Tisztelt Doktornő!
Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy a legtöbb kapcsolatom elég hamar (1-3 hónap) véget ér.
Elég későn volt az első szexuális élményem (22 évesen, most 27) önbizalomhiány miatt, viszont azóta akikkel voltam csak olyan visszajelzést adtak, hogy én csak a szexben tudok/akarok teljesíteni és emiatt úgy érzik nem mutatom ki az érzéseimet a hétköznapokban. Az én oldalamról nézve ez úgy zajlik a szexben, hogy én csak akkor tudok ,,végezni” ha elérte a partnerem a csúcsot. Ezért előfordult már párszor, hogy pl. fáradtak voltunk és nehezebben érte el a csúcsot akkor bennem addigra elmúlt a dolog és már nem bírtam ,,végezni”(merevedés volt). A hétköznapokban sokszor magam elé helyezem a párom gondolatait, viszont nem talpnyalora kell ezalatt gondolni hanem a saját problémáimat háttérbe helyezem ezzel őt óvva és inkább az övével foglalkozva. Ettől mindíg összezavarodnak és kezdődnek a problémák.
Ezekkel a problémákkal mit tudnék kezdeni, hogy élhetőbb legyen a hozzáállásom és legyen egy komoly kapcsolatom vegre?
Köszönöm a válaszát előre is!

Kedves Kérdező,
olyan nincs, hogy valakinek “nem való” a párkapcsolat, hiszen az ember társas lény, ösztönösen igényeljük, hogy szeressünk és szeretve legyünk. Rövid leveled alapján úgy tűnik, hogy talán túlságosan is a partneredtől teszed függővé a saját megítélésedet, túlzottan is munkálkodik benned a megfelelni vágyás, emiatt pedig talán a saját érzéseidet is elnyomod, saját igényeidet háttérbe szorítod. Hidd el, erre semmi szükség, sőt! Természetesen alkalmazkodásra, odafigyelésre és empátiára szükség van, ám ügyelj arra, hogy ne vessz el teljesen mindebben. Aki összejön veled, rád kíváncsi, nem pszichológust, nem védelmezőt szeretne maga mellé, hanem egy férfit, akire felnézhet. Téged. Légy határozott, merd vállalni az érzéseid, hiszen mindenkinek a saját lelkivilágára kell leginkább koncentrálnia, és egy kis önzőség igenis fontos. Rendkívül fontos lenne, hogy a párkapcsolati döccenőkön való munkálkodás mellett megpróbáld feltárni az önbizalomhiány eredetét, hogy honnan is fakad ez a megfelelni vágyás. A tünet helyett jó volna a kiváltó okkal is foglalkozni. Bízz magadban!
Üdv: Izabella