Kedves Izabella!
30 éves nő vagyok. Sajnos egyszerűen nem tudok eljutni a csúcsig a párommal, semmilyen téren. Nagyon szeretem és Ő is nagyon szeret engem. Talán még soha senki nem volt velem ennyire odaadó, figyelmes, romantikus (az ágyban is). Mégsem jutok el a csúcsig. Ő magát okolja (ez nagyon bánt engem), de én tudom, hogy nem benne van a hiba. Sajnos elég érzéketlen vagyok "lent". Ezt úgy értem, hogy mindent érzek, még sincs jó érzés, bármit is csinálunk (sem orálisan, kézzel, simogatással, sem pedig ha én csinálom közben magamnak). Morbidan megfogalmazva olyan mintha csak a kezemet simogatná... Sajnos önkielégítés során is csak vibrációs csiklóizgató segítségével sikerül, a kezeimmel nem. Ám ezt szégyenlem a párom előtt, ezért szex közben nem tudnám használni. Úgy gondolom kisebbségi érzése is lenne attól, hogy egy eszközzel sikerül, vele pedig nem...
Nem tudom mi állhat a dolog hátterében. Esetleg valami testi problémám lenne? Félek, hogy megromlik egy idő után a kapcsolatunk, mivel ő úgy érzi így kevés nekem... A többi kapcsolatomban is igen ritkán és akkor is nagyon nehezen elégültem ki, iszonyatosan megterhelő koncentráció árán, amibe azóta belefáradtam, mert így nem tudtam a párommal foglalkozni és kiélvezni magát a szeretkezést...
Elkeserít, hogy más nőknél ez nem így van. Mit okozhatja a gondot nálam? Tényleg baj lehet velem?
Köszönettel:
Egy elkeseredett kérdező

Kedves Kérdező,
ne keseredjen el! A nők csúcsrajutása korántsem annyira mindennapos, mint gondolja, ezért próbálja a jó oldaláról nézni a dolgokat: képes az orgazmusra és ismeri az ehhez vezető utat is.
Nincs abban semmi szégyellnivaló, hogy vibrációs eszköz segítségével jut el a csúcsra; az ingerlés erőteljesebb módjával a finomabb simogatások sajnos nem veszik fel a versenyt, és ha önnek az effajta érintés esik jól, azzal nincs probléma! A nemi szervek érzékenysége egyénfüggő, igen széles skálán mozog. Az érzékenységet fokozhatják akár – kis mennyiségű – helyi vérbőséget okozó kenőccsel, síkosítóval is.
Biztosítsa párját a vonzalmáról és szerelméről, és mindenképp vesse fel neki a segédeszköz bevetését: egy érett gondolkodású, megértő férfi nem akad fenn a szexuális életüket ily módon jobbá tévő javaslaton!
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Üdvözlettel: Izabella