-+=

Kedves Izabella! A barátommal (fiatalok vagyunk, én vagyok az elsó barátjője) először bújtunk ágyba, és kézzel szerettem volna kielégíteni, de hamar elvette a kezem, majd miközben mellette feküdtem, magának csinálta, önkielégített, pedig ott voltam, és meg is mutattam neki, hogy szìvesen csinálnám én, de ő mégis inkább magának. Mi lehet a baj? Válaszodat előre is köszönöm.

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

Ne aggódj, nincs baj! Talán csak gyorsan szeretett volna a csúcsra jutni, vagy a jól bevált mozdulataival “biztosra ment”, mintsem hogy esetleg az idő előtt lelohadjon. Az első szeretkezés bármilyen szép, mindkét félnek kicsit aggodalommal és megfelelni vágyással teli, és az idegeskedés és az izgalom miatt a pénisz gyakran “leblokkol”. Ilyen és hasonló dolgok történhetnek még veletek a közeljövőben, de nem kell megijedned sem ettől, sem attól, ha a barátod valamire esetleg nemet mond (te is jelezd neki, ha valamit nem szeretnél). Idővel fokozatosan összecsiszolódtok az ágyban is, megismeritek egymás testét, reakcióit és nagyobb örömet fogtok nyújtani egymásnak a megszokott önkielégítésnél. Szeretet legyen és türelem, a többi jön magától! 🙂

Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Üdv: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!