-+=

Szép napot!

26 éves vagyok, szexuális "kapcsolatom" egyszer volt.

Mégpedig a szexuális úton terjedő betegségek fêlelme miatt!

Sokat olvastam a témában, mégsem merek kezdeményezni, mert félek, hogy HIV-es leszek.

Tavaly szeptemberben volt egy próbálkozásom, de azt sem tudtam végig vinni. Majd egészen a novemberi tesztig, minden nap rettegtem, hogy elkaptam valamit.

Hogy léphetek túl ezen a félelmen?

Köszönöm.

Mátyás

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Mátyás,

Egy elmélet szerint a korai társadalmakban a nemi betegségtől való félelmek is közrejátszhattak a monogámia kialakulásában. Az elővigyázatosság és a felelős szexuális viselkedés (védekezés, gyakori partnercsere kerülése) remek dolgok, azonban a túlzott, már-már fóbiaszerű félelem nem egészséges. Ez fakadhat túlféltő, vagy túl szabados neveltetésből, gyermekkorban ezzel kapcsolatban hallott erős intelmekből, vagy saját, rossz tapasztalatokból is. Ha jól sejtem – mivel a kamaszkori szárnypróbálgatásaid elmaradtak – az otthonról kapott minta állhat a félelmeid hátterében. A fóbiák leküzdésében és erősen belénk ivódott szabályrendszerek átírásában pszichológus, pszichoterapeuta lehet segítségedre, akár a területi szakrendelésen is. Bízom benne, hogy mihamarabb sikerül leküzdened a félelmeidet, hiszen a szexualitás jóval több örömet képes okozni, mint amennyi aggódnivalót rejt, főleg, ha védekeztek. Megfelelő óvszerhasználattal és kalandoknál az orális szex (ha te kényezteted a partnert) elkerülésével félnivalód. Ha pedig komollyá válik a kapcsolat és más védekezési módra váltanátok, magatok és egymás megnyugtatására, akár közösen is elmehettek orvoshoz.

Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Üdv: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!