-+=

Szia!
A párommal harmónikus kapcsolatban élünk együtt már több mint 1 éve. Oda figyel nagyon, hogy ne tegyen olyat, ami nekem rosszul esne, tényleg nincs okom panaszra. Sokat kommunikálunk ami van, hogy picit megbánt akarata ellenére mivel ő egy nagyon őszinte, szinte nyers személyiség. Ettől függetlenül csupa szív. :) A legutóbbi beszélgetésünk során arról beszélgettünk, hogy több év után ha lefeküdnénk mással, az milyen lenne. Nálam mondjuk ez picit kényelmetlen téma volt, de szeretek vele mindenről beszélgetni. Ő azt mondta, hogy hát valószínűleg az újdonság varázsa miatt k*rva jó lenne. Na ez picit kiverte a biztosítékot, ezt egyből észre is vette és ilyenkor több percig tartó bocsánatkérés következett. Illetve régebben, amikor felidegesítették a munkahelyén és beszélgettünk, akkor is ki jött belőle, hogy hiányzik neki a függetlenség, és oda kanyarodott a téma, hogy most élhetné ki magát és most így, hogy van pénze és végre elköltözött otthonról hozhatna fel bárkit magához. (nők) Fontos tudni, hogy 22 éves férfiúról beszélünk. Ez 1 hétre padlóra tett, ez miatt mondjuk elég sokat sírtam is, es akkor is nagyon tepert, hogy ő nem úgy értette. Összességèben azt mondnanám, hogy nagyon szeret szeretgetni, bújni és oda figyel rám, de sokszor a nyers őszintesége nsgyon bántó. Tapasztalaid alapján szerinted vegyem ezeket apró jeleknek, hogy ennyire eltud rugaszkodni tőlem és más témákban ennyire pozitívan áll hozzá amiben más nők vannak?

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

Nem szeretek általánosítani a nemek tekintetében, mégis úgy tapasztalom, hogy a fiatal férfiak beszélőkéje sokszor nem úgy működik, mint ahogyan azt szeretnék, pláne nem úgy, ahogy mi nők szeretnénk 🙂 A nyersség és a hirtelen, kapkodós megfogalmazás miatt, a mondanivaló gyakran másképp csapódik le, mint ahogyan eredetileg szánják. Teljesen megértelek, hogy szíven ütött, amit a párod mondott. Ilyenkor nyugodtan kérdezz vissza, hogy “ezzel azt akarod mondani, hogy … ? “, így ha valóban mást akart kifejezni, mint amit végül mondott, akkor egyrészt szembesül a szavai súlyával, másrészt alkalma van tisztázni magát, ha csak elbeszéltetek egymás mellett. A szabadszájúságát felfoghatod az irántad érzett bizalmának és erős kötődésének is: szeret veled beszélgetni és úgy érzi, hogy bármit megoszthat veled, még azokat a párok közt tabunak számító elméleti dolgokat is, amiről kevesen mernek beszélni.

Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Egyébként, ha a kísértés, vagy a lelkesedés a gyakorlatban is olyan nagy lenne, hogy félnivalód legyen, véleményem szerint a csapongó gondolatai megosztása helyett inkább a csendet választaná, hogy elkerülje a gyanakvást.

Próbálj olvasni a sorok között és a felelőtlen kijelentései, és gondolati játékai mögött megtalálni a valódi jelentést, például “kurva jó lenne mással” mögött “izgalmas minden új szexuális tapasztalat, de ennek ellenére téged választalak egy múlandó élmény helyett”. Hiszen a lényeg a tett és a magatartás, nem a megfogalmazás. Ha gyakran előfordul, hogy bantóan fejezi ki magát, megpróbálhatsz tükröt tartani elé, hasonló helyzet teremtve a szavaiddal. Ám ilyenkor mindig tisztázd, hogy azért fejezted ki magad kétértelműen, hogy a helyedbe képzelhesse magát.

Üdv: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!