A barátommal már pár hónapja együtt vagyunk, és szeretnénk lefeküdni egymással. Sajnos amint felhúzza az óvszert, vagy felhúzom rá én, lelankad a merevedése. Amint levesszük az óvszert, némi izgatás után újra kemény. Már orálisan többször is közösültünk. Szeretnénk vigyázni egymásra, elővigyázatosak lenni, neki előttem több rövid kapcsolata is volt, én viszont még szűz vagyok. Mire figyeljünk oda és mit tudna javasolni az óvszer problémára?

Kedves Kérdező,
Jó ezt olvasni, hogy ilyen felelősségteljesen álltok a védekezés kérdéséhez! Az izgalom pozitív stressz, ami, mint a dolgozatoknál is, van akit doppingol, másokat pedig leblokkol. A barátod biztosan nagyon szeretné a legjobbat kihozni magából, hogy a te első alkalmad a lehető legjobb élmény legyen. Az óvszer felhelyezésével járó kis szünet könnyen kizökkenti a srácokat, mert az a fél perc, míg kicsomagoljátok, ellenőrzitek és felhelyezitek, már önmagában is nagy odafigyelést igényel. Ráadásul ez a kis procedúra azt jelenti, hogy már a finishben vagytok és itt az idő “teljesítenie”,ez pedig nagy nyomást gyakorolhat rá. Ne tűzzetek ki konkrét időpontot a szexre, töltsetek együtt minél több időt és lehetőség szerint aludjatok együtt, hogy az esetleges próbálkozásokra minél több időtök legyen. Vegyetek több típusú óvszert, hogy megtaláljátok azt, amelyiket a legkönnyebb felhelyezni és a legkomfortosabb a barátod számára. Az óvszer használatát hasznos gyakorolni, akár a barátodnak egyedül, vagy közösen. A rutin gyorsaságot ad és ha már simán megy, akkor a kósza gondolatok is kevésbé férkőznek be a barátod elméjébe.
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Ebből a fontos eseményről jó volna, ha szülővel is tudnál beszélni! Az első ijedtség után biztosan örülne neki, hogy a bizalmadba fogadod és ha végül más fogamzásgátló módszer mellett döntötök a barátoddal, ahhoz is szükség lehet a szülői jóváhagyásra. Örömteli együttléteket kívánok nektek!
Üdv: Izabella