idő kell ahhoz, hogy a nikotin teljesen kiürüljön a szervezetedből. Ez okozhatja a hiány által okozott tünetek felerősödését, mint például a fejfájást.
  • 2-3 héttel az utolsó cigi elszívása után a hiány miatt fellépő tünetek nagy része eltűnik. Könnyebb lesz a légzés, javulnak a tüdőfunkciók.
  • 1-9 hónap alatt a tüdőd majdnem teljesen összeszedte magát. Drámaian csökken a köhögés és az időnkénti légszomj.
  • 1 év után a szívelégtelenség kockázata a felére csökken.
  • 5 évvel később jelentősen csökken a daganatos betegségek és az érrendszeri betegségek kialakulásának veszélye.
  • 10 év múlva felére csökken a tüdőrák kialakulásának esélye, ezzel együtt a száj- és a torokrák esélye is jelentősen csökken
  • 15 év után a szív- és érrendszeri betegségek előfordulásának esélye pont akkora, mint a nem dohányzó embereknél.

Természetesen a legjobb, ha rá sem szoksz, de ha le akarsz szokni, sosem késő. Nem csak magadat óvod meg a betegségektől, hanem a körülötted élőket is!

Most pedig, jöjjön a lényeg. Hogyan szokj le?

Most egy olyan anyag következik, amely felsorolásszerű és keveset sztorizom benne. Az oka ennek nagyon egyszerű: az ilyen cikekkhez az információkat, egy a nemzetközi Peakkel közös adatbázisból dolgozom fel. Ebben azt is látom, hogy pontosan melyik kutató, hol, mikor és milyen vizsgálattal bizonyította a leírtakat. Mindenhol nem fogom ezt feltüntetni, de a lényeg: ez az információ ilyen összeszedettem nem lesz fent az interneten sehol máshol.

Nyugodtan küldd el azoknak, akiknek úgy gondolod szüksége van rá. Ha ez nem segít, akkor semmi nem segít!

A dohány, a Nicotiana tabacum növény levele és ebből készül a cigaretta. Azt mindannyian tudjuk, hogy egészségtelen, ám többnyire nehéz tőle megválnod. Most nem sorolnám fel a testedre gyakorolt negatív hatásait, mert TUDJUK. Nem akarlak meggyőzni sem, hogy szokj le róla. Egyszerűen nézzük át együtt, mivel segíthetünk a dohányos szervezetén, ha már úgyis dohányzik!

A dohányzásnak előnyei vannak, tudtad?

Azzal, hogy erről is írok az a célom, hogy erősítsem a levelemben az objektivitást, de SEMMIKÉPPEN SEM JAVASLOM, hogy dohányozz. Általában a NEM tudásból van a probléma az életedben, nem pedig abból, ha TUDSZ valamit.

– A dohányzó emberek szinte sohasem szenvednek vastagbélgyulladásban. (a nikotinnak köszönhetően)
– A dohányzás fokozza a tested alapanyagcseréjét (BMR). A dohányzás ennél fogva megelőzheti az elhízást. Ezért van az, hogy a leszokók többnyire híznak, mert már ekkor nem tudja a szervezetük kihasználni a nikotin termogén hatásait. Szerencsére ma már elég sokféle termogén, azaz serkentő zsírégető is elérhető, így emiatt sem kell aggódnod, amennyiben leszoksz.
– A dohányosok alacsonyabb eséllyel szenvednek Alzheimer kórban, a nem dohányosokkal szemben. Ez az érdekes felfedezés a feltételezések szerint a nikotinnak köszönhető.
– A dohányzás növeli a nikotin receptorok számát az agyban.
– A dohányzó embereknek kevesebb esélyük van Parkinson kórra, a nem dohányzókkal szemben. Ez az érdekes felfedezés a feltételezések szerint a nikotinnak köszönhető.

Milyen ható és tápanyagokkal segítheted a szervezeted, amennyiben már dohányzol?

