Kedves Izabella. A ferjemnek az a vagya, hogy vegyuk be harmadiknak egyik haverjat,(csakis az en oromomre) akinek 28 cm hosszu es majdnem 6 cm vastag penisze van. Titokban en is szeretnem, hogy egy ekkora farokkal hatoljanak belem, de attol felek ha belemegyek majd kesobb a ferjem megmondja hogy egy ribanc vagyok. Kerlek mond el a velemenyed, hogy mit tegyek.

Kedves Kérdező!
Személy szerint nem vagyok benne biztos, hogy az édeshármas minden esetben jó ötlet: ha kellemetlen élménnyé válik, akkor az, ha pedig az egyik fél számára “túl jó” élmény marad, akkor pedig azért okozhat sérelmeket, neadjisten törést a kapcsolatban. Ám, ha már régóta foglalkoztat benneteket a gondolat és szeretnétek ezzel feldobni a házaséletet, akkor mérlegeljetek, és ha mindketten őszintén úgy érzitek, hogy ennyit elbír a házasságotok, akkor vágjatok bele. De csakis akkor, ha egyikőtöknek sincsenek kétségei!
Ám néhány szabályt mindenképp érdemes lefektetni, mielőtt bevonnátok egy harmadikat: mik azok az érintések, amik még megengedettek, és amit csak egymással szeretnétek átélni (pl. csók, orális szex, simogatások); ki legyen a harmadik. Ugyan azt írtad, hogy erre már lenne egy jelölt, mégis azt javaslom, hogy a jó baráti és ismerősi viszonyokat csak megmérgezné egy effajta közös titok: utána valószínűleg kellemetlen lenne egymás társaságában lenni, a közelség féltékenységet szülhet és a diszkréció sem lenne garantált.
Ha rászánjátok magatokat, ezt az élményt inkább egy szimpatikus idegennel éljétek át, aki később sem vonódik be a közös életetekbe. A megfelelő személy megtalálásához feladhattok partnerkereső-hirdetést, vagy menjetek el swinger-klubba, ahol hasonló érdeklődésű párokkal és egyedülállókkal is találkozhattok.
A védekezésre mindenképp fordítsatok különös figyelmet!
Üdv: Izabella