Kedves Izabella!
Mit gondol kapcsolaton belül az édeshármasról? Miként fogjon hozzá az ember ha belevág? Harmadikként barátnőt vagy ismeretlent javasol?

Kedves Kérdező,
amennyiben a kapcsolat stabil, egyik fél sem érzi veszélyben a pozícióját és mindketten izgalmasnak találná a helyzetet, akár kellemesen is elsülhet a dolog. Ám mindenképpen érdemes előre lefektetni a szabályokat, arról, hogy mi fér bele, és mi az ami már túlmenne egy határon (csók, simogatás, stb.). Aktus közben is fontos, hogy a felek folyamatosan kifejezzék egymás felé összetartozásukat, hiszen ez a közös élmény is elsősorban kettejükről szól, egy mellékszereplővel kiegészítve.
A vendégjátékos kiválasztásakor talán jobb, ha a hölgy választja ki az új női partnert, így kevésbé van jelen a rivalizálás (az egyeztetést, kapcsolattartást szintén női feladatnak tartom ez esetben).
A barátságok múlandósága miatt szerencsésebb, ha ismeretlennek történik meg a kaland. Így kevés rá az esély, hogy később pl. egy közös társaságban kínos feszengéshez, vagy pletykálkodáshoz vezet az élmény. Hirdetés feladásával, vagy közös szórakozás alkalmával is meg lehet próbálni a “becserkészést”, de érdemes megfontolni egy swingerklub-ban tett látogatást. Az ilyen klubokban mindent szabad, de semmi nem kötelező: nincs szükség magyarázatokra vagy hosszas szervezésre, a diszkréció garantált és a hálószoba szentsége is megmarad.
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Üdv: Izabella