Kedves Szakértő!
Régóta fennálló szexuális problémám van. 22 éve vagyunk együtt a férjemmel (43 évesek vagyunk), ő vette el a szüzességemet, csak vele volt eddig szexuális kapcsolatom. Azt tudni kell azért, hogy 16 évesen volt egy 1 évig tartó kapcsolatom, ami azért ment tönkre, mert nem feküdtem le az akkori barátommal, ugyanis minden alkalommal fájt, amikor megpróbáltuk. Érdekes módon a férjemmel az első alkalom nem fájt egyáltalán. A férjemmel 3 gyermekünk született, és a 3. gyerek szülése után jöttek a problémák. Egyáltalán nem kívántam a szexet, ha próbálkoztunk, fájt, ez a fájdalom 6 évig fennállt, hónapok, évek teltek el, hogy nem szexeltünk. Kitartott mellettem, de a probléma még mindig fennáll. Én teljesen elvagyok szex nélkül, nem kívánom egyáltalán, ugyanis sosem volt még orgazmusom, nem is esik jól a sex. Az elején nehezen megy be, utána meg nem érzek semmit. Nem tudom, hogy velem van a probléma, vagy csak elhidegültem a férjemtől. Egyébként ez is eléggé hullámzó, van, amikor kívánom a szexet és jó vele, de legtöbbször nem. Ugye alkalmunk csak akkor van rá, ha mindhárom gyerek elaludt, akkora meg már mindig fáradt vagyok. Ön szerint lehet ezen valahogy segíteni, vagy váljak el, és éljek egyedül? Nem kívánhatom, hogy a férjem a kedvemért lemondjon a szexről.. Lehetek frigid vagy aszexuális? Milyen megoldást javasolna erre a helyzetre? Köszönöm válaszát előre is!

Kedves Kérdező,
Ha aszexuális volna, akkor egyáltalán nem hozná lázba a testiség, sőt egyenesen taszítaná. Azt írja, van, hogy kívánja és kellemes a férjével a szex, így úgy vélem, az hogy visszataláljanak egymáshoz, nem reménytelen. Ami az orgazmust illeti, a nők jelentős hányada nem képes pusztán a pénisz mozgása által eljutni a csúcsra, ennek fiziológiás oka van. A férfi testi reagálás mondhatni automatikus és könnyebb, gyorsabb az orgazmust elérni, mint egy nőnek. A női test anatómiája “sajnos” nem kedvez a puszta behatolás+mozgás altali orgazmusnak. A nők nagyjából fele nem is képes elérni az orgazmust az aktus közben. Jellemzően inkább a csiklón keresztül érik el az orgazmust a több ezer idegvégződésének köszönhetően. A hüvelynek ezzel szemben csupán az első harmada tartalmaz idegvégződéseket, kétharmad része pedig érzéketlen.
Az úgynevezett g-pont, ami az aktus közben kellemes érzést, vagy hüvelyinek vélt orgazmust okozhat, sem egy különálló szerv, csak egy olyan terület, ahol a csikló hosszú, kívülről láthatatlan, testbe benyíló szára esetenként közelebb futhat a hüvelyfalhoz (ez egyéni sajátosság) így közvetve jobban stimulálható. Az izgalmi állapot vérbőséget okoz, a szár közelebb kerülhet a hüvelyhez, így válik intenzívebbé a szeretkezés érzése. Tehát minden aktus közbeni gyönyör forrása, közvetve, vagy közvetlenül, de mindig a csikló, amit nem szégyen izgatni akár saját kézzel sem szeretkezés közben.
Nem mindegy, hogy a szexet vagy a férjjel való szexet nem kívánja! Engedjen meg magának egy-egy ismeretlen felé eresztett mosolyt, (a maszk nem számít, ha a szem is mosolyog) figyelje a reakciókat, vegye észre, hogy tekintenek magára nőként, friss szemmel. Ez jót fog tenni az önbizalmának, ami úgy vélem, a jó szex egyik alappillére.
A szex minősége és mennyisége átmenetileg mindenkinél megváltozik szülés után, így evidens, hogy némi változás állt be a 3.gyermek megszületése után. A gát, vagy császársebek és a test regenerálódása hosszú idő, beletelhet évekbe is, a hormonális változások pedig szintén sok mindent felforgatnak. Például alacsony a libidó és nedvesedés is csökken, (hiszen a szülés után jó darabig a test még még anya-üzemmódban van, (((a hormonok azért is gonoszkodnak, mert az állatvilágban, de még a természeti népeknél is látható, hogy friss anyukaként az újbóli teherbeesés a túlélést is veszélybe sodorhatja a kimerülő erőforrások miatt, ezért ösztönösen gátat szab a test az örömteliségnek))) ezáltal a hüvely szárazabb, érzékenyebb. Ez az állapot akár egy évig, vagy a szoptatás végéig is kitolódhat. Ha a gyermekágyi időszak után az első aktusok nem jártak jó érzéssel, a test még jó sokáig emlékszik a korábbi kellemetlenségre, amit a fentiek okoztak, ezért tiltakozhat a behatolás ellen: vágyhiánnyal, szárazsággal, görcsösséggel, sőt, néha még visszatérő fertőzések is előfordulhatnak. Anyaként tudjuk, micsoda kötéltánc a szülői/házastársi szerepkörök közti ingázás (ez több gyereket nevelve hatványozottan igaz) és nehéz a maximális átlényegülés, ellazulás, ha a figyelem soha nem lankadhat teljesen. Tehát a dolog komplex.
Ha megoldható, hogy a férje kicsit tehermentesítse, akár az otthoni teendőkben, vagy lehetőséget biztosítva a kikapcsolódásra, az jót tenne a léleknek, így közvetve a házasságnak is. Alkalmat kell találni rá, hogy (a pandémiás helyzet ellenére is, akár online) legyenek olyan saját programjai, ahol a mókuskerékből kiszakadva az a nő lehet, aki a gyermekek születése előtt voltál. A romantikaigény kiszolgálása pedig ebben a testileg-lelkileg kissé megterhelő időszakban különösen fontos. Kiegyensúlyozottabba válva a libidó is nagyobb és a szeretkezés is könnyebben megy.
Természetesen nem csak lelki, hanem egészségi okok is állatnak a vágyhiány hátterében. A panaszokkal endokrinológushoz kellene fordulni, mert pajzsmirigy-problémák is okozhatnak libidóhiányt, de ez csupán egy sokadik opció, nem ijesztegetés. A stressz, a fáradtság önmagukban is hozzájárulhatnak mindehhez!
Üdvözlettel: Izabella