-+=
Olvasási idő: 6 perc

Sokan azt gondolják, hogy a zsírégetők nőknek valóak, pedig a férfi sportolók szemszögéből is kiemelkedő jelentőséggel bírnak, főleg akkor sokat edzel, vagy nemcsak a konditeremben súlyzózol, hanem ha más sportokat is űzöl. A piroszőlősav érdekes téma lehet, ha jobb akarsz lenni a sportpályán, és igenis létezik olyan zsírégető, ami NEM PÖRGET FEL, de TELJESÍTMÉNY FOKOZÓ hatása van.

A cikk eleje tudományos, a vége pedig összefoglalja a megértéshez szükséges alapokat, azaz választhatsz melyik leírásra vagy befogadóbb! (1 és 2)

1. Mi az a piroszőlősav és hogyan működik a szervezetedben?

A pyruvat (C3H4O3) a legegyszerűbb karbonsav. A biokémiában a pyruvat a piroszőlősav anoinja. A pyruvatot eredetileg a borkősav desztillációjával állították elő. A folyamatot ezután „pirolízisnek” nevezték el, utalva a részt vevő anyagra. Ez a sav tehát egy fontos, 3 atomos szénmolekula, ami TÖBBFÉLE anyagcsere folyamatban vesz részt Pyruvat használata NÉLKÜL IS a szervezetedben.

A Krebs ciklus anyagcsere útvonalait az alábbi ábra szemlélteti, ha érdekel, bele tudsz mélyedni:

pyruvat_krebs_ciklus

A pyruvat egy fontos, közbenső termék a glükóz anyagcserében. Ez a glikolízis keretén belül következik be, aerob és anaerob körülmények között is. A citromsavciklus (más néven Szent-Györgyi–Krebs-ciklus, Krebs-ciklus, trikarbonsavciklus, citrátkör) alapvető fontosságú anyagcsere-folyamat minden olyan élő sejtben, amely oxigént használ a sejtlégzés folyamatában.

peak_pyruvat

Mi az a glikolízis? Ha sportoló vagy talán már tudod, de ha mégsem:

A glikolízis a glükóz anyagcsere első lépése, mely a sejtekben megy végbe. A glikolízis egy anyagcsere út, melynek során egy molekula glükóz két molekula piruváttá oxidálódik. Az elnevezés a glükóz (glycys görögül: édes) és a lízis (lysis görögül: hasadás) szavakból származó összetétel.

Egyszerűbben: a glikolízis során az egyszerű cukrok (glukóz, fruktóz) lebontódnak, és a szervezeted energiát nyer belőlük. Tehát a glikolízis egy anyagcsere út, melynek során egy molekula glükóz két molekula pyruváttá oxidálódik.

Ez a folyamat a szénhidrátok lebomlásának kezdő lépése, mely három alapvető célt szolgál:

  • Makroerg molekulák (úgymint ATP és NADH) termelése (anaerob légzés)
  • Piruvát termelés a citrátciklus számára (aerob légzés)
  • Hat- és három szénatomos köztitermékek termelése más anyagcsere-folyamatok (például aminosav-szintézis) céljaira.

Mint az aerob és anaerob légzés alapfolyamata, a glikolízis az őstípusa az ismert egyetemes anyagcsere-folyamatoknak és szinte az összes élő szervezet sejtjeiben megtalálható.

peak_pyruvat_zsiregeto

A pyruvat köztes termékként képződik a glükóz aerob és anaerob lebontásakor.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Klinikai kísérletek:

  1. Egy amerikai, sportorvosi egyetemen készült tanulmányban napi 6 gramm pyruvat beadásával 6 héten belül átlagosan 2,2 kg zsírvesztést tapasztaltak a kísérletben résztvevőkön. A pyruvat szedése mellett az étrend nem változott. A pyruvatot nem szedő kontroll csoport esetében nem volt megfigyelhető változás.A pyruvat a tanulmányban jelentős testzsír csökkentő hatást mutatott. Más tényező közben hatása kizárható volt. A pyruvat aktív zsírégető, akkor is működik, ha nem kötöd össze testedzéssel az alkalmazását.
  2. Egy másik vizsgálat túlsúlyos embereken 2,4 kg-os (12%) zsírvesztést mutatott. A próbacsoport a pyruvat szedése mellett, zsírszegény diétát folytatott és aktívan sportolt. A súlyvesztés mellett nőtt a zsírmentes testtömeg aránya és csökkent a fáradtságérzet. A tanulmány az elhízott emberek esetében jó eredményeket igazol a zsírégetés és a fáradtság csökkentése szempontjából.
  3. Egy másik tanulmányban, vaktesztben, Dr. Kalmann és kollégái az alacsony dózisú pyruvat (napi 2-3g) zsírégető hatását vizsgálták. Az egyik  tesztcsoport 13 elhízott emberből állt, akik 6 héten keresztül 2-3 gramm pyruvatot szedtek be két részre osztva, míg a másik tesztcsoport 13 embere placebot kapott. A résztvevőknek heti háromszori edzés volt előírva 45-60 percig. Az étrendjük átlagosan napi 2000 kcalt tartalmazott.Rendszeres időközönként ellenőrizték a testösszetételt és a mentális állapotot, szellemi kapacitást.Eredmény: A pyruvat csoport testzsírszázaléka jelentősen csökkent, és a 6 hét után átlagosan 23%-ról 20,3%-ra esett vissza. A zsírmentes testtömeg növekedett, de nem szignifikánsan (átlagosan 0,8 kg). A placebo csoport tagjai nem tapasztaltak változást a test összetételében a 6 hetes próbaidőszak alatt. A pyruvat csoport a 6 hét után jobb eredményeket mutatott a mentális teszteken, mint a placebo csoport. Következtetés: A pyruvat nyilvánvaló potenciállal rendelkezik a zsírégetés elősegítésében, és képes javítani a szellemi teljesítőképességet.

