Na de miért tettük ezt? Miért küldünk valamit INGYEN?
A tudást használni kell, nem gyűjtögetni vagy ücsörögni rajta.
Már 1998 óta használjuk a Peak kiegészítőket, fitnesz modellekkel dolgozunk és közben mi is édesanyák lettünk. Így alakult ki az igény, és így gyűlt össze a szakmai hozzáértés is: hogyan lehet formába lendülni akkor, amikor a gyermek miatt már átalakult az életünk?
- nem érünk rá napi 3 órát edzeni!
- nem akarunk egészségtelen, versengő fitneszesekké válni!
- szexis anyukák szeretnénk maradni, akkor is, ha a gyerekek lógnak rajtunk!
- és jöttek a jelentkező édesanyák, akik ELSŐKÉNT ki akartak minket próbálni!
Mi várható, ha letöltöd a programot, és csinálod is?
- 3-4 hónap alatt elérheted gyermek nevelés mellett is azt a királynői alakot, amit érdemes megörökítenie a családodnak.
- Jóval ésszerűbb körülmények között lehetsz dögös anyuka. Évente kétszer, akár egy valódi színpaod is kipróbálhatod magad a Fitnesz Anyuka fitnesz versenyen. 30-40 éves kor feletti anyukákat is láttunk a színpaod!
- Végezheted egyedül - saját magadért, a családodért, nem kell csak a párodnak mutogatni az eredményeket. :)
Így került Tündéhez Zsoldos-Szabó Tímea, szinte elsőként lett fitnesz anyuka, úgy, hogy még szoptatott is. Ma már 2 gyermeke van, nagyon szeretjük és Mónival számtalan videót készített. Miért?
Mert Ő IS meg akart tanítani MÁSOKAT arra, hogy kell ezt csinálni! Ez az Élet helyes rendje. Örülünk, hogy adhatunk Neked, használd, légy Te is egészséges édesanya, és szeressük egymást! Találkozz Timivel, és Mónival a videókban:
Fehérjepor és bcaa aminosav terhességünk alatt? Hogy csinálta Timi?
Timi fogyása a terhesség után
Timi anyuka előtte-utána
Kik azok a bizonyos, fent említett Peak szakemberek, akiknek hihetünk?
Ma már mindenki szakértőnek vallja magát, így a hosszas múlttal, és szakmai háttérrel rendelkező, valódi gyakorlati tudással rendelkező, segítő szándékú kollégáknak is nehezebb dolguk van.
-
Mező Mónika
Peak vezetőjeA táplálékkiegészítők tervét pedig egy olyan nemzetközi cég partnere, Mező Mónika írja, akinél jobban Magyarországon senki más nem ismeri a Peak táplálékkiegészítőket.
-
Palatinus Tünde
fitnesz világbajnok, szakedzőEzt a gyakorlati tudásanyagot, az étrendedet és az edzésterveket Palatinus Tünde, fitnesz világbajnok készítette el. Az utóbbi 5 év Peak Girl átalakításaiban ő volt a szakmai vezető.
-
Dr. Sobel Gábor
szülész-nyőgyógyászA fitmama.hu orvosszakértője, aki arra bíztat, hogy kisbabával is legyen az életed része a mozgás. Ha kérdésed van, őt is bátran keresheted.
Ez a program Rólad szól! Meg tudod csinálni gyermeked, gyermekeid mellett is. Arról az egészséges, szexis anyukáról van szó, aki benned él, miközben nem veszel el időt a családodtól sem.
Zsoldos-Szabó Tímea - fitnesz modell és anyuka
Akik már megcsinálták
Fitnesz modell anyukák őszintén a versenyről!
Csak egy “cukrásznő” vagyok! Hogyan lettem fitnesz anyuka?
Palatinus Tünde elmesél néhány alap információt - hogyan készülj fel?
Hogyan készülj fel teljesen EGYEDÜL anyaként, egy ilyen versenyre?
Érdekes történet, a Fitnesz Anyuka versenyen!
Ideje továbblépned!
Töltsd le, ha úgy érzed ez Neked való, és szabadon döntsd el:
lekéred, vagy még maradjon minden régiben?
3-4 hónap elég lehet a tökéletes anyuka alakodhoz, úgy, hogy a mi tudjuk:
a gyermekeid MINDENNÉL fontosabbak!
