Kedves Izabella!
Szakítás szélén állok párommal (ismét, ugyanaz miatt), nem tudom mi tévő legyek. Mikor kimondtuk majd 2éve, hogy egy pár leszünk, elmondtam neki, hogy nem tetszik ha pornót néz, amikor itt vagyok neki én, és nincs olyan fantázia/fétish szerintem, amit ne lehetne velem is véghez vinni, csak őszintén el kéne mondani. Tudtam mikor néz pornót, ugyanis olyankor hétvégente elutasított engem, mondván "fáradt". Egy éve ezt megbeszéltük, megigérte leáll vele, el is hitette velem fél évig, most pedig nekem kellett kihúznom belőle, hogy újra nézi. Sejtettem, mert megint egy héten 1x vagy kéthetente 1x szánt időt a szexre. A legrosszabb, hogy hazudik róla. "csak egyszer néztem amióta megígértem, hogy nem fogok", ez egy hónap alatt 11 alkat jelent, láttam a keresési előzményeit.
Világosan elmondtam, nálam.ez.megcsalásnak.számít. mert félretesz miatta és inkább a színészkedést nézi online, ezt energiát inkább a kapcsolatunkba fektethetné. Nem érti meg, hogy nekem ez fáj, és csak azt hajtogatja, ez márpedig nem számít megcsalásnak.
Olyan szinten megundorodtam a vele való együttléttől, hogy se csókot, se ölelést nem vagyok képes adni neki. Csak veszekszünk, kompromisszumra nem jutunk, mivel szerinte a "ha nekem kell akkor meg fogom nézni és kész" számít annak.
Most olyanokkal jön, hogy félt nekem elmondani, mert kiakadtam volna, fél hogy ha összeköltözünk el fogom várni (!) tőle, hogy minden nap együtt legyünk, nem akar annyit szexelni mer "meg fog unni", nem akar szexelni mert nincs kedve....
Megjegyezném, egész héten nem látjuk egymást csak a két hétvégei napra, ez számomra heti 2 együttlétet jelent, ő ezt valahogy úgy értelmezi én "minden nap elvárnám tőle". Pedig nincs rajta nyomás, mivel ő kezdényez mindig. Nem nyaggatom vele.
Tudni kell transznemű (FTM), és hallottam olyan kifogást is tőle, hogy ő csak azt nézi a videón, amije neki nincs. De akkor miért hat ki ez a kettőnk közti együttlétre. Úgy érzem bennem a hiba, nem tudom mi tévő legyek...
Köszönöm az idejét és a segítséget előre is.

Kedves Kérdező,
A pornónézés, hiába vált ki ilyen erős ellenérzéseket belőled, valójában távolról sem megcsalás. Hiszen sem testi, sem lelki szinten sem létesít a párod viszonyt mással, csak akalmanként “vizuális segédeszközként” használja ezeket a jeleneteket. Még azt sem lehet mondani, hogy emiatt téged háttérbe szorítana, hiszen nem helyetted választja a pornót, nem a jelenlétedben önkielégít a filmekre. Az, hogy nem minden találkozáskor szeretne szeretkezni, ettől teljesen független. A libidót rengeteg külső tényező befolyásolja, fáradtság, stressz, a mindennapok gondjai, és miegymás. Ráadásul a párod élete, a transzformáció hosszas folyamatával még akkor is elég bonyolult lehet, ha látszólag könnyedén éli meg a változást és saját “félutas” nemiségét. Képzeld magad a helyébe: ha épp nem érzed magad jól a bőrödbe, valószínüleg a te vágyad sincs olyankor a maximumon. Nála ez az érzés ugyanígy jelen lehet.
Úgy vélem, a távkapcsolatoknál különösen fontos az egymás iránti tolerancia és a hatékony kommunikációra való törekvés. Ha sok vita, netán játszma vegyül a kapcsolatba, azokat személyes találkozás híján nehezebb megbeszélni, a kevés együtt töltött időre pedig rányomhatják a bélyegüket a feldolgozatlan sérelmek. Ahhoz, hogy boldogok lehessetek egymás oldalán, mindkettőtöknek engedni kell az elveitekből. Ez nem megalkuvást, hanem kölcsönös alkalmazkodást kell, hogy jelentsen. Ha nem juttok dűlőre ezeket a kérdéseket illetően, adhattok egy esélyt akár a párterápiának is, hogy sikerüljön kialakítanotok egy, mindketőtök számára működőképes, közös szabályrendszert és “nyelvet”.
Visszatérve a pornóra: a szexualitás ábrázolása az emberiséggel egyidős, már barlangrajzokon is fellelhetőek voltak szexjelenetek. Gondolj a görög kultúrára, vagy a finomerotikától átitatott, meztelen szereplős festményekre! A pajzán versek, történetek, vagy akár magyar népdalok is tele vannak efféle utalásokkal. Napjaink pornófilmjei ugyan ennél jóval extrémebbek a növekvő ingerküszöb miatt, de a céljuk ugyanaz. Ingerkeltés, szórakoztatás és stresszoldás. Egy pohár borhoz tudnám hasonlítani, mértékkel, alkalmanként még jól is jöhet. Gond akkor van, ha a napi rutin részévé válik, háttérbe szorítva a valódi teendőket és kapcsolatokat.
Át kellene gondolnod, hogy valójában miért érzed a párod alkalmi pornónézését megcsalásnak, miért akarod ilyen erősen kontrollálni a gondolatait? Hidd el, a látottak nem veszélyeztetik a pozíciódat. A saját önbizalmadat is jó volna erősítened, hogy ne bizonytalanodhass el ilyen problémák miatt. Az együttélés hoz még bőven olyan dolgokat, amik közös megoldásához sok erőre és türelemre lesz szükségetek!
Szívesen segítek az asszertív kommunikációtok javításában, keressetek bátran az [email protected] címen!
Üdv: Izabella