Sajnos nekem olyan problémám van, hogy 23 éves vagyok és még mindig szűz bizonyos fizikai és/vagy lelki-pszichés okok miatt!
Nem is olyan rég lett volna lehetőségem a szüzességem elvesztésére, de sajnos nem sikerült, mert nem tudtam a hímvesszőmet állva tartani mindössze csak egy-két másodpercig, azt is csak úgy, hogy a saját kezemmel ingereltem. A barátnőm hiába próbálta ingerelni a saját kezével és a szájával, akkor nem tudtam merevedni.
Sokan mondják azt, hogy a sok maszturbáció és a pornófilm nézés miatt, amiben lehet van valami, bár ezt nem tudom.
Én naponta általában egyszer szoktam pornót nézni és közben maszturbálni, van hogy kimarad egy nap, de olyan is van, hogy napi kétszer, ezért mondom, hogy úgy általában napi egyszer.
Úgyhogy lehet ez is közrejátszott ebben, a másik dolog amiatt aggódok az a maszturbálási technikám, ugyanis én úgy szoktam csinálni, hogy a makkomat ingerlem, vagyis dörzsölöm a tenyeremmel. Nem a makk alatti részt, ahogyan a többiek szokták általában, meg néha hogy még keményebb legyen a péniszem sokszor ingerlés közben kicsit megfeszítem lefelé, általában a makk dörzsölése közben, vagy úgy hogy megfogom 2-3 ujjal a péniszem tövét és úgy kicsit lefelé nyomom és akkor merevebb lesz, mert szerintem több vér megy ilyenkor bele, főleg a makkba. Így, ha kézzel saját magamnak csinálom, így szinte akármeddig állva bírom tartani és a végén sikerül is rendesen elélvezni, de ha kéz nélkül kellene felállítanom, úgy sajnos már nem menne, mint ahogy most sem ment egy igazi lánnyal sem, mert ahogy a hüvelyébe tettem volna addigra már lekókadt és most nagyon tanácstalan vagyok nem tudom mi tévő legyek, hogy ez megoldódjon és rendesen fel tudjam állítani kéz nélkül és utána állva is maradjon, tehát hogy rendesen tudjak szexelni! Régebben még jópár évvel ezelőtt kéz nélkül is fel tudtam állítani, de ma már ez nem megy és az lenne a kérdésem hogy ez legfőképp mi miatt lehet a rossz maszturbálási technika (amit valószínűbbnek tartok) vagy a rendszeres pornófilm nézés és maszturbálás? és ami a leglényegesebb: hogyan tudnám ezt a helyzetet megoldani?
Kevesebb pornófilm nézés és maszturbálás esetleg más maszturbálási technika elsajátítása, de azt is sokkal ritkábban, mint most?? Nagyjából ezekre gondoltam! Remélem tudna nekem segíteni! Válaszát és tanácsát előre is köszönöm!

Kedves Kérdező!
Az általad említett sok pornófilm és maszturbálás nem hiszem, hogy okozhatja ezt a problémát. A leggyorsabb lehetőség, hogy egyrészt a lányt akivel vagy megtanítod arra hogy neked milyen technika jó, mert valószínűleg ha te máshogy szereted mint a többség, akkor ezt ő nem tudja és úgy fog izgatni, ahogy neked nem az igazi. Másrészt amikor maszturbálsz, akkor ne arra törekedj hogy az általad begyakorolt technika szerint felizgatod magad, hanem próbáld meg szépen a mozdulatok közé beépíteni a fantázia erejét, és lassan lépésről lépésre kiiktatni a kézi ingerlást, hogy csak a fantázia ereje is elég legyen. Ez egy hosszú folyamat, lesz, hogy sikerül, lesz hogy nem, de érdemes foglalkozni vele. Amikor pedig lánnyal vagy, akkor először a te izgatási módszeredet használjátok majd ezt követően haladjatok akár az orális vagy más irányba, hogy ott is megszokj más módszereket. További kérdés esetén kérlek irj nyugodtan a [email protected] címre.