-+=

Kedves Izabella!A problémám az,hogy rajta kaptam a páromat,amint egy másik nőnek írta azt, hogy meg***** a hajánál fogva... Azt mondta, hogy ez csak játék volt a számára, nem gondolta komolyan. Ezután folyamatosan lebukott olyan dolgokkal, hogy idegen nőkre reagált "imádlak" reakcióval,és az összes kirívó nőt kedvelte a FB.-ján, vagy pl.az egyik barátnőm szólt,hogy a párom még fent van a tarskereson..azt mondta,hogy még nem törölte le,dehát a sok hazugság után ki hinné el.Majd rajta kaptam,hogy a volt szexpartnerének írt,amit láttam az semleges volt,de a többit kitörölte gyorsan.Utána Rengeteg tiktok videót nézett nagy fenekű nőkről, akik rázzák magukat, és nagy fenekű nőkről pornó videót. Én nem ilyen kaliberű nő vagyok. Úgy gondolom,hogy neki ez egy rejtett vágya,vagy "fétis"de én ezt nem tudom neki megadni és ezért nézi a nagy fenekű nőket.Valamint rengetegszer alázott meg azzal, hogy az utcán szinte leszedte a bugyit a nőkről. Majd olyan kijelentést is tett egyszer, hogy "nem lehet minden nap ugyanazt enni". Ezek után olyan érzés van bennem, hogy kevés vagyok neki. Hiába jó a szexuális életünk nagyon, mégsem tudom ezeket elfelejteni.Olyankor rengeteget sírok,és már odáig fajult bennem ez az egész,hogy szamolgatom a napokat,és ha már 3nap telt el szex nélkül,tuti,hogy önkielégített a nagy fenekű nőkre..és ez rettentően fáj..Ön szerint miért viselkedett így?

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

Hidd el, a hiba nem benned van! A párod? viselkedése rettentő éretlen, és ahogy írod, nem egyszeri esetről van szó, hanem látszólag a megbánás és az irántad tanúsított tisztelet, empátia hiánya mellett újra és újra ugyanazokat a köröket futja. A hűtlenség nem a fizikai megcsalással kezdődik, hanem véleményem szerint már az effajta árulások is annak minősülnek, hiszen társkeresőzni, szexuális töltetű üzeneteket írni másoknak, a partner iránti lojalitás hiányát jelenti. A magatartásával nem csak egyszerűen megbánt téged, de meg is aláz mások előtt. Hiába a jó szexuális élet, ha a közös életeteket megmérgezik az ehhez hasonló történések. Tedd fel magadnak a kérdést, hogy tényleg ez volna a maximum, amit kaphatnál? Erősen kétlem… Meg lehet próbálni komolyan beszélni egymással, hátha érthető magyarázattal tud szolgálni, miért keresi máshol az izgalmat újra és újra. De vajon akar-e egyáltalan változni? Kívánom, hogy ne csak a barátod szemén keresztül lásd magad, hanem fedezd fel magadban a valódi érteket. Biztos vagyok benne, hogy létezik olyan ember, aki nem kockáztatná a szerelmedet holmi kalandokért.

33% OFF az Őszinte visszajelzésedért! Csak pár kérdés, és a Tiéd a kupon!

Üdvözlettel: Izabella

A Mr. Olympia 2. helyezett, és Arnold Classic győztes Mike Sommerfeld tippjei, Neked is elérhetőek!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!