-+=

Kedves Izabella!
Több éves szeretői viszonyt tartott fent a párom, közben van három kicsi gyerekünk. Semmit nem vettem észre az egészből. Én vagyok a hibás? Nem kapott meg mindent? Másra vágyott? Látnom kellett volna? Hol siklik így el egy kapcsolat?

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kérdező,

 

Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Úgy gondolom, hogy a hűtlenség sokszor nem az oka, hanem a tünete annak, hogy valami nem stimmel a kapcsolatban. Az eltávolodàs két emberen múlik (hacsak a hűtlen fél nem notórius hűtlenkedő vagy remek színész, aki nem adja jelét, hogy másra volna igénye), ahogy a konfliktusokat kezelni, közös nevezőre jutni is a felek érdeke, feladata és felelőssége. De! A hűtlenség egy döntés eredménye: a végső lépést, hogy beadja-e a derekát, a hűtlen fél teszi meg, a megcsalt tudta nélkül. Ezért a megcsalt fél felelőssége közel sem akkora, mint a partneré, aki a mérlegelés képessége mellett, vagy annak ellenére tartott fent egy viszonyt. Személyes véleményem, hogy az ember gyarló és esendő, így a hosszú együttélés során akadhatnak kísértésbe ejtő szituációk, akár botlás is, amit az ember egy gyenge pillanatában elkövet. De más dolog egy egyszeri botlás, mint egy viszony fenntartása, aminek a fenntartása sorozatos árulással és hazugságokkal jár… Nem ismerem az előzményeiteket, de ezért magadat nem hibáztathatod! Nem te hazudtál, nem te tartottad a “minden rendben” illúziójában a férjedet. Kisgyerekes családban kiváltképpen inkorrektnek tartom, ha az apa szeretőt tart, mivel egy ilyen élethelyzetben a lehetőségek nem egyformák: az anya a család mögé helyezi a saját életét, az apa pedig ahelyett, hogy azt az időt akár a családdal töltené, akár kissé tehermentesítve a párját, a legönzőbb értelemben szolgáltatja ki a saját igényeit. Nem lehetetlen új alapokra helyezni a kapcsolatotokat, ha mindketten szeretnétek,de meg kell találnotok a választ rá, hogy vajon mi az érzés, amit a szeretősdi által hajszolt a férjed, mit keresett más karjában. Az izgalom fenntartása, vagy a házasság megújításához időre, energiára, rengeteg tudatosságra és türelemre van és lesz is szükség, de ez semmivel nem nagyobb áldozat, vagy fáradtság, mint amit egy külső kapcsolat igényel.

Kívánom a legjobbakat!

Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!