-+=

Tisztelt Izabella! A barátnőmmel egy ideje színesíteni akartuk a kapcsolatunkat, és ismerkedni kezdtünk párokkal egymás előtti szexre. Az egyik egymás előtti szexnél azt mondta hogy szeretné orálisan kielégíteni a másik férfit. A másik pár benne volt, és én is belementem. A szex után nagyon hálás volt, és csókolgatott, és azután csókolózni akart, de ezen megütköztem. A következő együttlétek hasonlóak voltak, és mindig fel tudott húzni annyira, hogy nem törődtem vele hogy a másik pasit is kielégítette orálisan. Azután egy újabb találkozó előtt azt kérte, hogy a nyelvemmel izgassam a csiklóját, miközben közösül a másik pasival. Nehezen, de ebbe is belementem. A végén a másik pasi félig az arcomra, félig a barátnőm ágyékára élvezett, és a barátnőm tovább szorította magához a fejemet, folytattam a a csiklójának az izgatását, annyira forró volt az egész, hogy megint nem törődtem semmivel. Másnap nagyon rossz érzés volt, de a barátnőm rábeszélt, hogy csak az a lényeg amit egymással csináltunk, és neki nagyon vad élmény volt. A következő alkalommal ugyanez volt, csak a pasi a barátnőmben élvezett el, és ő ugyanúgy szorította a fejemet hogy folytassam, és a helyzet hevében folytattam, utána csókolóztunk is. Azután vége szakadt azzal a párral, és a barátnőm talált egy biszex párt, és arra kezdett kérni, hogy elégítsem ki orálisan a másik pasit közösen vele. Hát szóval pirulok, de megtörtént, és konkrétan nem volt izgató nekem az hogy egy pasi szerszámát kényeztettük, de inkább olyan volt mint egy nagy izgató és érzéki csókolózás a barátnőmmel, és amikor a pasi elélvezett a barátnőm szinte extázisban volt, és akkor nem zavart, hogy én is "kaptam a jóból". A barátnőm nagyon örül hogy ilyen nyitott vagyok, de ez biszexualitás? Elnézést ha túl szókimondó vagyok, kérem moderálja a szövegemet ha túl sok. Egyébként én 23 éves vagyok, a barátnőm 27. Előre is köszönöm a válaszát!

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

Ha jól értem, rendre nem a saját vágyaidat váltod valóra, hanem a barátnőd kedvére igyekszel tenni.

Minden 3. CSAK 1 FT + Totálisan INGYENES kiszállítás a Peakshopban, Valentinra! Szép Valentint!

Tisztázz magadban néhány kérdést: ha ezidáig nem jelent meg az erotikus fantáziáidban az azonos neműekkel való érintkezés, szexuális vonzalmat nem érzel férfiak iránt és nem volnál képes gyengéd érzelmeket táplálni irántuk, a biszexualitás nem valószínű. A hetero-bi-homo kategorizálás helyett a Kinsey-skála szemléletesebben ábrázolja az emberi szexualitás sokszínűségét és helytettől függő plasztikusságát.

A leveledből úgy tűnik, hogy az adott helyzetben inkább egy “humán segédeszköz” szerepét töltötte be a vendégjâtékos számodra, viszont a barátnőd sem tekintett rád egyenrangú partnerként. Ha valami viszolygás vált ki belőled, arra nemet kellene mondanod. A vázolt helyzetnek inkább a “cuckolding fantáziához” van köze. Ez egyfajta árnyalt, megaláztatáson alapuló szadista-mazochista játék, ami magában foglalja a nő, partnere szeme láttára végzett szexuális tevékenységeit, esetenként a vendégjátékos ejakulátumának “feltakarítását” és fellációt is, de akár behatolást is.

Üdvözlettel: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!