A fenugreek más néven a görögszénát már az ókorban is használták, talán az egyik legrégebben ismert gyógynövény. Már az ókori egyiptomiak is használták például balzsamozáshoz vagy füstöléshez, tudd meg, hogy számodra milyen előnyös hatásai lehetnek!
A legújabb kutatások szerint a Fenugreek erőteljesebben fokozza a kreatin felszívódását, mint a szénhidrátok. Az alábbi tanulmány alapján, mely a kreatin felszívódását vizsgálta az emberi szervezetben, egyértelműen kimondható, hogy a Fenugreek, vagyis a görögszéna kivonata pozitívabb értéket mutat a kreatin hasznosulása terén, mint a szénhidrátok önmagukban.
Ajánlott fenugreek tartalmú termékek. Kattints a képükre ha megnéznéd őket!
Hormonháztartás szabályozó fenugreek
Fenugreek azon tulajdonságával, hogy stabilizálja a vércukorszintet, növeli az izmok inzulinérzékenységét és elősegíti a tápanyagok emésztését – ezáltal a felszívódását is.
A pontos hatásmechanizmust illetően a kutatók egyelőre nem tudnak biztosat, de feltételezhető, hogy a megoldást a Fenugreek azon tulajdonságában rejlik, hogy lelassítja a táplálék áthaladását az emésztőrendszeren, ezáltal a vékonybél több kreatint képes felszívni, emellett pedig növeli az izmok inzulinérzékenységét, így maguk az izomsejtek képessé válnak több kreatin befogádására.
A fenugreek kivonat segíti a tápanyagok felszívódását, különösképpen a kreatin felszívódását segíti. Ez különösen fontos lehet azon sportolók számára (különösen a női sportolók illetve az endomorf típusba tartozók esetén), akik hízásra hajlamosak.
Segít stabilizálni vércukorszintedet, növeli imaid inzulin érzékenységét és segít szevezetednek megemészteni a tápanyagokat
Emésztés
A fenugreek segíthet a székrekedés kezelésében.
A fenugreek javíthatja a táplálék felszívódását.
A fenugreek jótékony hatással van a belekre.
A fenugreek szerepet játszhat a gyomorfekély megelőzésében.
Kiválasztás
A fenugreek segíthet megelőzni a vesekövet.
Szemek/Látás
A fenugreek javíthatja a szem egészségét.
Haj
A fenugreek segíthet a hajhullás megelőzésében és kezelésében.
Immunrendszer
A fenugreek hozzájárulhat a rák számos formájának megelőzéséhez.
A fenugreek elpusztíthat különféle káros baktériumokat, ezáltal láz- és gyulladáscsökkentő hatása is van.
Anyagcsere
A fenugreek segít a vércukorszint megfelelő szintre állításában.
A fenugreek csökkentheti a koleszterinszintet.
A fenugreek növelheti az állóképességet.
Nemi rendszer
A fenugreek javíthatja a szexuális teljesítményt.
A fenugreek elősegítheti az anyatej-termelést.
Bőr
A fenugreek enyhítheti a tinédzserkori aknékat.
Felhasznált referenciák:
Pandian, R. S., et al. Gastroprotective effect of fenugreek seeds (Trigonella foenum graecum) on experimental gastric ulcer in rats. Journal of Ethnopharmacology. 81(3):393-397, 2002.
Laroubi, A., et al. Prophylaxis effect of Trigonella foenum graecum L. seeds on renal stone formation in rats. Phytotherapy Research. 21(10):921-925, 2007.
Basch, E. Therapeutic applications of fenugreek. Alternative Medicine Review. 8(1):20-27, 2003.
Sur, P., et al. Trigonella foenum graecum (fenugreek) seed extract as an antineoplastic agent. Phytotherapy Research. 15:257-259, 2001.
Ajabnoor, M. A., et al. Effect of Trigonella foenum graceum on blood glucose levels in normal and alloxan-diabetic mice. Journal of Ethnopharmacology. 22(1):45, 1988.
Narender, T., et al. 4-Hydroxyisoleucine an unusual amino acid as antidyslipidemic and antihyperglycemic agent. Bioorg Med Chem Lett. 16(2):293-296, 2006.
Sharma, R. D., et al. Effect of fenugreek seeds on blood glucose and serum lipids in type 1 diabetes. Eur J Clin Nutr. 44(4):301-306, 1990.