Kedves Doktornő. Lassan két hónapja hogy megismertem a barátnőmet, aki egy túlságosan is nyitott személyiség. (én 35, ő 33) Kb. három hete randiztunk amikor elmondta hogy swinger klubba szokott járni, már 7 éve swingerezik. Nem csalt meg, de elkezdett rábeszélni hogy kísérjem el. Két hét után rászántam magam, de számomra inkább frusztráló érzés volt mint jó, ő elég gyorsan eltűnt egy pasival, én csak üldögéltem míg egyszer csak visszatért. Biztosan látszott rajtam a csalódottság, nagyon kedves és gyengéd volt velem, és valahogy felengedtem és ott a klubban szeretkeztem vele. Utána egy pár napig nem tudtam magamhoz térni attól, hogy lefeküdt egy másik pasival és utána velem is. Ő látszólag nagyon lazán kezelte az egészet, azt mondta, hogy az a pasi neki nem jelent semmit, csak egy kis szex. Azt mondta, hogy ez neki ugyanolyan, mintha egy ismerősével elmenne futni vagy meginna egy kávét, higgyem el, hogy ez nem számít. Nem tudtam egyszerűen csak otthagyni, nagyon belézúgtam. A következő héten újra elmentünk a klubba, és azt mondta hogy csak velem foglalkozik majd. Hozott egy lányt, és gyakorlatilag rám tolta. Ezután tényleg furcsa lett minden. A következő héten azt mondtam, hogy nem szeretnék menni, de ő közölte hogy akkor elmegy egyedül. Ebből lett egy veszekedés, ő elment a klubba, és hajnalban az előző heti lánnyal jött haza. Végül szex lett a dologból, de továbbra is úgy érzem, hogy ez nem teljesen normális. Azóta még 2 alkalommal ment el a barátnőm a klubba, egyszer velem, egyszer pedig nélkülem. Az a furcsa, hogy izgat hogy ezt csinálja, de nem tudom számára mit jelenthet ez az egész.

Kedves Kérdező,
Az, hogy a barátnőd igencsak szabadon éli meg a szexualitását, önmagában nem feltétlenül gond (ám ennek a nagy szabadosságnak a pszichológiai háttere szinte biztos, hogy tartogatna érdekes dolgokat). De egy kapcsolat akkor tud hosszútávon sikeresen működni, ha hasonló elveket vallotok és kettőtök szexuális ízlése, igényei is találkoznak, illetve egymásért hajlandóak vagytok kompromisszumokra. Az efféle kalandozások és a nyitott kapcsolat leggyakrabban hosszú párkapcsolatokban, frissítés, vagy mentés céljából kerül terítékre. A ti helyzetetekben még bőven távoli az ellaposodás, a többszereplős játékok így nem “indokoltak”. A swingerezés jelen esetben csak az egyik fél életformája, nem kettőtök közös döntése.
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Bármilyen lazán is kezeljük a szexet, egy aktus – pláne egy idegennel – sosem lesz olyan semmiség, mint egy kávézás, kézfogás. Egyébként random idegenekkel kávézgatni sem szokás 🙂 Egy 7 éve tartó életmódból, rutinból nehéz kitörni, ezért nem valószínű, hogy a barátnőd hirtelen felhagyna a swingerezéssel. Leveledből úgy tűnik, hogy te vagy az, aki igyekszik nyitottan fogadni az életvitelét, alkalmazkodni hozzá, míg ő kevésbé kompromisszumkész. Ez pedig már nem együttes csiszolódás, hanem megalkuvásra kényszerít téged, még ha tisztában is van vele, hogy neked ezzel fájdalmat okoz. Nem szeretnék pesszimistának tűnni, de ami ilyen döcögősen indul és még törekvés sincs a hűségre… nos, az nem sok jóval kecsegtet. Élvezd a kapcsolatot, mint izgalmas újdonságot, ameddig több örömet okoz, mint szívfájdalmat. De idővel döntést kell majd hoznod, hogy képes vagy-e te is erre az életvitelre.
Üdv: Izabella