Aminosavak:

Az Arginin akadályozhatja a fehérvérsejtek (monociták) tapadását a vérerekben, amelyet a dohányzás elősegít. Ez az érszűkület melegágya, azaz Argininnel védekezhetsz ez ellen.
A Cisztein (főként az N-Acetyl-Cysteine (NAC)) akadályozhatja a dohányzás okozta rákkeltő anyagok működését a tüdőben.
A Cisztein (500 – 2,000 mg / nap) megelőzheti a bronhitiszt.
A Taurin csökkenti a szív- és érrendszeri beteségek kialakulását a dohányzó emberekben.

Szénhidrátok:

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

A D-Glucaric sav akadályozhatja a dohányzás tüdőrák keltő hatását.

Karotenoidok:

Az astaxanthin csökkentheti a dohányzókban a szabad gyökök keletkezését.
A likopén csökkentheti a dohány rákkeltő hatásait, gyomorrák keltő hatásait és a tüdőtágulat felmerülési esélyét.

Hormonok:

A melatonin a dohányzás által okozott, tüdőben keletkező károsodást csökkentheti. A melatonin talán mág gyógyszertárban kapható.

Zsírok:

A DHA és EPA a szív- és érrendszert és a légzőszerveket védheti dohányzók esetében.
A foszfatidil-cholin enyhítheti azt a sokféle mérgező hatást, amelyet a dohányzás okoz a tüdőben.

Ásvány anyagok:

A szelén néhány mérgező hatás ellen működhet, dohányzókban.
A cink erősítheti a tüdőben lévő nyálkahártyát a hörgőkben, ezzel csökkentve a tüdő gyulladási esélyeit.

Peptidek:

A glutathione a dohányzás ellen hathat.

Polifenolok:

A kurkumában lévő kurkumin akadályozhatja a dohány képességét, hogy kölönböző típusú rákot okozzon.
A Pycnogenol akadélyozhatja a nitrosamine (methylnitrosamino-1-(3-pyridyl)-l- butanone) átalakulását rákkeltő, mérgező anyagcsere termékké. A nitrosamin a dohányban megtalálható anyag. A Pycnogenol így előzheti meg a tüdőrák vagy más betegség kialakulását dohányosokban. A Pycnogenol az abnormális véralvadás ellen is működik, amely a dohányzókban előfordul.
A Resveratrol akadályozhatja a dohányzás által okozott károk kialakulását a légcsőben.

Vitaminok:

A folsav (10,000 mikrogram [=10 mg] kombinálva 500 mikrogram B 12 vitaminnal) naponta, VISSZAFORDÍTHATJA a rákosodást előjeleit mutató sejtek változásait a hörgőkben, azokban akik akár 20 évig is dohányoztak.
Az A vitamin erősítheti a nyálkahártyát a hörgőkben.
A B1 vitamin detoxikálja a karcinogén anyagokat a dohányban, és a dohányosok köhögése ellen hathat.
Az A vitamin akadályozhatja a dohány tüdőtágulatot okozó hatását.
A B5 vitamin védelmet nyújthat a dohányzás mérgező hatásaitól.
A B12 vitamin védhet a dohányzás káros hatásai ellen. 500 mikrogramm B12 vitamin (kombinálva 10,000 mcg folsavval) VISSZAFORDÍTHATJA, a rákosodást előjeleit mutató sejtek változásait a hörgőkben, azokban akik akár 20 évig is dohányoztak.
A C vitamin a dohányzás mérgező hatásai ellen működhet dohányzókban.
A C vitamin csökkentheti a dohányzás által okozott, LDL koleszterol oxidációját.
A C vitamin javíthatja a dohányzó emberek vérereiben lévő endothelium hatékonyságát.
A  C vitamin (1,000 mg / nap) csökkentheti a dohányzók vérében lévő ólom mennyiségét.
A kiegészítőként szedett C vitamin, a dohányzás által okozott C vitamin hiányos állapot ellen működik.
A C vitamin (magad dózisban) csökkentheti a máj károsodását, melyet a dohányzás által okozott szabad gyökök indukálnak.
A C vitamin csökkentheti a dohányzás által okozott köhögést.
A D vitamin védi a tüdőt a dohányzás mérgező hatásaitól.
Az E vitamin védi a tüdőt a szén-monoxid és a fenoxi szabad gyökök mérgező hatásaitól.
Az E vitamin csökkenti a tüdőrák kialakulásának veszélyét, kb 20%-al a dohányzókban.
Az E vitamin megelőzheti a tüdőgyulladást a dohányzókban.

