-+=

A párommal 7 éve vagyunk együtt, ebből 4 éve együtt is élünk, ő 30, én 32 éves vagyok. Ő a harmadik fiú az életemben, mármint akivel lefeküdtem. Elég későn kezdtem, 24 évesen voltam először valakivel,de annyira sose bántam, nem elhajtott a vágy, hogy ez hamarabb megtörténjen. A párommal, hogy is mondjam, nem olyan a szex,mint a filmekben, nem elsöprő és szenvedélyes, inkább néha feszengő és kínos, nem mindig, de legtöbbször. Igazából életem első két férfiával sem volt nagy valami. Amikor elengedem magam és laza vagyok, tud jó lenni az együttlét, de zavar,hogy párom is túlságosan figyel rám és néha tesze-toszának érzem. Sajnos nem is igazán szoktam kezdeményezni a szexet, sokszor nem jön a vágy vagy tudom,hogy úgysem lesz az igazi. Persze párom is ezt érzi,beszéltünk is róla, neki se jó így, ő is érzi a gondokat. De mi lehet valójában a gond? Mert szeretem és nem is kacsingatok más felé, nem is akarok mással lenni. Szeretném, ha kettőnk között működne, de a beszélgetések ellenére sem működik. Lehet hogy egyszerűen nem vagyunk egymásnak valók, vagy tényleg csak ennyi a szex?

Köszönöm szépen, ha válaszol.
Anita

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Anita,

Elnézést kérek a hosszú válaszadási időért. Hidd el, ha a filmekben 7 év elteltével mutatnák a szerelmi szálat, ott sem a vágytól szikrázó jeleneteket látnál, így ezt nem szabad alapul venni. Kérdés, hogy mi okozza benned és benne is a feszültséget, illetve, hogy “csak” a párod irányába nem érzed, hogy hajtana a szenvedély, vagy magát a szexet nem kívánod? Ha inkább az utóbbi eset áll fenn, a lelki okok áttekintése mellett endokrinológussal is érdemes volna konzultálnod, mert többek között pajzsmirigyhormon-problémák is okozhatják az alacsonyabb libidót.

A szenvedély, a vágy, de még a szerelem érzése sem állandó, változik az idő előrehaladtával is és élethelyzetektől függően is. Az átmeneti, kevésbé tüzes időszakokba viszonylag könnyen bele lehet kényelmesedni időbe és munkába telik tudatosan dolgozni azon, hogy újra fellobbanjon a vágy. Ehhez elengedhetetlenek az egymással való flörtök, az érdeklődés fenntartása és az igények tisztása, hogy mi lenne az, ami kihozná belőletek a “legjobbat”. A túlságosan direkt változtatási szándék gyakran épp az ellenkezőjét éri el, teljesítménykényszert szül és nyomás alá helyezi a feleket.

Minden 3. CSAK 1 FT + Totálisan INGYENES kiszállítás a Peakshopban, Valentinra! Szép Valentint!

Ha az eddigi próbálkozások nem hoztak eredményt, érdemes más módon megközelíteni a dolgokat, például az összetartozás nem szexközpontú erősítésével, azaz a kapcsolat egyéb területeinek erősítésével, minőségi együtt töltött idővel, erotikamentes, de szeretetteljes érintések gyakoribbá tételével. Idezzétek fel a kapcsolat eleji legszebb pillanatokat, amikor jobban előtérben volt a csábítás és a hódítás is.

Megoldást hozhat a humor, közös szexshoplátogatás, szerepjátékok kipróbálása vagy az erotikus társasjátékok bevonása is, amik a játékosságukkal más megvilágításba helyezik a testiséget.

A sport nem csak testi szinten, de az ellazuláshoz szükséges egészséges testtudat és énkép kialakulásával is segíthet jobbá tenni a szexuális életet, illetve és az énidő, a feltöltődés külön-külön is jót tesz a kapcsolat egészének.

Ha hosszútávon sem hoznak megoldást az egyéni próbálkozásaitok, érdemes lehet közös terápiában gondolkozni, hogy kiderülhessen a döcögősség valódi oka és gördülékenyebb lehessen a szexhez való hozzáállâs.

Üdvözlettel: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!