Kedves Izabella!
26 éves vagyok és még nem volt komoly kapcsolatom. Most alakul egy lánnyal, aki iránt érzek is valamit, ami még messze nem szerelem. Ő többet érez irántam, de megbeszéltük, hogy nem siettetjük a dolgokat. Viszont már kellemetlen, hogy tudom azt, hogy ő szeretne már velem kapcsolatban lenni. Tartok az első együttléttől, hogy hamar elsülök vagy esetleg pont az ellenkezője és a merevedés nem lesz meg. Mit tanácsol, hogyan lépjek túl ezen a bizonytalanságon?
Köszönöm

Kedves Kérdező,
Az is megeshet, hogy minden remekül alakul majd! Gondolj inkább erre az eshetőségre és bízz magadban.
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Az újdonság izgalma, az eddig nem ismert testi érzések, a megfelelni vágyás okozhat meglepetéseket. Ezek a dolgok néha akaratunkon kívül, vagy épp azzal ellentétesen irányítják a testi reakciókat. De bármi is történjék, az első szeretkezésekből nem lehet, nem is kell messzemenő következtetéseket levonni. Ez nem egy mindent eldöntő fellépés lesz. Minden együttléttel csiszolódni fog kettőtök egysége, fokozatosan megismeritek egymás testét és a saját reakcióitokat is, hogy mire is van szükségetek a kielégüléshez. A megfelelő társ ugyanúgy partner lesz az esetleges bakiknál is, mint a tökéletes együttlétkor, csak engedd magad szeretni.
A szex élvezete is egy tanulási folyamat, amin nem segít a görcsösség. Ha az élet többi területén is nehezen engeded el magad, relaxációs technikákkal oldhatod a benned lévő feszültséget.
Üdv: Izabella