Magyarul és röviden teljesen természetes körülmények között is van pyruvat a szervezetedben.  

Ha tehát NEM szénhidrátokat fogyasztasz, hanem azoknak a köztes végtermékét veszed be, tehát a Pyruvat-ot, amelynek az energiatartalma gyakorlatilag nulla – akkor a szervezeted ezt úgy fogja értékelni, mintha ettél volna valamit.

Összefoglalva tehát mit csinál a pyruvat a szervezetedben természetes módon képződve?

A pyruvatot a szervezet glükózból aerob és anaerob energiafolyamatok során állítja elő, és a glükoneogenezis folyamatában is szerepe van. A pyruvat fontos szereplője a tested energiaellátásának. Több rendszer és szövetek is vannak, melyek számár a glükóz energiaszállítóként funkcionál.

Az egyik ilyen az agy, de ide tartoznak az izmok is, melyek a glükóz hatására jobban teljesítenek.

Hol fordul elő még a pyruvat természetes formában?

Mint láthattuk, a pyruvat a szervezetedben a cukoranyagcsere során keletkezik, de élelmiszerekkel is be tudod vinni. Példaként lehet említeni: nyers alma (kb. 450mg/100g), egyes sajtok, vörös bor (kb. 40mg/100ml), barna sör (kb. 30mg/100ml), hüvelyesek, teljes kiőrlésű kenyér vagy baromfi. Különösen a nagy mennyiségű anaerob tevékenységek során (pl. edzés) a pyruvat jelentősége növekszik a testedben.

A pyruvat zsírégetőként való alkalmazásának titkai. Miért működik mindenkinek? Hogyan működik a pyruvat a sportban?

Az állatokon végzett kísérletek kimutatták, hogy a pyruvat képes csökkenteni az inzulinszintet a vérben. Ez egy lehetséges magyarázat lenne a megnövekedett zsírbontásra (lipolízis), ami aztán növeli az aktív glukagon szintet a szervezetben, melyek szintén növelik a zsírbontó enzimeket a zsírsejtekben.

Az is egy állítás, hogy a pyruvat elősegíti az inaktív T4-ek aktív T3-má alakulását. Magyarázat: mindkettő pajzsmirigy hormon. A megnövekedett átalakulás felgyorsítja az anyagcserét, melyet a vizsgálatok is megerősítettek. Tanulmányok azt is alátámasztották, hogy a visszatérés egy kalóriaszegény diétához a pyruvat segítsége mellett kisebb testzsír növekedéshez vezet. Hogy ez pontosan hogyan lehetséges, az még nem ismert.

Fizikai teljesítmény növekedés egy zsírégető hatására! Ez az ami érdekelhet férfiként!

A pyruvat hatása alatt az izom aktív és regeneratív állapotban is több glükózt vesz fel. Több intramuszkuláris glükóz, több gyorsan rendelkezésre álló energiát jelent. Ez a teljesítményre és a regenerációra is pozitív hatással lehet. A vizsgálatok szerint az állóképesség 20%-kal nőtt.

A pyruvat gondoskodhat a töltési szint optimalizálásáról a glikogénraktárakkal, és növelheti az izomerőt és az állóképességet.

Mentális teljesítmény fokozás pyruvattal?

Az összes említett tanulmányban csökkentette a pyruvat a fáradtság érzetet és/vagy javította a mentális teljesítményt. Hogy ez pontosan hogy történik, az egyelőre nem ismert. Az egyik magyarázat lehetne a hatása antioxidánsként a szabadgyökök ellen, vagy a pozitív hatása az agy glükózellátására. A pyruvat mentálisan is fittebbé tesz.

Hogyan építsd be a pyruvatot az étrendedbe?

A pyruvat használatát, mint támogató anyag az étrendben, a már említett tanulmányok vizsgálták. Jó eredmények születtek a nyugalmi anyagcserét illetően a napi 6 gramm 2 adagban történő szedése esetén. Edzés előtt 2-3 gramm bevétele teljesítményfokozó hatást nyújt, és ezzel közvetetten hozzájárul ahhoz, hogy a test több kalóriát égessen el. A javasolt napi mennyiség minimum 6 gramm, ennél kevesebbet nem javasolt bevenni.

