Kedves Izabella!
4 hónapja élek nemi életet a párommal, vele vesztettem el a szüzességemet is. Azonban azzal a problémával szembesültem, hogy képtelen vagyok az orgazmusra. Ha magamnak csináltam, akkor semmi probléma nem volt, viszont így is csak a csiklóorgazmusra voltam képes. Azonban a párommal se az aktus során, sem pedig az orális kényeztetés által nem tudok elmenni, még akkor sem, ha ő ingerli a csiklómat. A kapcsolatunk rendben van, nagyon szeretjük egymást, megértjük a másikat. Mi lehet a probléma? Előre is köszönöm a választ.

Kedves Kérdező!
Jó volna, ha minden úgy menne, mint ahogy a filmekben látjuk: gördülékenyen, első perctől kezdve fantasztikus orgazmusokkal. Ám a szex élvezete nem jön egyik percről a másikra, tanulható és tanulandó dolog. A nemi élet kezdete és az esetleges későbbi partnerekkel való együttlétek is tiszta lapok, amiket közösen írtok tele, felfedezve egymás testét, megismerve egymás és a saját reagálásotokat. Kísérletezgessetek, próbáljatok ki különböző pózokat, szeretkezzetek sokat, de ne az orgazmust hajszolva, mert a túlzott akarás is működhet egyfajta gátként.
Hidd el, nincs veled semmi gond, főleg, hogy igenis képes vagy az orgazmusra! A nők leggyakrabban a csiklón keresztül érik el a csúcsot és ez nem véletlen: a több ezer idegvégződésnek köszönhetően ez az aprónak látszó szerv nagyon érzékeny az érintésre, ellenben a hüvellyel, aminek csupán az első harmada tartalmaz idegvégződéseket. (Ha egy nő nincs épp ráhangolódva a szexre, a hüvelyi izmok görcsössége és a nedvesedés hiánya miatt a hüvelyi ingerlés kifejezetten kellemetlen is lehet.)
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Az úgynevezett g-pont, ami az aktus közben kellemes érzést, vagy hüvelyinek vélt orgazmust okozhat, sem egy különálló szerv, csak egy olyan terület, ahol a csikló testbe benyíló szára esetenként közelebb futhat a hüvelyfalhoz (ez egyéni sajátosság), így közvetve stimulálható. Az izgalmi állapot vérbőséget okoz, így ilyenkor még közelebb kerül a hüvelyhez és még érzékenyebbé válik, így jöhet létre a hüvelyinek gondolt, kissé túlmisztifikált orgazmus.
Az önkielégítés egyébként roppant hasznos. A rendszeres nemi élet ellenére továbbra is nyugodtan nyúlj magadhoz, hiszen minnél jobban ismered és szereted a saját tested, annál könnyebben fogsz tudni eljutni a csúcsra. Aktus közben is izgathatod magad, vagy vezesd a párod kezét (mert az izgatónak szánt, túl erős próbálkozások akár fájdalmat is okozhatnak). Orális szex közben a párod próbálja meg a lapos nyelvvel való kényeztetést, és ne csak a csiklódra, hanem az egész nemiszervedre koncentráljon! Ha van egy bizonyos póz, amiben önkielégítesz, aktus közben is igyekezz hasonlóképp elhelyezkedni, ez is segíthet. Legyetek türelmesek magatokkal és egymással is! Kellemes kísérletezést!
Üdv: Izabella