Kedves Doktornő!
Elbizonyalanodtam benne, hogy én reagálok-e rosszul, vagy valóban van okom az aggodalomra. A párommal 3 éve vagyunk együtt 17 év korkülönbséggel, én 30 vagyok. Többször arra ébredtem reggel, hogy az ágyban mellettem maszturbál, olyan is volt, hogy arra értem haza, hogy pornó nézés közben éppen végzett a dolgával. Az idő előrehaladtával egyre többször szembesülök ezzel a problémával. Eleinte próbáltam többször bevetni magam, aztán próbáltam beszélni vele erről, de a beszélgetés egyoldalú volt, inkább eltereli vagy kedvesen mosolyog. Aztán volt olyan is, hogy már inkább vittem neki egy darab papírt jelzésképpen, hogy már elegem van ebből.. ekkor azt mondta, hogy hagyjam őt békén. Olyan is volt, hogy azt mondtam neki: csinálja egyedül, és hozzám többet be nyúljon(ez teljesen feltüzelte-1 nap alatt kibékültünk). Mégis csinálja azóta is..
Én gondolom ezt túl nagy problémának, és elég, ha valahogy bevonom a közös szexuális életünkbe ezt a fajta kielégülést (pl együtt vagyunk, de mindenki magának csinálja?)
Ehhez hozzá tartozik az is, hogy gyerekkoromban sokszor kellett végignéznem és hallgatnom, ahogy velem egy ágyban szexelnek többnyire részegen. Ezért engem ez érzékenyen érint.
Előre is köszönöm a segítségét/iránymutatást!

Kedves Kérdező,
Maga az önkielégítés teljesen természetes, azonban az emberek nagy része diszkréten intézi, vagy ahogy te is írod, a közös szexuális életbe vonja be. A párodnak segíteni kellene abban, hogy megérthesd mi a fő érve, motivációja a közvetlenül melletted végzett önkielégítésre, mosolygás és hárítás helyett igazán megoszthatná veled, miért ilyen formában könnyít magán, főleg mivel te is a részese, szinte eszköze vagy a tevékenységének, még akkor is, ha eközben fizikailag nem ér hozzád. Úgy tűnik ő maga nem érti, vagy talán nem érzi a súlyát, annak, hogy neked mindez hogy esik, talán játéknak fogja fel. Ha esetleg eddig nem tetted, mindenképp beszélj neki azokról az élményeidről, amik miatt esetleg érzékenyebben reagálsz, mint ahogy várná. Légy asszertív, ne támadd, vagy hibáztasd, igyekezz a saját nézőpontodat ismertetni, hogy érezze mi áll a reakciód mögött. Fontos lenne a határok, szabályok meghúzása, ami alatt nem a maszturbáció kiiktatását értem, hanem azt, hogy a párod kellő diszkrécióval és irántad tanúsított tisztelettel végezze a privát örömszerzését. Ha úgy érzed, hogy nyitott vagy rá, hogy a szexuális életetekbe beengedd mindezt, meg lehet próbálni, ám ha bármi ellenérzésed van ezellen, akkor nem szabad erőltetni!
Üdvözlettel: Izabella