-+=

Tisztelt Doktornő! 30 éves vagyok, vidékről költöztem Budapestre. Társbérletben lakom egy 27 éves lánnyal, akivel szexuális kapcsolatba kerültem. Heteroszexuális vagyok, nem hittem hogy velem ez megtörténik. A lakótársam elég szabados, az első megdöbbenésemet azzal okozta, amikor egy este 2 pasi látogatta meg, és egy idő után hallatszott hogy szexelnek. Én most egyedülálló vagyok. A lakótársnőm nagyon közvetlenül beszél magánügyekről, és az én magánéletemet is ugyanezzel a közvetlenséggel kezeli. A szexuális életem szerinte túl szürke, sokat kell fejlődnöm. Beszéltünk róla, hogy ő már sokmindeni kipróbált, több pasi, lányok, és ajánlgatta hogy összehoz valamelyik ismerősével, de ő is szívesen összejönne velem. Hárítottam. Lassan megszoktam a stílusát, és én is sok mindenben felengedtem. Pl. reggelente egy szál pólóban ül a konyhában, és hát a puncija ott ásít rám, a fürdőszobát szeretném használni, kopogok, és kiszól hogy jöhetek, pedig meztelen. Miután simán pikantériából én is kiültem egy reggel egy szál pólóban a konyhába valami elkezdődött köztünk. Ettől kezdve ártatlannak tűnő érintések jöttek részéről, mintha csak véletlenül összeértünk volna, majd a következő lépcső az volt, hogy karácsony után egy kissebb társaság volt nálunk, és becsípetten megcsókolt. A társaság követelni kezdte hogy újra csókoljuk meg egymást. Nála is részegebb voltam, és nem ellenkeztem. Közben éreztem hogy a combomat simogatja. Én is a combjai közé csúsztattam a kezemet, és az ujjam a puncijába tévedt, nem viselt bugyit. Nagyon meghökkentem, elhúztam a kezemet, de visszahúzta. A társaság biztos hogy nem vette észre. A következő reggelen kicsit hihetetlennek tűnt az egész, izgatott voltam, és nem tudtam eldönteni hogy a szokásos egy szál pólóban menjek reggelizni, vagy öltözzek fel. Az az igazság, hogy cikinek tartottam felöltözve kimenni, miután már hetek óta nem öltöztem fel a reggelihez. A lakótársnőm csókkal üdvözölt. Nem tiltakoztam, és azt is hagytam neki hogy levegye a pólómat, és a meztelen testemet simogassa. Nagyon vegyes érzés volt, rossz is és jó is egyszerre, de nem ellenkeztem. Reggeli után moziba mentünk, nagyon sokat csókolóztunk, és hazaérve első alkalommal szeretkeztünk. Nagyon izgató rosszlányos érzés volt a punciját megnyalni. Azóta együtt alszunk, és minden nap többször is egymásnak esünk. Közben nem tudom hogyan kezeljem az egészet. Mi lesz ha lesz párkapcsolatom? Fel lehet ezt vállalni mások előtt? Félek mi lesz ha mások megtudják, és ettől olyan érzés hogy rosszat teszek.

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

Ez most számodra egy új korszak, új élethelyzet, a tapasztalások időszaka. Fogd fel élményszerzésnek, vagy akár egy “tanulmányi kirándulásnak”, amiben mindent lehet, de semmi nem kötelező. Ha valamit túlzásnak érzel, nyugodtan mondj nemet a lakótársadnak, de amíg örömet lelsz ebben a speciális barátságban, élvezd csak ki! A védekezés kivitelezése sajnos két nő között több, mint nehézkes, ezért remélem, hogy a lakótársad a férfiakkal komolyan veszi mindkettőtök érdekében.

Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Felnőtt nőként nem tartozol elszámolással másoknak a szexuális életedről, máskülönben pedig több ember bonyolódott már kalandba élete során azonos neművel, mint gondolnád. Nyilván ez a viszony nem fog örökké tartani, ezért nem árt felkészülni a későbbi változásokra, vagy legalábbis tisztázni a kapcsolatotok határait. Kívánom a legjobbakat!

Üdv: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!