Kedves Izabella!
Nem működik a szex köztünk a párommal. Én 24 ő 26 éves. Még csak kicsit több, mint egy éve vagyunk együtt, de a szerelem nagyon erős. Érzelmileg maximálisan kötődünk egymáshoz, a kapcsolatunk különleges és kitartunk egymás mellett. Egy problémánk van csak, amit ki kell mondani, jelentős. Ez a szex. Én hiszek benne, hogy lehet változtatni ezen, mindent megtennék, hogy túl legyünk a problémán. Sokat szoktunk is róla beszélni, de rájöttünk, magától nem fog megoldódni, ezért segítséget kérünk.
A probléma jelentős része az én felelősségem. Korai magömléssel küzdök. Néhány alkalommal ugyan, mikor párom kézzel izgat sikerül elég sokáig bírnom. Sajnos közösülés alatt sosem. Előfordul, hogy magától a hirtelen fellobbanó vágytól, mikor egymásnak esünk el tudnék menni. (Ilyenkor van, hogy még a ruha sem került le rólunk) Ezt persze valamennyire tudom kontrollálni, de ez is kizökkenthet a felszabadultságból. Volt már rá példa, hogy hozzám sem ért, csak csókolózás közben rámült ruhában, és elmentem. Kapcsolatunk kezdetekor sem voltam már szűz, nem ő az első nő az életemben, bár az tény, a szexuális élményeim igazán jók sosem voltak. Sokszor előfordul, ha kielégületlen marad párom a szex befejeztével magába fordul, rosszul érzi magát, a légkör szomorú lesz és azt mondja: "Nem tudom mi lesz így velünk." Megértem, de szeretnék mindent megtenni, hogy ez jobb legyen.
Orálisan és kézzel izgatva őt el tudom juttatni a csúcsra, van hogy többször is, és van hogy kielégülést okoz számára. Olyankor ő is bizakodó, és hisz benne, hogy együtt fejlődhetünk.
Előfordul olyan is, hogy úgy érzi nem figyelek rá eléggé (pedig én úgy érzem csak rá figyelek) és nem látom, neki mi a jó. "Nem jól érek hozzá." Máskor úgy érzi mindent jól csinálok. Nehéz magabiztosnak lenni a rengeteg kudarcélmény után, de igyekszem pozitívan hozzáállni a dologhoz. Rengeteget szoktunk beszélni erről, de érdemi eredményre sajnos nem jutottunk.
KÖzösülés közben soha nem tudott még velem elélvezni, ez nagyon bántja. A kezdeti csalódás és a sok rossz élmény miatt kezd bennünk kialakulni, hogy félünk a szextől, benne még az is hogy már nem is szereti.
Fontos megemlíteni, hogy mielőtt velem volt, volt egy kapcsolata, amely érzelmileg ugyan egyálatlán nem, de szexuálisan nagyonis kielégítő volt neki. Rossz érzés nekem az akkori élményeit hallgatni, de ennek ellenére erről is sokat szoktunk beszélni. Az emiatt kialakuló kisebbségi érzést már szinte sikerült leküzdenem. Az akkori partnerével minden alkalommal át tudott élni hüvelyi orgazmust, de bűntudata volt utána, mivel olyannal volt akit nem szeret. Most meg olyannal van akit szeret, de az orgazmus nem megy.
Ahhoz az orgazmusélményhez hasonlítja a velem orálisan vagy kézzel átélt csikló általi orgazmust, így előfordul, hogy hiányérzete van, ami megint rossz hatással van az együttlétünkre. Az előző partnerrel átélt orgazmusélményt szeretné átélni velem is. Már ritkán próbáljuk, de ha megprbóbáljuk és nemsikerül magába zuhan.
Úgy gondolom érdemes lenne egy szexuálterapeutát felkeresni. De mindenképpen szerettem volna ide is leírni, hátha valami jó tanácsot kaphatunk.
Köszönöm,
János

Kedves János,
Az előző partnerrel való együttlétek emlegetése eléggé rombolóan tud hatni mind a teljesítményre, mind pedig a kapcsolat egészére. A múltbéli élmények felidézgetése helyett a partnerednek is a jelenre kellene koncentrálnia, megmutatni neked, mi esik jól, hogy érjen hozzád és így tovább. Hiszen a jó szexre nincsen általános recept, de az összecsiszolódás sem megy magától.
Az aktus közbeni fájdalom jelezhet egészségügyi problémát, az ellazulás hiányát, és a szex hárítását is.
A gyakorlati tippek (http://intimharmonia.hu/korai-magomles/) alkalmazása mellett érdemes lenne mindkettőtöknek felkeresni egy szakembert (a probléma egyikőtöknek sem a “felelőssége”, vagy “hibája” .Ebben szívesen állok rendelkezésetekre. Keress bátran az [email protected] címen!