-+=

Tiszteletem.

Nagy segítségre van szükségem.

Feleségemnek már 17 éves korában volt női területen, rákos betegsége. Akkor egyik petefészkét kivették, a másikat meg csonkolták. Azért hagyták meg amit meglehet, hogy a hormon háztartás működjön. Pár éve tényleges rákos daganatot diagnosztizáltak a méhében, és a maradék petefészekben. Azt mondták áldjuk az Urat, hogy időben, áttét nélkül. Feleségemből mindent kivettek. (Méh, pete fészek, vakbél, egy darab a hashártyából.) De ettől még én ugyanúgy szeretem, kívánom, mint a legelején. Én vele, mellette vagyok. De ő először mondta, hogy ne lássam a hasán a sebhelyet. Én mondtam, hogy engem nem zavar. Előttem lehet meztelen, én csak csodálom őt, hisz szeretem. Utóbbi időben semmi testi kapcsolat. Ő már nem nő, ő nem vágyik semmi ilyesmire. Én sokszor próbálkozom, kezdeményezni, de lepattint. Sokat olvastam. Elvileg, ha jól tévedek, a női örömök kulcsa a csiklóban és hüvelyfalban lévő ideg végződések. A többi fejben dől el. Minden este ott fekszem álmaim asszonya mellet, akit mindennél jobban szeretek és kívánok. És nem és nem és nem.

Van megoldás?

Folyamatosan bókolok és udvarolok. Biztosítom szerelmemről. Türelmem végtelen.

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező, először is hadd fejezzem ki elismerésem és csodálatomat arról, ahogyan a feleségéről ír és az iránta érzett elköteleződésről. A kedves felesége nőiessége nem először kapott sebet, az egyébként is ingatag kamaszkort és a saját nőiességéhez való viszonyát minden bizonnyal már az első diagnózis is megingatta. Ahhoz, hogy a testi és lelki megpróbáltatásokon felülemelkedhessen, az ő énképe és közérzete jobb, a házasságuk pedig újra teljesebb lehessen, onko pszichológusfelkeresését javasolnám, aki kifejezetten a daganatos betegségek lelki velejáróin segít átlendülni. Nem csak a vágy visszahozásáért, hanem a kedélyállapota és közvetve az életminőség javításáért is érdemes lenne felkeresni!

Minden 3. CSAK 1 FT + Totálisan INGYENES kiszállítás a Peakshopban, Valentinra! Szép Valentint!

Üdvözlettel: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!