Válaszd ki a pénznemet!

Ti mondtátok rólunk

61-70 of 372

Látható a változás

Még nem olyan régóta szedem a Pyruvatot, kb. 2 hete, de diéta és rendszeres sportolás mellett látható a változás.

Végre kezdek a régi lenni!

Pyruvat zsírégetőt vettem, három hét alatt már látványos, -2 kg, de a végsőkből, ami ugye sokkal nehezebben adható le, s természetesen zsírból és nem izomból. Végre kezdek a régi lenni. :)

A termékek közül eddig a PYRUVAT és FAT ATTACK természetes zsírégetőket próbáltam ki.

Nem rendelkezem nagy súlyfelesleggel, de talán épp ezért az utolsó 5-6 kiló megy le mindig a legkeservesebben az emberről. Ráadásul nagyon szeretem az édességet, és az étrendem javarészt szénhidrátokból áll. Ennek ellenére már sikerült 3 hét alatt másfél kilót leadnom úgy, hogy az égvilágon egyáltalán nem diétáztam sőt, még a húsvéti lakomákat sem utasítottam vissza! Külön fontos megemlítenem, hogy az első naptól kezdve, mikor elkezdtem szedni a Pyruvatot, sokkal jobb lett a közérzetem, azóta is jobb kedvem van, mozgékonyabb vagyok, egyszerűen több az energiám! Nekem ez is nagy előrelépés, mert nyomott és fáradékony voltam már évek óta.

Nagyon hatékony!

Én pyruvat terméket használom lassan 3 hete és a rendszeres mozgás mellett(heti 5 alkalom) nagyon hatékony. Kevésbé vagyok fáradékony,sőt.... És segít a fogyásban is vagyis a zsírbontásban :)

Amiért még nagyon hálás vagyok Nektek, a Pyruvat.

1 hónap szedés után, persze sport és diéta mellett, eltüntette a narancsbőröm!!! Ez hihetetlen!!! 41 évesen, nem hittem, hogy valaha megszabadulok már tőle!! Köszönöm!

A pyruvat kapszula is nagyon pozitív élmény számomra

Még ha néha el is csábulok a diéta mellett,még akkor sem okoz gondot hogy "dagadnék":) Aludni kiválóan tudok mindegyik terméketek mellett és ez is nagyon pozitív számomra.

Vigyázat függőséget okoz!

Azt gondolná az ember hogy az ilyen 'all in one' formula valójában nem is olyan hatékony de ezzel a termékkel más a helyzet. Ez működik, kegyetlenül, mióta használom magasabb dimenzióba helyezte a regenerálódási képességem. Minden megvan benne ami kell, szénhidrátok, aminósavak, ásványi anyagok, vitaminok, enzimek, kreatin s még sorolhatnám tovább! A lényeg hogy mindezeket olyan arányban tartalmazza ami kiválló kiegészítővé alkotja a doboz tartalmát edzés után! Profi készítmény hobbi sportolóknak akik nem akarnak sok sok dobozt otthon tartani, de profi azon professzionális sportolóknak akiknek a legkiválóbb készítményre van szükségük a nagy terhelésű erőnléti edzés után, vagy nagyon hosszú távú aerob edzéseket követően! Nekem a Cherrry-s ízesítésű a kedvencem.

A Peak mindenhol megtalál titeket... :)

Kedves Peak csapat! Tegnap megérkezett a csomagom ide a Világ végére, jól esik, hogy még itt is velem vagytok! Kérdezték már nem egyszer, hogy miért rajongok annyira a Peak -ért. A válasz egyszerű : mert nem csak egy táp. szer csomagot kapok, hanem vele együtt segítséget, megértést, tanácsot, motivációt, rengeteg mosolyt és barátokat. A csomagot meg lehet köszönni, és máshonnan beszerezni, de ezt nem, ez az igazi Peak érzés!

Thermodyn ott segít, ahol tud... :)

Timi - akivel esténként és hétvégén találkozhattok az online ügyfélszolgálatunkon - minket nem vitt magával síelni, de a kedvenc Peak terméke még belefért a bőröndbe. :) A Thermodyn, ha a levegőt nem is, de Timit jól felmelegíti a megérdemelt aktív pihenéséhez.

Edzés utáni vacsora!

61-70 of 372