Jó napot, azzal a problémával fordulok tanácshoz, hogy sajnos hosszú évek óta nem volt nemi életem, ez idő alatt csak pornót néztem. Mára sajnos komoly problémáim lettek a merevedéssel és magával a libidómmal is. Kábítószert, alkoholt nem fogyasztok, nemrég voltam egy andrológusnál, elmeséltem neki a panaszaim, csináltunk egy teljes vérképet, vizelet, ezeken belül tesztoszteron, hormon vizsgálatokat.
Ma telefonáltam be az eredményért, azt mondja, hogy minden rendben van, nem lát semmi fizikai problémát. De sajnos a nagyon is valós a baj, mert évek óta nem működnek rendesen a dolgok. Szeretnék egy párkapcsolatot magamnak, így nem akarnék kínozni valakit, illetve szeretném, ha mindkettőnknek teljes mértékben kielégítő lenne az összes együttlét.
Mindenképpen szeretném tudni, hogy milyen esélyeim és lehetőségeim vannak a gyógyulásra. Válaszukat várom és köszönöm.

Kedves Kérdező,
Ha valóban függőségről van szó, akkor ahogy más függőségek esetén fontos a szakszerű segítség kérése, ami ez esetben terápiát jelent. A terápia során nem csak a rossz beidegződést, pótcselekvést fogod tudni felülírni, hanem a mélylélektani okokkal is foglalkoznak: mi az az űr, hiányérzet, amit a függőség tárgyával próbálsz pótolni, mi vezetett erre az útra? Ezáltal a leszokás nem csupán átmeneti lesz, hanem valódi megoldást kapsz a kialakult probléma mélyen rejlő gyökereire is. Szexuálpszichológus, terapeuta fog tudni a leghatékonyabban segíteni, de ha esetleg ezt nem engedheted meg magadnak, akkor a területileg illetékes pszichológus vagy egyéb mentálhigiénés szakember felkeresése is jó ötlet.
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Üdvözlettel: Izabella