-+=

Jó napot kedves Izabella!
28 éves vagyok, párkapcsolatban élek, napi szinten van intimitás köztünk, de viszont vannak problémák nálam a korai/ időzavar miatt, ami nekem kellemetlen rossz érzés, hiába nyugtat h semmi baj, majd megolddjuk! Behatolás után pár perc alatt eljutok az orgazmusig, próbáltuk sokszor a stop&startot, de utána is csak pár percig bírom, ezt egy alkalom alatt többször is de az időtartam nem változott! Próbáltam az elszorításos módszert is , de ugyan ezt tapasztalztam! Próbáltam már a késleltető krémet is, de azzal se sikerült ! Volt h mielőtt elertem volna , lelassítottuk az intimitást, addig nem is volt gond, míg felnem gyorsítottuk, h ő is eljusson, de idő előtt megkellett állni és tanácstalan lettem ! Lehet h valamit rosszul csinálnék? Segítségèt előre is köszönöm

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

Jó úton jártok! Külön jó, hogy a kedvesed partner a változtatásban és türelemmel fordul a helyzethez. De neked is türelmesnek kell lenned önmagaddal szemben! A tested most tanulja, hogy legyen képes elnyújtani az aktust, ez pedig időbe telik. Az eddigi praktikákkal nyert néhány plusz perc is eredmény! Próbálj meg kevesebbet aggódni a teljesítményeden és higgy a barátnődnek. Ha idő előtt elélveznél, az még ne jelentse a szeretkezésetek végét. Folytasd a párod kényeztetését más módokon, majd újult erővel adj esélyt egy második menetnek. Ha hosszútávon sem tapasztalsz változást, a lehetséges lelki okok feltárása érdekében megfontolandó a személyes konzultáció is!

Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Üdv: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!