A Pyruvat az egyik legnépszerűbb… vagy inkább A LEGNÉPSZERŰBB zsírégető kiegészítő. Sikerét annak köszönheti, hogy nem stimuláns hatású – így nincs egészségügyi veszélye a vérnyomásodra, illetve természetes anyag, és valóban hatásosan javítja az anyagcserét és a teljesítményszinted. Akár szénhidrátszegény vagy ketogén diéta mellett is.
...A pyruvat (a piroszőlősav savmaradéka, magyarul piruvát) megtalálható a természetben is, sőt a pyruvic sav a szervezetedben is termelődik, vagyis egy teljesen természetes hatóanyagú zsírégetőről beszélünk.
A pyruvat a szénhidrát anyagcsere folyamán köztes termékként akkor képződik, amikor a glükóz (ami a sejtek legfőbb energiaforrása) lebontásra kerül. Szóval láthatod, teljesen természetes körülmények között is van pyruvát a szervezetedben.
Viszont! Hogyha ezt a köztes terméket, vagyis a pyruvat-ot beveszed, aminek tulajdonképpen nincsen energiatartalma, akkor a szervezeted ezt úgy érzékeli majd, mintha szénhidrátot ettél volna – ami viszont kalóriatartalommal bír. Vagyis lesz energiád, jól tudsz majd teljesíteni, mégsem bombáztad a tested felesleges kalóriákkal!
A fenn leírt mechanizmus alapján ha külsőleg viszed be a pyruvatot, akkor akár szénhidrátszegény vagy ketogén diéta alatt is a szervezeted úgy fogja értékelni, mintha ettél volna valamit. Emiatt:
A pyruvat azért hatásos természetes zsírégető kapszula, mert bevitele során úgy fogod érezni, hogy hirtelen sokkal több energiád van edzeni diéta alatt is, aminek köszönhetően fokozza a teljesítményedet az edzéseiden. Kevésbé fáradsz, jobban fogod bírni a kardiót, nem fognak csökkenni a súlyok – azaz minden adott, hogy egy edzéssel még nagyobb kalóriadeficitet okozz!
Említettük, hogy a pyruvat egy természetes étvágycsökkentő, vagyis megakadályozza, hogy túl sok kalóriát fogyassz a nap során – ezáltal is segíti a fogyást, hiszen a szervezeted úgy érzékeli, szénhidrátot vittél be, pedig a Pyruvat energiatartalma nulla!
Növeli az anyagcsere gyorsaságát (a kalóriák elégetésének gyorsaságát), így ezzel is pozitívan befolyásolva a zsírvesztést, testsúlykontrollt, akár edzés nélkül is!
A pyruvat segíthet a narancsbőr eltüntetésében, mivel gyorsítja az anyagcserét. Ha narancsbőr problémád van, akkor nagyon ajánlom, hogy a Peak kollagénnel kombináld, mivel ez a kettő nagyon sokat tehet a bőröd feszességéért!
A pyruvat egy természetes, nem termogén zsírégető. Ez azt jelenti, hogy használatakor nem fogja túlzottan megemelni a pulzusod, nem emeli meg a testhőmérsékleted, mégis segíteni fog abban, hogy pörögjön az anyagcseréd, intenzíven égesd a kalóriákat és maximálisan oda tudd tenni magad az edzéseken, tele energiával! Nem stimuláns, így nem befolyásolja sem a vérnyomásod, sem a nyugodt alvást – így akár este is beveheted! Este edzőknek, rossz alvóknak kiváló!
Zsírégetők nem ajánlottak ebben az időszakban, mert minden átjut a babába. Ebben az időszakban ne ragaszkodj görcsösen a fogyáshoz, nem is lehet. Étkezz egészségesen, tornázz, és élvezd ezt az időszakot.
A válasz hasonló mint fentebb: mivel minden átkerülhet a pici szervezetébe, így nem célszerű. Ha aggódsz az alakod miatt, akkor elsőnek nézd meg az étrended, illetve próbálj a lehetőségek szerint óvatosan tornázni (nem izomlázig!).
Igen, a Pyruvat mehet nyugodtan. :) Teljesen természetes, növényi összetevőkből álló zsírégető, így nem pörget, nem okoz vérnyomás problémát.
A természetes zsírégetőket nyugodtan lehet és hasznos is kombinálni egymással, hiszen az összetevők csak felerősítik egymás hatékonyságát.
A legbeváltabb természetes zsírégető kombináció a Peak vevőknak a Pyruvat-HCA-CLA hármas. Ez a kombináció akár EDZÉS NÉLKÜL is hat. (Diéta kell.)
A HCA segít, ha NEHEZEN kerülöd a szénhidrátokat! Egyfelől ez az egyik leghatékonyabb éhségcsökkentő – másfelől megakadályozza, hogy a bevitt szénhidrátok zsírrá alakuljanak.
A CLA segít elkerülni a visszahízást, mivel megtartja a sovány izomtömeget. Vagyis diéta alatt nem leszel plöttyed, hanem feszes!
"Pyruvat, HCA, CLA - a legtutibb trió, mindegyik nagyon bevált;)" Séra Zsófia
"Pyruvat, HCA és CLA a tuti hármas,az epres collagén is nagyon bevált!Most fogok rendelni,muszáj így 40 felett! Szuper az akció! :D" Túri Andrea
"Peak Girl Collagen, Pyruvat zsírégető, HCA, CLA ezek így együtt a jobb formáért." Kaszás Katalin
"Pyruvate, HCA, CLA, mert tökéletes zsírégető kombó :)" Vrabély Brigitta
"Pyruvat, HCA és CLA. Mester hármas!" Fazekasné, Vas Renáta
A Pyruvate Plus azokat a nem stumláló zsírégetőket egyesíti, amelyekből a vásárlóink 95%-a választ és vásárol újra meg újra – nagyon okosan! Vagyis a pyruvat mellett ez az italpor még több zsírégető hatóanyaggal lett megerősítve, így effektív hatékonyabb.
Akkor válaszd inkább őt a Pyruvat kapszula helyett, ha:
Referenciák:
Burke, E. R. Pyruvate. New Canaan, C.T. Keats Publishing, 1997:40. Burke, E. R. Boosting exercise performance with pyruvate and dihydroxyacetone. Health & Nutrition Breakthroughs. January 1998.
Kalman, D., et al. Effects of exogenous pyruvate on body composition and energy levels. Med Sci Exer Sport. 30(5), 1998. ajcn.nutrition.org/content/59/2/331
van Someren, K. A., et al. Supplementation with beta-hydroxy-beta-methylbutyrate (HMB) and alpha-ketoisocaproic acid (KIC) reduces signs and symptoms of exercise-induced muscle damage in man. Int J Sport Nutr Exerc Metab. 15(4):413-424, 2005.
Kalman, D., et al. Effect of pyruvate supplementation on body composition and mood. Curr Ther Res. 59(11):793-802, 1998.
Ramos, R. R., & Saenz, J. F. (1996). MCF Alarcon Aguilar en,”Control of obesity with Garcinia cambogia extract,”. Investigacion Medica Internacional, 22(3), 97-100.
Adataidat az Adatkezelési Tájékoztatónak és az ÁSZF-nek megfelelően, abszolút bizalmasan kezeljük.
A tananyag letöltése, vagy a termékminta igénylése, a segítő szándékú Peak hírlevelekre való feliratkozással jár, amelyekről bármikor leiratkozhatsz.
Freemail és citromail email címed esetén nagy az esély rá, hogy nem érkezik majd meg az üzenetünk! Ha tudsz, válts Gmail-re!