A pyruvat használatával ellensúlyozhatjuk az alacsony szénhidráttartalmú diéta okozta koncentrációs nehézségeket. Nagyon jó eredményeket mutat a pyruvat a zsírcsökkentésben azoknál az embereknél is, akik hízásra hajlamosabbak. Férfiak számára egyaránt alkalmas.

Vannak e mellékhatások?

Mellékhatásokat a 6g/nap nagyságú adag mellett a kísérletek során nem figyeltek meg. Mivel a pyruvat egy természetes anyag a test számára, és ételekből is be tudjuk vinni, nem valószínű, hogy egy „normális” mennyiség bevitele bármilyen mellékhatást okozhatna.

Mivel a pyruvatnak mindig kötődnie kell egy ásványi anyaghoz, hogy stabil legyen, így ezeket nagyobb mennyiségben fogyasztani kell mellé, ám oda kell figyelni az egyensúlyra. 30 gramm pyruvat körülbelül 5,4 gramm kalciumhoz kapcsolódik. A Peak Pyruvat kalcium-pyruvatot tartalmaz. 

A pyruvat kétségtelenül egy olyan anyag, mely mindenhol jelen van. A testünkben a glikolízis és a glükoneogenezis részeként keletkezik, de ételekből is be tudjuk vinni. A pyruvat táplálék kiegészítőként történő használata kevésbé gyakori, mint egyéb zsírégető és teljesítménynövelő kiegészítőké férfiak esetében. De ami késik az nem múlik, és a magyar férfiak is becsatlakoznak a női felhasználók közé, ha használnák a Pyruvate előnyeit!

2. Mit kell tudnod tehát a Pyruvatról ahhoz, hogy férfiként minden előnyét kihasználd?

– Ha tehát NEM szénhidrátokat fogyasztasz, hanem azoknak a köztes végtermékét veszed be, tehát a Pyruvat-ot, amelynek az energiatartalma gyakorlatilag nulla – akkor a szervezeted ezt úgy fogja értékelni, mintha ettél volna valamit.  Elméletben tehát, ha az energiapótló, nagy kalória tartalmú glukóz helyett, annak végtermékét, a Pyruvat-ot veszed be sokkal kisebb mennyiségben (és a kalóriaértéke gyakorlatilag nulla), akkor az energiafolyamataid javulnak, az ehhez kapcsolódó anyagcseréd gyorsul, és az izommunkában megjelenő plusz teljesítményed sokkal nagyobb lesz. Ennek a változásnak az egyenes következménye, diéta mellett a  fogyás.

– Többet tudsz edzeni, extra kalória bevitel nélkül is, hiszen a Pyruvat fokozza a fizikai teljesítőképességed. Az élsportolók, normál étrend mellett is használják, hogy extra fizikai teljesítményt préseljenek ki a testükből. Ez azt jelenti, hogy ha NEM diétázol, akkor is alkalmas használni, mondjuk egy verseny előtt, bicikliseknek, futóknak, maratonistáknak.

– Diétához, szálkásításhoz úgy kell használnod, hogy a megfelelő étrend kiválasztásával, folytonosan szeded a a szálkásítás végéig. Ekkor is extra energiához fog juttatni (nulla kalóriával) az edzésekhez, csökkenti az étvágyérzeted, hiszen egy köztes termékként a szervezeted anyagcsere folyamatait segíti.

– A szálkásítás végeztével, fenntartja az elért súlyt, márpedig szinte mindenki ismeri a jo-jo fogalmát.

– A Pyruvat a mentális képességeidre is jótékony hatással lehet, jóllehet konkrét bizonyítást még nem találtam hozzá, de a kutatások abba az irányba mutatnak, hogy az agyunkban lévő piruvát-dehidrogenáz enzim hiánya lehet, nem-specifikus következménye számos különböző neurológiai degeneratív rendellenességek.

http://link.springer.com/article/10.1007/BF01799447

 

Zsírégető

Zsírégető férfiaknak

 

 

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!

Referenciák:

Journal of Inherited Metabolic Disease -June 1986, Volume 9, Issue 2, pp 105–119 - Disorders of the pyruvate dehydrogenase complex
Burke, E. R. Pyruvate. New Canaan, C.T. Keats Publishing, 1997:40.
Kalman, D., et al. Effects of exogenous pyruvate on body composition and energy levels. Med Sci Exer Sport. 30(5), 1998.
Kalman, D., et al. Effect of pyruvate supplementation on body composition and mood. Curr Ther Res. 59(11):793-802, 1998.
Stanko, R. T., et al. Effect of dihydroxyacetone and pyruvate on plasma glucose concentration and turnover in noninsulin-dependent diabetes mellitus. Clinical Physiology and Biochemistry. 8(6):283-288, 1990.