-+=

Tiszteletem!

Úgy érzem, hogy nekem sokkal fontosabb a párom, mint én neki. A szexet szinte mindig én kezdeményezem, ha rajta múlna nem lenne szex így érzem. Amikor csináljuk nem élvezi, vagy csak ritkán élvezi. Nem jár a kedvemben, szinte csak én gürizem végig. Rég óta veszekszünk ezen, mindig mondom neki, hogy ő is vegye ki a részét, és próbálkozik, de már 9 éve vagyunk együtt. Orgazmusa még soha nem volt velem, nem tudom elérni. Ha hozzáérek, semlegesen reagál, nincs benne vágy irántam. De mégis szeretem, és azt mondja, hogy ő is nagyon szeret. Nagyon elkényeztetem, sokat szeretgetem, a tenyeremen hordozom. Ő kevesebbet foglalkozik velem, de van mikor egy angyal. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy pár éve beteg vagyok, vagyis ezt vizsgálják, hogy mi lehet az oka, így mind a ketten itthon vagyunk, lehet már rá unt erre a helyzetre, továbbá a párom 27 éves, de szellemileg sajnos beteg, körülbelül 12-15 évesnek felel meg a gondolkodása, még gyerekes, szereti a játékokat, a babákat, és nem tud számolni, a kezén számol. Ez még nincs frissen megállapítva, de régen volt erről szakvélemény. Pontosan ezért is én mindent megteszek érte, azt szeretném, hogy boldog legyen, és lehet ezért nagyobban az elvárásaim, de rosszul esik, hogy ő nem ilyen velem, mintha csak nekem számítana ez a kapcsolat. Orális szexet egyéb betegségi okból én nem csinálok neki, lehet ez is oka lehet ennek, és itt én vagyok akkor a ludas, de minden mást megadok neki, ujjazom akár, nyomom neki, és igyekszem a kedvében járni. Amikor én ujjaztam őt, szívem lelkem beleadtam, teljesen leizzadtam, amikor meg ő csinálja szájjal nekem, nem odafigyel, mintha unná. Feküdtem az ágyon, és megkértem, hogy csinálja úgy, mert aznap nagyon fájt a lábam, nem tetszett neki, hogy fölém kell hajolnia. Nagyon lusta a szexben, és amúgy is nagyon lusta. Semmiben nem jár a kedvemben, én meg mindig az ő kívánságait nézem. Mit tud tanácsolni? Előre is köszönöm!

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

Sajnos az érem másik oldalának ismerete, azaz a párod véleménye nélkül legfeljebb csak találgatni lehet, hogy mi okozza a hűvösségét. Ha a szellemi érettsége valóban egy kislányénak felel meg, akkor nem várható el, hogy a kapcsolatban felnőtt, érett nőként viselkedjen, hiszen képtelen rá. A testi fejlettsége még nem garancia rá, hogy a szexet élvezni tudja, hiszen ahhoz kellő lelki érettség is szükségeltetik. Érdemes lenne kikérni ez ügyben egy pszichológus szakvéleményét!

Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Üdv: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!