Az alábbi ételek védhetnek a dohányzás káros hatásai ellen!

Itt olyan hosszú leírásaim vannak, hogy röviden tömören közölném csak, hogy mely ételek, italok segíthetnek, ha sokat dohányzol.

– vörösbor – resveratrol
– fermentált szója termékek,
– mizo,
– Shoyu, a szójaszósz egyik formája
– mandula – a dohányzás a testedben lévő DNA-t is károsítja. A mandula cseökkenti a dohány e képességét.
halolaj – a halolaj (azaz az EPA és a DHA) több oldalról és több módon akadályozza a dohányzás káros hatásait.
– brokkoli védi és javíthatja is a testedben lévő DNA-t, melyet a dohányzás károsít.
– sárgarépa csökkentheti a tüdőrák kialakulásának veszélyét.
– A vizitorma akadályozhatja az elsődleges rákkeltő anyag, (4-(methylnitrosamino)-1-(3-pyridyl-1-butanone), tüdőrák indító képességét a dohányban. A vizitorma fenetil-Isothiocianát (PEITC) tartalma képes erre.

A következő gyógynövények védhetnek, amennyiben dohányzol és ezek egy része étrend-kiegészítőként el is érhető:

– Macskakarom minimalizálja a dohányzás mérgező hatásait.
– A Ginkgo biloba akadályozhatja a dohányzás által okozott, krónikus obstrucktív tüdőbetegség kialakulását. (COPD).
– A zöldtea csökkentheti a dohányzás rákkeltő hatásait.
– A Korei Ginseng akadályozhatja a, DNA-ben okozott oxidációs stresszt, melyet a dohányzás által létrejött szabad gyökök okoznak.
– A Noni megelőzheti a rák kialakulását a dohányzó emberekben.
– A kurkuma semlegesítheti többféle rákkeltő anyag hatásait a dohányosokban.
– A Yerbamat akadályozhatja a dohány gyulladásképző képességét a tüdőben.

Milyen ható és tápanyagokkal csökkenheted a vágyódást a dohányzásra?

– Az N-Acetyl-Cisztein (2,400 mg / nap) csökkentheti a nikotin utáni vágyodásod.
– A Tyrosin (2,000 mg / nap) segíthet abban, hogy sikeresen leszokj a dohányzásról. Csökkenti a vágyakozásod, és az elvonási tüneteid sem lesznek olyan erősek.
– A magnézium csökkentheti a dohányzás utáni vágyakozásod.
– A wakame alga csökkentheti a vágyakozásod.
– A zab csökkenti a dohány utáni vágyakozásod. Javaslom a zabpehely fogyasztását.
– A Stevia (tea) állítólag csökkenti a dohányzás utáni vágyakozást.
– A calamus, a Kava Kava, az orbáncfű, az ökörfarkkóró segíthet túlélni a vágyakozást.
– A napraforgó mag hasznos helyettesítő dohányzásról leszokás közben, mert fokozza a glikogén kibocsájtását az agyból és ezzel növeli a mellékvese hormonjainak teljesítményét.

Az akupunktúra hatásos lehet a leszokáshoz és a dohányosok 25%-a jelentette, hogy segített a dohányzás elhagyásában. A kutatási statisztikák azt bizonyítják, hogy ez az eredmény hasonlatos a nikotin tartalmú rágót használók eredményeihez.

Remélem bármely fenti információ segít Neked abban, hogy leszokj!

Dohányzás

Leszokni a dohányzásról

Forrás:

Peak – Mező Mónika
Healthline

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!