-+=

Üdvözlöm. Kb 8 éve élek együtt a párommal és sajnos azt tapasztalom hogy minden egyes alkalommal szinte meg erőszakolom magam hogy együtt legyünk. Az igazság az hogy az első perc óta nem működik a kémia nálam. Ennek ellenére mégis bele mentem ebbe a kapcsolatba, mert azt hittem ez meg tud változni. De tévedtem, legalábbis ezt gondolom most. A párom pedig igyekszik mindent megadni. Romantikus, gyertyafényes masszírozás, simogatás, hosszú előjáték, de mindezek ellenére bármit tesz teljesen érzéketlenné vált a testem. Jól esik persze a simogatása, de nem izgat. Nem nedvesedek, érzem minden porcikám tiltakozi, mióta együtt vagyunk rendszeresen használni kell síkosítót, és néha fogat össze szorítva teszem amit kell. Mert így is tudom több lenne az igénye.
Kérdésem az lenne hogy egy terápia segíthet e ilyen jellegű problémán?
Válaszát előre is köszönöm.

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

Ha a korábbi partnereid irányába nem tapasztaltál hasonló ellenállást, a probléma partnerspecifikus, kifejezetten a pároddal nem működtök jól együtt. A fizikai vonzódás megléte gyakorlatilag néhány percen belül kiderül, aminek evolúciós okai vannak: gyakorlatilag “kiszagoljuk” a számukra megfelelő partnert, akinek génállománya a sajátunktól kellően különbözik, tudat alatt ezzel biztosítva leendő utódaink sikerességét. Később erre az első impulzusra építkezhetünk fel további, párkapcsolat szempontjából fontos elemekkel, mint a hasonló értékrenddel, szeretetnyelvvel, közös célokkal és így tovább.

Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Személyes véleményem, hogy a testünk és a pszichénk jelzéseire figyelni kell. Elfedni ezeket, tudomást nem venni róluk hiba és hosszútávon saját magunknak ártunk vele. A szenvedély ugyan nem állandó, a kapcsolat dinamikájával változik, mégis fontos alapköve egy jól működő kapcsolatnak, hiszen enélkül akár lakótársi viszonyban is élhetnétek. Lehet egy esélyt adni a közös terápiának, azonban nem sok esély van rá, hogy előhozza belőled azt a vonzódást a párod iránt, ami korábban sem volt jelen.

Üdvözlettel: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!