-+=

Tisztelt hőlgyem!

Harmónikus szerető kapcsolatban élek feleségemmel 5 éve. Én 36 éves vagyok, Ő 28. Külömböző okok miatt most szántuk magunkat gyermekválalásra. Ugyanakkor, egy elég kínos problémába ütközünk.

Házasságunk elején gyakoribbak voltak a szexuális együttléteink, de idővel ez lankadt, többnyire estére hagyva, fáradságra, esetleg vacsora utáni tultelítettségre hivatkozva, max. egy kis masszírozásra korlátozódtak. Én sem vagyok nagy kezdeményező és feleségem se az de én szeretném változatosabbá tenni az együttléteket, Ő hálószoba-orientált inkább.

Magunkról annyit, hogy nem dohányzunk, alkoholt csak társasági alkalmakkor fogyasztok, picit lehet tulsulyos vagyok (170 cm es kb 80 kg), többnyire irodai munkát végzek de emellett kisebb nagyobb rendszeresseggel mozgom, szaladok, edzem valamit. Igyekszünk minimális cukor bevitellel táplálkozni, egészségesen élni. Felségem fitness edző, ő még renszeresebben edz, szinte minden nap, igaz délután, munka után, ami viszont azzal jár, hogy keves aktív időt tőltünk együtt hétközben. A hétköznapokban a munka után hazaérve, Ő már megy vagy elment edzésre. Este mikór hazajön, épp falunk valamit aztán lefekvés. Bevallom, délután, amikor nem találok egyéb elfoglaltságot, magamhoz nyúlok (lehet, hogy túl sokszor is...), így estére már aznapra nekem is elszáll az ihletem egyéb hancurozáztól. Erről Kedvesemmel nem beszéltem, nem mertem szóba hozni, félve, hogy megutál ezárt, így ez az én titkom sajnos.

Korábban is előfordult már a merevedési problémám, de mostanában gyakoribbá váltak. Valószínű, hogy a korábbi kudarc miatt, mikor összebújnánk, elfog egy heves szívverés és képtelen vagyok ellezulni, és figyelmem folyton azon van, hogy beindul-e a "gépezet". Emiatt természetesen minimális növekedés tapasztalható vagy egyáltalán nem "reagálok" az ingerekre. Mindkettőnkben ez elég nagy frusztrációt okoz, főleg, hogy még a gyermekválalás terve és gondolata is ott jár a fejünkben.
Ugyanakkor mikor "magammal foglalkozom" el tudom érni a kellő merevséget, tehát úgy vélem nem szervi panasszal állunk szemben.

Mit tegyek, hisz kezdem tarthatatlannak érezni a helyzetet. Magamal való foglalkozásokat visszafogom, hisz lehetséges, hogy túl sok használat az ingerküszöb megemelkedéshez vezetett, így már simogatás és érzékiség nem biztos, hogy elég, lokálisan is erőteljesebb ingerlésre lehet szükség. Hogy lehet ezt a folyamatot visszafordítani? Hogy lehetne feldobni szexuális életünket?

Előre is köszönöm.

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

Először is köszönöm a részletes leveledet, mindig örülök, ha ilyet kapok, hiszen a hatékony tanácsadáshoz elengedhetetlen, hogy minél átfogóbb képet kapjak a kapcsolatotokról.
Másodjára pedig, hadd gratuláljak: gyakorlatilag megválaszoltad és megoldást találtál a saját kérdésedre!
Igen, a problémád több, mint valószínűleg lelki eredetű, ahogy az általában a fiatal férfiak körében gyakran megesik. Az időnkénti merevedési zavar természetes, fáradtságtól, stressztől, kavargó gondolatoktól egyaránt előfordulhat. A szex és az evés egyaránt fiziológiás szükségletek, és mindkettőben előfordul, hogy éppen “csak a szem kívánja”. Az alkalmankénti kudarcokat nem szabad túlaggódni, mert jóval több kellemes élmény ért már bizonyára téged is, mint negatív. Ezért gondolj az eddigi sikerélményeidre, emlékezetes szeretkezéseitekre, ha a fejedbe törő negatív gondolatok elterelnék a figyelmedet.

Az önkielégítés miatt nem kell rosszul érezned magad! Az ehhez fűződő bűntudat is gátolhat az ellazulásban. Az, hogy kapcsolatban vagytok, nem jelenti azt, hogy ne nyúlhatnál magadhoz, hiszen bizonyára te is érzed, hogy nem említhető egy lapon a valódi szexszel: a vágyak megélése helyett jóval inkább egyfajta unaloműző, vagy épp stresszoldó szokás, beidegződés. Ám az orgazmusok maszturbáláskor is, fizikailag épp olyan kimerítőek tudnak lenni, mintha aktus által következnének be. Így érthető, hogy estére “elszáll az ihleted”. Jó ötlet, hogy ritkítsd ezeket az alkalmakat.

33% OFF az Őszinte visszajelzésedért! Csak pár kérdés, és a Tiéd a kupon!

Nem kell elvárnod magadtól, hogy minden alkalommal spontán merevedésed legyen! Finomkodó előjáték helyett némi határozottság, erős érintések is segíthetnek, hogy izgalomba jöjj. Vezesd a párod kezét, ahogy jól esik!
A behatolásnak egyébként nem feltétele a merev pénisz. Erekció nélkül, vagy félmerev állapotban is megtörténhet a behatolás, különlegesen gyengéd kezdetet adva az aktusnak.

A gyerekvállalás gondolata is hátráltathatja az ellazulásodat: a szülővé válás felelőssége még az elhatározás ellenére is ijesztő lehet, illetve a szex, mint céllal járó, teljesítendő feladat, önmagában is csökkentheti a libidót és teljesítőképességet. Beszélgess a pároddal, vagy egy számodra fontos személlyel az esetleges félelmeidről! És a megfeszített életritmus ellenére is törekedj a kikapcsolódásra, énidőre, akár a már említett délutánokon. A kulcsszó a feltöltődés!

Ami a kezdeményezést illeti, legalább egyikőtöknek tudatosan kell törekedni a tűz fenntartására. Zökkenjetek ki a komfortzónából, időben, térben! Például a reggeli szeretkezésekhez és az új helyszínekhez csak egy kis elhatározásra van szükség! Meglepheted a párod erotikus apróságokkal, harisnyával, fehérneműkkel is. Ha bátrabbak vagytok, akár egy szexshopba is ellátogathattok. Ajánlom az erotikus társasjátékokat, amik szexi és vicces élményt adhatnak!

Üdv: Izabella

A Mr. Olympia 2. helyezett, és Arnold Classic győztes Mike Sommerfeld tippjei, Neked is elérhetőek!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!