Szakmai forrás tanulmányok
Blomstrad, E.,Newsholme, E. A., et al. Branched-chain amino acids and central fatigue. Journal of Nutrition. 136(1):274S-276S, 2006.
Influence of ingesting a solution of branched-chain amino acids on perceived exertion during exercise. Acta Physiol Scand. 159(1):41-49, 1997.
Mittleman, K. D., et al. Branched-chain amino acids prolong exercise during heat stress in men and women. Med Sci Sports Exerc. 30(1):83-91, 1998.
Kaufman, K. Fish oils control obesity and prevent degenerative diseases. Vitamin Research News. 16(8), 2002.
Ergas, D., et al. n-3 fatty acids and the immune system in autoimmunity. Isr Med Assoc J. 4(1):34-38, 2002.
Bernard-Gallon, D. J., et al. Differential effects of n-3 and n-6 polyunsaturated fatty acids on BRCA1 and BRCA2 gene expression in breast cell lines. British Journal of Nutrition. 87(4):281-289, 2002.
Calder, P. C. Dietary modification of inflammation with lipids. Proc Nutr Soc. 61(3):345-358, 2002.
Brilla, L. R., et al. Effect of fish oil supplementation and exercise on serum lipids and aerobic fitness. J Sports Med. 30(2):173-177, 1990.
Dean, W., et al. Medium chain triglycerides (MCTs): Beneficial effects on energy, atherosclerosis and aging. Vitamin Research News. 17(7), 2003.
Konig, D. A., et al. Essential fatty acids, immune function, and exercise. Exercise Immunology Review. 3:1-31, 1997.
Maroon, J. C., et al. omega-3 Fatty acids (fish oil) as an anti-inflammatory: an alternative to nonsteroidal anti-inflammatory drugs for discogenic pain. Surg Neurol. 65(4):326-331, 2006.
Firshein, R. The Nutraceutical Revolution. Riverhead Books via Penguin Putnam Inc., New York, USA. 1998:44.
Hainer, V., et al. The role of oils containing triacylglycerols and medium-chain fatty acids in the treatment of obesity. The effect of resting energy expenditure and serum lipids. Cas Lek Cesk. 133(12):373-375, 1994.
Human study demonstrated the ability of MCTs (15 ml per day) to prevent diet-induced decline in basal metabolic rate in obese patients.
Baba, N., et al. Enhanced thermogenesis and diminished depostion of fat in response to overfeeding with diet containing medium chain triglycerides. American Journal of Clinical Nutrition. 35(4):678-682, 1982.
Masoro, E. J., et al. Dietary restriction. Exp Gerontol. 30:291-298, 1995.
Rajindar, S., et al. Oxidative stress, caloric restriction, and aging. Science. 273:59-63, 1996.
Ingram, D. K., et al. Dietary restriction benefits learning and motor performance. Gerontology. 42(1):78-81, 1987.
Merchant, A. T., et al. Protein intake is inversely associated with abdominal obesity in a multi-ethnic population. Journal of Nutrition. 135(5):1196-1201, 2005.
Hobbs, L. S. Fat news: Dietary protein increases weight loss. All Natural Muscular Development. 34(2):170, 1997.
Burke, D. G., et al. The effect of whey protein supplementation with and without creatine monohydrate combined with resistance training on lean tissue mass and muscle strength. Int J Sport Nutr Exerc Metab. 11(3):349-364, 2001.
Cornish, S. M., et al. Conjugated linoleic acid combined with creatine monohydrate and whey protein supplementation during strength training. Int J Sport Nutr Exerc Metab. 19(1):79-96, 2009.
Marshall, K. Therapeutic applications of whey protein. Alternative Medicine Review. 9(2):136-156, 2004.
Walker, T. B., et al. The influence of 8 weeks of whey-protein and leucine supplementation on physical and cognitive performance. Int J Sport Nutr Exerc Metab. 20(5):409-417, 2010.
Hall, W. L., et al. Casein and whey exert different effects on plasma amino acid profiles, gastrointestinal hormone secretion and appetite. British Journal of Nutrition. 89(2):239-248, 2003.
Luhovyy, B. L., et al. Whey proteins in the regulation of food intake and satiety. Journal of the American College of Nutrition. 26(6):704S-712S, 2007.