Kedves Doktornő!
25 éves nő vagyok. Párommal lassan három éve vagyunk együtt.
Kapcsolatunk barátságnak indult aztán mivel egyre közelebb kerültünk egymáshoz, párként folytattuk.
Szexuális problémám egy kapcsolatomban sem volt korábban. Tudni kell rólam, hogy nagyobb a szexuális éhségem az átlagnál, de ezt sose éreztem rossz dolognak és az előző barátom se vetette a szememre.
A jelenlegi párommal a kapcsolatunk elején két nap alatt 7x is együtt voltunk. Azonban az együttlétek száma két éve már lassan hogy havi 3-4 alkalomra csökkent. Persze nem miattam. Állítása szerint nem velem van a baj. Csak már erőltetettnek érezné ha mondjuk két naponta együtt lennénk. Viszont ha nem közeledek akkor akár egy hónap is eltelik úgy, hogy nem történik semmi.
Nem érzem nőnek magam mellette már. Alig merek előtte öltözködni, félve hogy biztos nem tetszem már neki. De elvileg erről szó sincs. Ha beszélni szeretnék a helyzetről vele, arról hogy én hogy látom ezt az egészet, csak tereli a témát és nem szeret róla beszélni. Mindig azt vágja a fejemhez, hogy csak erre tudok gondolni. Pedig ez nem igy van. Mondtam már neki többször, hogy nem a szexet hiányolom hanem a minőségi együttlétet. Ez alatt azt értem hogy jól érezzük magunkat egymás közelségében. Hogy este magához húzzon és megcsókoljon, vagy mondjuk meglepjen. Kis apró dolgok de rengeteget jelent. Amikor egyutt vagyunk az nagyon jo, latom h ő is élvezi. Ezzel semmi gond nincs. Inkább csak a gyakoriság. Eléggé konzervatív családból származik, de ez se lehet az alapja mert több egy éjszakás kalandja is volt előttem.
Kérdeztem tőle hogy nekem kéne változtatnom valamin? Mondta, hogy nem, csak ne legyen olyan igényem hogy heti 2x szexeljünk.
Eléggé tanácstalan vagyok. Arra is gondoltam hogy én akarok túl sokat, de heti 2 sztem normális gyakoriság. Mivel ő 26 éves igy arra se gondolhatok, hogy kezd befásulni. Az elején még voltunk olyan viszonyban hogy sétálgattam előtte meztelenül a lakásba mondjuk fürdés után és akkor se éreztem hogy annyira megmozgatnám a fantáziáját. Barátai is mondják neki, hogy milyen szerencséje van velem, na ne azért mert sokat akarok vele lenni hanem mert nem vagyok egy hisztis, követelőző barátnő mint az övék. A barátai irigykednek rá.
De sajnos így se veszi észre hogy mennyit veszítene ha esetleg elhagynám. Nem szeretnék szakítani vele, de egyre jobban érzem hogy rányomja a bélyeget a viszonyunkra. Azt is említettem már neki hogy menjünk el szexuálpszichológushoz de nem ad az ilyesfajta dolgokra.
Ha mást nem, akkor egyedül mennék el olyan helyre ahol ezt ki tudom magamból beszélni, hátha tényleg velem van a gond. Előre is köszönöm a válaszát!

Kedves Kérdező,
A kialakult helyzetért egyikőtök sem hibás, és mindkettőtök álláspontja érthető. Optimális esetben a felek nagyjából hasonló szexuális étvággyal rendelkeznek, vagy némi alkalmazkodással, kompromisszummal kialakul egy bizonyos ritmus a rendszerességet illetően. A kapcsolat eleji “mézeshetekre” nem szabad viszonyítási alapként gondolni, hiszen a randizós időszak alatt kevesebb időbe kellett több élményt és testiséget belezsúfolnotok. Ekkor még “tanuljátok” egymást, összecsiszolódtok és ismerkedtek testi-lelki szinteken. A kapcsolatok kezdetekor akár órákon át, vagy napjában többször is szeretkeznek a párok az említett okok és az újdonság varázsa miatt. Ám a mindennapokban ritka, hogy munka, otthoni teendők, szabadidős tevékenységek mellett akár naponta is áldozzanak a párok a szerelemnek. Emellett a vágy, a szexre való igény sem állandó, inkább hullámvasútra hajaz: periódusokban váltják egymást a tüzesebb és az állóvíz-szerű időszakok, mert a libidót számtalan külső tényező is befolysásolja.
Az általad vágyott heti 2 alkalom nem sok, nem is kevés, csupán egy gond van vele: a kötelező jelleg. Ha el van várva, ha muszájból történik, úgy a legélvezetesebb tevékenység is elveszíti a lényegét, ami az örömteliség és önfeledtség. A követelés frusztrációja nem csupán lelkileg, de így közvetve testileg is gátolja a szexhez szükséges dolgokat, a libidót és az erekciót is. Az ember nem gép, a test képes parancsszóra működni.
A követelés, bármily kedvesen is teszed, vagy burkolod kérés köntösébe, csak az ellenkező hatást fogja elérni, mint amit vársz. Ezért figyelj oda a kommunikációdra is! A “te” kezdetű mondatok gyerekkori dorgálást idéznek, amik hosszúhávon csökkentik a vágyat is a szülő-gyerek szerepek felöltése miatt. A vágyaidat én-üzenetekkel közvetítsd, a saját nézőpontodat ismertetve.
Nézzük a párod oldalát: valóban kissé “hidegvérűbbnek” tűnik, de a természetén változtatni nem lehet. A konzervatív neveltetés is kihathat rá, hogy kevésbé fontos számára a testiség. A múltjában történt kalandokat kár egy lapon említeni a jelennel, vagy az elveivel, mivel egész más élethelyzetben történt, alkalmi dolgokról volt szó. Ez még nem minősíti az alap felfogását, sem az igényeit. Visszatérve a szenvedélymentességére, ez még nem menti fel a minőségi időtöltés és az udvarlás hárítása alól. Ha az ágybeli igényeidnek nem tud, vagy nem akar megfelelni, attól még más módokon gondoskodnia kell róla, hogy nőnek érezhesd magad és szeretetre való igényed kielégített maradjon. Ezek az apróságok teszik működőképessé a kapcsolatot, nélkülük az együttélés csak lakótársi viszony marad. Ezekre tudatosan oda kellene figyelnie a párodnak, lehetőleg magától, különben előbb-utóbb elhal a szerelem részedről. Sajnos sokan elfeledkeznek róla, hogy a hódítás nem csak a kezdetekkor kell, hogy jelen legyen. Esetetekben pedig a megszokás (hogy anno barátként, enélkül is jelen voltál az életében) is képben lehet. Az érintésnek egyébként nagy szerepe van a kapcsolat hosszútávú sikereiben: a szeretett személy ölelése és az orgazmus is serkenti az oxytocin termelődését, ami egyfajta szerelmi ragasztó, fokozza a társunkhoz való ragaszkodásunkat.Ezért fontos az intimitás tudatos fenntartása, ami így segíthet megelőzni az eltávolodást. Vesd fel a párodnak, hogy hogy képzel el kettőtöket 10 év múlva. Ezen neked is gondolkodnod kell, hogy vajon meddig lesz még elég a testi-lelki takarékláng. Még akkor is fiatalok és élettel teliek lesztek és nem élhettek szenvedély nélkül! Ezért így, vagy úgy, de lépéseket kell tennetek. Ha a szép szó, a közös programok, a kompromisszumok sem vezetnek eredményre, talán egy kis külön töltött idő rádöbbentheti arra, hogy mi a fontos számára.
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Üdv: Izabella