-+=

Kedves Doktornő,
Lassan egy éve vagyok együtt a párommal. Nagyon jó a kapcsolatunk minden téren, ezért is írok most önnek aggodalommal, mivel nem tudom merre tartunk. Tavaly ősszel elvesztettem az állásomat (titkárnő voltam), és nem túl nagy sikerrel kerestem új állást. Sokszor beszélgettünk is erről a párommal, aki egyszer viccesen azt mondogatta hogy talán be kéne dobnom a bájaimat az állásinterjún. Nem vagyok valami prűd, és vissza is akartam vágni neki azért amiért elvicceli a bajomat. Azt válaszoltam neki, hogy én is gondoltam már erre, de attól féltem hogy őt zavarná ha túlóráznom kellene. Ő csak folytatta a vicceskedést. Pár nap múlva állásinterjúra készültem, és megkérdeztem hogyan is kéne felöltöznöm, mire azt mondta hogy bugyit semmiképp se vegyek fel. Tüntetően levettem a bugyimat majd az orra erisztalőtt öltöztem fel és indultam el. Hozzá kell tennem hogy nem ritka hogy bugyi nélkül vagyok, gyakran voltak már e miatt elég egyedi szexuális élményeim a mostani páromat is beleértve, de eddig a munkahely tabu volt. Ez az interjúm is sikertelen volt, és miközben megbeszéltük összebújtunk. Kis idő múlva miközben simogatott ráeszmélt hogy bugyi nélkül voltam, és újból viccelődni kezdett. Megkérdezte hogy miért nem említettem az interjún hogy nem hordok bugyit. Azzal vágtam vissza hogy nem tetszett a pasi, különben biztosan megemlítettem volna. A következő hetekben tovább fokozódott ez az élcelődés. Közben élveztem is a játékot, már nem is érdekeltek annyira az interjúk. Istenieket szeretkeztünk. Ahogy emeltük a tétet az is bennem volt hogy vajon meddig menne el. Végül kaptam egy ajánlatot egy cégnél, és a pasi egyértelmű utalást tett arra hogy a kemény mellbimbóimnak köszönhetem. Diadalmasan újságoltam a történteket otthon. Arra számítottam hogy ez végre túl sok lesz neki, de tovább húzott. Itt már inkább a bosszúállás kezdett dolgozni bennem. Régebben volt pár egy éjszakás kalandom, úgy gondoltam ez sem lesz más. Elfogadtam az állást, és múlt pénteken lefeküdtem a pasival. Este elmondtam a páromnak, és nagyon érdekes beszélgetésünk volt. Elmondta hogy iszonyúan szexisnek tartja hogy lefeküdtem egy idegen pasival, és nagyon felizgatta az is hogy orgazmusom volt vele. Sosem feküdtem még le egy napon két pasival, aznap ez megtörtént, és a párommal is nagyon jó volt annak ellenére hogy nehezen mentem bele. Eltelt a hosszú hétvége, ma nem mentem dolgozni, úgy gondoltam ennyi volt ez a kis kaland, de a párom kért hogy még gondoljam át. Nekem igazából nincs szükségem a másik pasira, jó volt vele a szex, és felidézett egy pár régi emléket az egész, de részemről nagyjából ennyi, viszont látom hogy a páromat mennyire izgatja. Kértem egy pár nap türelmet a pasitól (főnökömtől). Alapvetően nem volt rossz az egész, testileg jó is volt. A párom miatt azt hiszem bele tudnék menni, de nem tudom hogy ez hosszabb távon hová viheti a kapcsolatunkat és engem.
Várom válaszát,
Kata

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kata,
 
Kizárólag akkor menjen bele a további játszadozásba, ha ön is úgy érzi, hogy kedvére való. A párjának meg kell értenie, hogy ez az ön teste, az ön érzelmei, az ön döntése. A nyitott kapcsolatok csak abban az esetben működnek, ha egyik fél számára sem terhes az újítás. A játékuk megmaradhatna alkalmi szórakozásnak, de lehet egy egyszeri, izgalmas emlék. Hallgasson a belső hangjára!
Ha mégis úgy érzi, hogy folytatná, a “házinyúl-vadászat” helyett szerencsésebb lenne a munkát szétválasztani a csábítástól, hiszen a felettesével folytatott szexuális viszonyból később sok kellemetlensége adódhat.

Minden 3. CSAK 1 FT + Totálisan INGYENES kiszállítás a Peakshopban, Valentinra! Szép Valentint!

Üdv: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!