A szexuális irányultsága egy embernek általában már megvan határozva kiskorában az agyában vagy ez egy folymataosan változó dolog és mondjuk egy teljesen heteró ember biszex vagy meleg lehet?
Egy lmbtq barátomat kérdeztem erről és ő azt mondta szerinte ez folyamatosan változik bár én nem igazán értek egyet. Mondjuk en heteró vagyok de ha sok olyan igner ér akkor 1 év múlva már nem leszek heteró vagy ez hogy van?
18 éves vagyok
Köszönöm a választ!

Kedves Kérdező,
Szó sincs róla, hogy egy magát heteroszexuálisnak érző ember egy nap homoszexuálisként ébredne fel, ahogyan egy meleg személyt sem lehet “átszoktatni”, “átnevelni”.
Amennyiben környezetünk ekképp tudna hatni a szexuális orientációra, hetero környezetben felnövők között nem létezne a homoszexualitás sem… A nemi irányultság nem betegség, nem döntés, nem választás kérdése, jelen állás szerint ez már az emberrel születik.
A külső hatások, tapasztalások (a kamaszkori identitásválságban a hormonok játéka, lázadás és kíváncsiság által hajtva előfordulhat, hogy az egyén megkérdőjelezi saját szexualitását, a mély barátságot, idealizálást keveri a vonzalom illúziójâval, de ez általában csak átmeneti állapot) csak abban az esetben erősítik meg a többségitől eltérő szexuális érdeklődést, ha egyébként is jelen van az erre irányuló hajlam.
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Alfred Kinsey elsőként kutatta az emberi szexualitás sajátosságait, többek között az orientáció kérdéseit. Az ő álláspontja szerint a hetero és homoszexualitás egy 0-6-ig terjedő skálán értékelhető. És mivel a legtöbb ember életében előfordult már homoszexuális fantázia, vagy akár “brahiból” történt pusziváltás (anélkül, hogy komoly érdeklődés, vagy vonzalom állna a hátterében!!), így az emberek többségét a skála két végpontja között helyezi el. Középen a mindkét nemhez egyformán vonzódó biszexuálisok helyezkednek el.
Az emberi faj nem a testi fölényének, hanem a rendkívüli alkalmazkodóképességének köszönheti a világban betöltött szerepét és sikereit. Ez a rugalmasság kis mértékben igaz a nemiségre is, mivel extrém helyzetben az ember képes arra, hogy valódi vágyait felülírja, például tartós magány, elszigeteltség esetén képes az önmegtartóztatásra, vagy mondjuk ha hosszú ideig kénytelen , nem koedukált környezetben élni (például börtönfogság) , a szexet, mint alapvető fiziológiás igényt, képes azonos neművel megélni, azonban a helyzet változásával jellemzően visszatér az eredeti érdeklődéséhez.
Habár a szavaink “homo, hetero, vagy biszexuális” csak a testi vonzalomra utalnak, valójában a kapcsolat egészére vonatkoznak: kibe tudunk beleszeretni, kivel tudunk akár élethosszig tartó párkapcsolatot elképzelni, kialakítani. Bizonyára veled is, velem is megesert már, hogy egy azonos neműt vonzónak, attraktívnak találtam, , de ez nem jelenti azt, hogy testi vonzalom vagy érzelmek társulnak a jó megjelenés elismeréséhez.
Úgy vélem, hogy amit az ismerősöd az orientáció változásának tud be, nem más, mint az önnön szexualitásra való ráébredés, kezdve az érzés elnyomásával, a norma szerint elvárt próbálkozásokkal, a tagadással, végül pedig a vágyak elfogadásával és felvállalásával.
Üdvözlettel: Izabella